Hirdetés

F1 2010 - fícsörök részletesen

|

Friss híreket és két képet kaptunk a Codemasters lázasan készülő F1 2010 játékáról. Új játékmód, a valóság illúziója és az EGO motor.

Hirdetés

Szinte hihetetlen, hogy nyolc éve nem jelent meg hivatalos licenc alapján készült, évadonként frissített Forma 1-es játék PC-re, és PS2 konzolon is a 2003-as évad adaptációja volt az utolsó.

Amikor a Sony már nem látott fantáziát a sorozatban, a Codemasters szerencsére észbe kapott, és megvásárolta a jogokat. Tavaly ősszel elég nagy csendben mutatták be a 2009-es évadot feldolgozó F1 2009-et, alacsony felbontással, kizárólag Wii-re és PSP-re - talán amolyan első kísérletként.

Most pedig a "történelem ködéből" térjünk vissza a mába. Március 17-én lerántják róla a leplet, szeptemberben pedig végre a boltokba érkezik az immáron nagyfelbontású, színes, szagos F1 2010 - és lássunk csodát: PC, PS3, és Xbox 360 platformokon is elérhető lesz. A Codemasters ma elárult néhány részletet a készülő játékról, de érdekes módon, nem tettek említést a PSP és Wii változatokról.

Az F1 2010-ben természetesen megtaláljuk az évad aktuális technikai arzenálját, összes verseny-helyszínét, csapatát, pilótáját - köztük a nagy visszatérő Michael Schumacher-t és a koreai pályát. A szokásos Grand Prix, Championship, Time Trial és Multiplayer játékmódok mellett egy "fejlett és innovatív Karriermód" is helyet kap, de erről még nem árultak el részleteket. A valóság illúzióját fejlett törésmodell és dinamikusan változó időjárás fokozza. Az F1 2010 nem meglepő módon a Codemasters jóféle EGO motorját fogja használni, ami a Dirt 2-ben és a Grid-ben is bizonyított már.

Egy Forma 1-es játéktól sokan azt várjuk, hogy igazi, keményvonalas szimulátor legyen, de az eladhatóság miatt nyilvánvalóan az árkád stílus kedvelőire is tekintettel kell lenni. A Codemasters munkáit ismerve van remény, hogy sikerül jó megoldást találniuk erre a dilemmára, esetleg jól konfigurálható nehézségi szintek bevezetésével.

Kíváncsian várunk egy kis szimulátor vs. árkád vitát a kommentekben... Két kellemes screenshotot is kaptunk, nézzétek meg őket!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)