Hirdetés

Fade To Silence teszt - ez a játék bizony megfagyott

|

Posztapokaliptikus túlélőjáték, amiben az éhség, a szörnyek és a hideg egyszerre játszanak ellenünk. De a minőséget is nyugodtan idesorolhatjuk.

Hirdetés

Egy évvel és négy hónappal ezelőtt próbáltam ki a Fade To Silence akkori, early access változatát. Magától értetődő, hogy akkor nem pontoztam még a játékot, hiszen a korai hozzáférés lényege éppen az, hogy a fellelt hibákat, a játékmenet hiányosságait, az elszalasztott lehetőségeket és az elvarratlan szálakat pont a miénkhez hasonló tesztek és kritikák alapján tudják javítani a fejlesztők, így a végleges változatot már tökéletesre csiszolhatják.

Hogy miről is van szó a Fade To Silence esetében? Hadd idézzem magam 2018 januárjából. "A döcögős játékmenet, a még sokfelé hibára futó kezelőfelület azonban erősen jelzi a korai hozzáférésű állapotot, és azt is remélem, hogy nemsokára a játékmenet is gazdagabb, rétegezettebb lehet, akár multival kiegészítve. Addig a Fade to Silence megmarad az érdekes próbálkozások kategóriájában, aztán idővel lehet szépen meggyőzni a Bézét." Hogy végül meggyőzött-e? Máris mondom.

 

Hulla, hó

A sztori alapja nem változott, és továbbra is ígéretes. Egy olyan posztapokaliptikus világban járunk, amelyben az általunk ismert életet nem a túlnépesedés, a gazdasági káosz, egy atomháború vagy épp a globális felmelegedés törölte el - utóbbi főleg nem. A Föld jeges, havas, kietlen, ahol ugyan még látszanak itt-ott az egykori modern környezet elemei, de inkább olyan minden, mint egy barbarizmusba süllyedt fantasy. A hóval borított bolygót egy Eclipse nevű entitás uralja, amely igazából számtalan idegen lény összefonódásából létrejött kaptártudat. Fizikai formájában megjelenhet a földön mindenfelé kígyózó vörös csápok és erek képében, de vannak vörös csápokból és egyéb furcsaságokból összetákolt zombiszerű kreatúrák is, valamint olyan emberi maradványok, amelyeket szintén birtokba vett ez a különös és torz ellenfél.

A játék főhőse Ash, egy túlélő ebben a kegyetlen világban, akinek ráadásul saját lánya életére is vigyáznia kell. Emberünk a nyitójelenetben halálából éled újra, és ezzel magyarázatot, keretet is ad a játék túlélő mivoltának: hősünk mentális kapcsolatban áll az Eclipse-szel, amelynek hangja gyakran jelenik meg a fejében gúnyolódva, az őrület határáig kergetve őt. Olyan, mintha a gonosz, ellenséges entitás Ash személyében talált volna magának játékszert, akinek küzdelmét és újabbnál újabb bukását perverz gyönyörrel nézheti végig.

Akinek nincs bázis, az fáz' is

A játék maga horrorelemekkel tarkított túlélés, amelynek során ugyanúgy szükség van felfedezésre, craftolásra, bázisépítésre és hack & slash küzdelemre. Az Eclipse-től csak olyan területen lehetünk biztonságban, ahol megsemmisítettük az erejét adó óriási kristályokat, de nem csak a "vörös veszedelem" tör az életünkre, a fehér is. A fagy, a hó, a gyakran felkorbácsolódó jeges viharok, valamint az éhség még akkor is halálos lehet, ha a környékünkről épp sikeresen száműztük a torz ellenfél minden formáját.

Épp ezért nemcsak a harcra kell odafigyelnünk, hanem arra is, hogy bázisokat építsünk, amelyeket melegen tartunk, és ellátjuk őket élelemmel, emellett pedig jártunkban-keltünkben különféle követőket szedünk össze, akik segítenek a mindennapi túlélésben a nyersanyagok gyűjtögetésétől a vadászaton át a védelemig. Baromi jól hangzó egyveleg mindez, de ahogy azt a tesztet nyitó idézet jelzi, másfél éve még nem sikerült használhatóan és élvezhetően összegyúrni ezeket az elemeket. Olyan ez, mintha a Black Forest túl nagyot álmodott volna, de a kezei közül a fejlesztés végére is kicsúszott az álmok legalább fele.

