Hirdetés

F1 2015 megjelenés - kiderült, hogy mikor érkezik a száguldó cirkusz

|

Jó hírünk van a Forma-1 szerelmeseinek: a Codemasters végre bejelentette, hogy mikor száguldozhatunk az F1 2015 autóival.

Hirdetés

Eddig csak pár képet láthattunk róla, most viszont már megjelenési dátummal támad a Codemasters új autóversenye. A fejlesztők nagyon sok újdonsággal pakolták tele az idei F1 játékot, ráadásul ez a rész lesz a sorozat debütálása az új generációs konzolokra.

Az F1 2015 egy teljesen új grafikus motorra épül, amibe sikerült beletuszkolni új fizikát és fejlesztett vezethetőséget is. Számos autókomponens másképpen fog reagálni, megváltozik az aerodinamikai modell, még a kerekek viselkedésén is sokat javítottak. Beépítettek egy hangfelismerő modult a konzolváltozatokba, amivel kommunikálni tudsz a saját versenymérnököddel, illetve új karrieropciók várják majd a játékosokat. A tavalyi bajnokság is teljesen lejátszható lesz (már amennyiben külön letölthető tartalomként megvásárolod), emellett a Codemasters szeretné, ha a mexikói pálya idei debütálása helyet kapna ebben az F1 részben. A fejlesztőcsapat azt reméli, hogy az új motor bevezetésének és a fejlesztett fizikának köszönhetően "új szintre" sikerül emelniük a Forma-1 szimulációját - de hát ezt a marketingdumát minden évben halljuk. Itt azért találtok pár friss képet a játékról, tessék szemezgetni. 

Mivel a héten kerül megrendezésre a Malajziai Nagydíj, a Codemasters nagyon elfoglalt az autók és a pilóták modelljének megalkotásával. Az F1 2015 megjelenés 2015. június 12-én várható PC, Xbox One és PlayStation 4 platformokra. 

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)