Hirdetés

F1 2014 előzetes - az utolsó előző generációs cirkusz

|

A Codemasters versenyszériája kisajtolt már mindent a múltgenerációs konzolokból, amit csak lehet. Akkor mi lehet még itt újdonság?

Hirdetés

Be kell vallanom egy kicsit féltem. Nem is alaptalanul… Nem kell már olyan sokat aludni, hogy elkészüljön a Codemasters next-gen F1 játéka. Pont ezért amikor első körben kiálltak a világ elé és megerősítették, hogy dolgoznak egy idei megjelenésen is PS3/X360/PC-vonalon kicsit meglepődtem. Majd megriadtam… Minek ebbe energiát fektetni, minek ebbe programórákat tolni?

Most, hogy a tesztverzióval mentem pár kört Szocsiban, három nap masszív vezetéstechnikai újraértelmezés után kezdem megtanulni a turbómotorok viselkedését. És innen nézve a félelmem alaptalan volt.

Mert igen, az F1 2014 nagyon hasonlít az F1 2013-ra. A pilóták persze az idei csapatbeosztás szerint nyomják, a kocsik az idei kinézetnek megfelelően viselkednek, de tagadhatatlanul visszaköszön a tavalyi év mind képi világban, mind hangulatban. Hangban nyilván nem, mert az F1 utóbbi két évtizedének egyik legnagyobb váltása történt motor vonalon márciusban, így a teljes hangbankot a Codemasters tokkal-vonóval kénytelen volt updatelni, nem beszélve a kocsik viselkedéséről, a váltó kezeléséről és minden olyan apró részletről, ami egy más meghajtású rendszerrel érkezhet aerodinamikában, mindenben. Már nem nyomogathatod a KERS-t, megy az magától, és ERS-nek hívják, csak a jó öreg DRS zónák maradtak, stb.

De ettől még maga a vizuális része nem változott. Legalábbis, eddig nem tűnik úgy, hogy nagyon javítottak volna rajta, félő, hogy a legtöbb pálya kis ráncfelvarrást kapott oszt' jónapot. A játék mégis képes újra és újra meglepni. A tesztverzióban nincs karrier mód, tehát csak egy-egy hétvégi versenyen taposhattam a gázt, mégis lekötött. Nyilván az új szabályok és az új motor miatt, de egyfajta újrafelfedezős érzés kerített hatalmába, minden kanyart, minden lassítót másképp venni, máshol váltani el a célegyenesben nagy buli ám.

A Codemasters is valami ilyenre apellál szerintem ezzel a megjelenéssel, hiszen sokkal többet nem tudnak kínálni, így szezon végén. És ezt érthetjük képletesen is, meg nagyon konkrétan. Sosem volt világos számomra, hogy az új F1 játékok miért szeptemberben jönnek? Miért kell egy épp lefutott szezon végén becsatlakozni, végre úgy tűnik másnak is feltűnt. Az F1 2015 jövő március magasságában várható majd, a jövő évi csapatokkal, de az F1 2014 mégsem indokolatlan, mert furcsa módón valahogy megtanítja a világnak, mennyire más lett az F1 idén. Felkészít a jövőre.

Egy autóversenynél nehéz nyugalomról vagy laza légkörről beszélni. A legtöbben azért szeretjük a versenyzést, mert pörgős és dugig van adrenalinnal minden pillanata, mégis ha valamiért érdemes kipróbálni ezt a játékot, az a hangulata lesz. Mondom ezt úgy, hogy a teljes verziót még nem láttam.

Persze akadnak hibák és apróságok, melyekről majd egy teljes tesztnél lesz érdemes írni, most legyen elég annyi, hogy sosem volt ennyire könnyű jól vezetni, mint most. Viszonylag keveset büntet, a legnehezebb fokozaton sem kell attól tartani, hogy túl szigorú lesz egy elfékezésnél, pördülésnél vagy ívről való lecsúszásnál.

De ez talán nem baj, talán belefér egy olyan játék néha, ami nem a maximális szimulációt hozza, minden részletében a valóságnak megfelelő környezetben. Ne értsetek félre, az F1 2014 így is jobb, mint az első kettő volt, de azt érzem, hogy nem volt teher vagy feszültség a csapaton, bevezetnek az új F1-be, aztán jövőre majd lehet megint vért izzadni, ha már megtanultatok újra minden elölről. Nem lesz ez rossz...

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)