Hirdetés

F1 2020, Hyper Scape és Control - ezzel játszunk a hétvégén

|

Hamarabb elrepül ez a két nap, mint szeretnénk, de megtaláljuk a módját, hogy addig is jól érezzük magunkat.

Hirdetés

Mi vagyunk a gamerek Kőműves Kelemenjei, mert folyton halogatunk, sok játékot be sem fejezünk, aztán lassan már ott tartunk, hogy a felgyülemlett backlog összesített nettó játékideje meghaladja a várható élettartamunkat. Pótolgatunk serényen, bár nem túl kitartóan, hiszen van mit.

Hirdetés

Paca - Végre kirándulok egy kicsit a hétvégén, magamba szippantom a természet lágy ölének bársonyos levegőjét, és az azon szálló szúnyogokat, úgyhogy most kevés idő lesz játékra. Illetve hát kötelező jelleggel megyek egy-két futamot az F1 2020-ban, hogy megmutassam, a GameStar F1 Team simán jobb, mint a Mercedes

Csirke - Nincs mit szépíteni, teljesen rácsúsztam a Fortnite-ra, amiben végre az Aquaman skint is meg lehet szerezni. A hétvégén biztosan lenyomok majd pár meccset, és gyorsan megcsinálom a halakkal társalgó DC Comics szuperhőshöz tartozó utolsó kihívást is.

Szabi - Az Assassin's Creed Valhalla előzetesek kicsit meghozták a kedvemet ahhoz, hogy folytassam az AC Origins-t, amit galád módon félbehagytam. Valószínűleg adok Bayek történetének még egy esélyt, annak ellenére, hogy az egyiptomi környezet valahogy egyáltalán nem tud lázba hozni.

Szada - Annyira kimerültem mostanában, hogy legfőképpen filmeket és sorozatokat fogok pótolni, de nemrég sikerült behúznom Playstation 4-re a Far Cry 3-at, Vaaseg (bocsánatot kérünk ezért Szada nevében is - a szerk.) arra rálesek majd két pihenés között. 

Gucs - Még mindig nem sikerült a Control végére érnem, szóval esélyes, hogy ezen a hétvégén is Jesse Faden szürreális kalandja lesz terítéken.

Kivi - Streameket nem igazán néztem a Hyper Scape-et illetően, viszont alapvetően bírom a pörgősebb battle royale játékokat, úgyhogy adok egy esélyt a Ubisoft lövöldéjének. A zsáner mostanában nem igazán mozgat meg, de pár haverral biztos jó móka lesz néhány kör.

Tonight - Néhány év késéssel ugyan, de végre eljutottam odáig, hogy elkezdjem a The Witcher 3-at, amit a hétvégén minden bizonnyal folytatni is fogok, ugyanis valóban szenzációs. Sosem hittem volna, hogy valaha önszántamból mellékküldetéseket fogok csinálni egy játékban, de úgy tűnik, hogy előbb-utóbb mindennek eljön az ideje.

- A szemem sarkából most is látom, ahogy akcióra készen kacsint rám Norman Reedus a Death Stranding borítójáról, de előtte még be kéne fejeznem a Secret Government előzetesét, ha nem szeretném Chavával összeakasztani a bajszom. Ám ha minden jól megy, a háttérhatalom kiépítése után egy kis csomagkihordásra is lesz időm.

Mooseman - A haveroknak megígértem, hogy a Squadban nyomok velük pár kört, szóval vasárnap puffogtatás várható. A többi napon sajnos nem lesz időm gép előtt pihenni, pedig Geralt már nagyon régóta vár.

Chava - Mielőtt még befutna a Destroy All Humans! remake, nosztalgiázok egy sort az eredetivel.  Elrabolok pár tehenet, szépségkirálynőt és polgármestert, majd írástudatlan földtúrókból, tohonya zsernyákokból és kétballábas bakákból csinálok gyújtóst, azaz megmutatom az emberiségnek, hogy melyik a domináns faj az univerzumnak ebben a sarkában.

Ti mivel játszotok ezen a hétvégén?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)