Nagyon vagy kicsit durva

A túlélőjátékoktól megszokhattuk, hogy a kezdőknek és a szenvedés helyett felfedezni vágyóknak van valamilyen könnyített üzemmód is. Itt sincs másképp, az Exploration-módban valamivel gyengébbek az ellenfelek, az időjárás és az éhség is lassabban nyomja le a főhős szervezetét, az újraéledések száma pedig korlátlan. A Survival-mód ehhez képest extra brutálisra tekeri mind az ellenfelek, mind a környezet hatásait, ráadásul öt újraéledés után az Eclipse megelégeli a próbálkozásokat, és jön a permadeath.

A helyzet azonban az, hogy még Exploration-módban is kegyetlen küzdelem az életben maradás. Ahogy egy kicsit is messzebb keveredünk a már felfedezett és megtisztított területektől, embertelenül erős ellenfelek bukkannak fel, közben az elemek sem kímélnek, de azt mégsem tehetjük meg, hogy az úgy-ahogy összetákolt táborainkban ücsörgünk, mert fogy az ennivaló és a tűzifa, valamint az egyre komolyabb eszközök, ruhák, fegyverek és gyógyszerek fejlesztéséhez szükséges receptekkel és alkotóelemekkel sincs éppenséggel teleszórva a környék.

Elgameberedünk a hidegben

Egy ilyen összetett és nehéz játékhoz elengedhetetlen, hogy villámgyorsan tudjunk cselekedni, könnyen irányítsuk a karakterünket, és persze a hozzánk csapódó NPC-k is viszonylag kiszámíthatóan tegyék a dolgukat. Sajnos nem ez a helyzet, gyakorlatilag ugyanazt a nyögvenyelős irányítást kaptam most is, mint amire az early access időszakból emlékeztem. A béna és esetleges dodge, a kiegyensúlyozatlan harcrendszer nem segít túlzottan abban, hogy hatékonyan vegyük fel a küzdelmet még a leggyengébb ellenféllel is, a táborunkhoz csatlakozó követőinknek pedig hiába adunk ki valamilyen parancsot, ezt két pillanat alatt képesek felülírni, és a saját fejük után menni. Szóval igazából jó pár nap után sem éreztem, hogy én irányítanám a játékot, inkább próbáltam kapálózva a víz (pontosabban jelen esetben a hó) felszínén maradni.

Sajnos a kezdést sem könnyíti meg a játék, a szűkszavú tippek nem helyettesítenek egy részletesebb tutorialt, a túlélő kézikönyvnek nevezett naplóba pedig szintén leegyszerűsítve kerülnek bele a tudnivalók. Viszonylag gyenge pórázon vezet a játék afelé is, hogy egyáltalán mi a célunk ebben az egész hóval és ellenséggel teleszórt világban. Egyszerűen azt érzi az ember, hogy csak küzd, mint malac a jégen, egyre több területet pucol meg, egyre több bázist épít, egyre több követőt szerez, de igazából minden újabb nap ugyanolyan, mint az előző. Hó, jég, éhség és vörös randaságok. Oké, lehet, hogy ez szándékos, de ettől még hamar motivációját veszti az ember a monotonná váló feladatok miatt.

Randa, mint a sárga hó

Sajnos úgy tűnik, a fejlesztés hosszú hónapjai alatt nem sikerült igazán kipofozni a látványvilágot sem. A játék mostani kinézetét a másfél évvel ezelőtti állapottal összehasonlítva gyakorlatilag semmi különbséget nem tapasztaltam, és bár a távoli tájképek tényleg megkapóak a fehérre fagyott világ fölé boruló naplementével és viharfelhőkkel, a karakterek arca baltával faragott, a mimika bábjátékos, és az egész megjelenítés elmosott, ami lehet, hogy a hangulatot fokozó elem akart lenni, de inkább zavaró, mint szép.

Sajnos egyáltalán nem győzött meg a Fade To Silence annak ellenére, hogy egyes elemei mindenféle jót ígérnek, mivel összességében mégsem működik a mix. Lehet, hogy még érkezik hozzá jó pár javítás, de kétlem, hogy nálam ez a túlélőjáték túlélné a teszt megírásának befejezését. Sajnálom.

Fade to Silence
Bármennyire jó is az alapötlet, a végeredmény felemás.
Ami tetszett
  • Jóféle alapötlet
  • Sokat ígérő, sokféle játékelem
Ami nem tetszett
  • Csúnyácska
  • Botladozó irányítás
  • Felesleges multi
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)