Hirdetés

Így áll a mod, ami a Fallout 3-at a negyedik részbe ülteti át

|

Nem csak a The Elder Scrolls kapcsán készülnek ambiciózus modok, a Fallout 3-at is újraalkotja a 2015-ös folytatásban egy csapat, most pedig egy rövid videón mutattak meg néhány már elkészült részletet.

Hirdetés

Nemrég kaptunk egy rövid videót attól a csapattól, akik a Fallout: New Vegast szeretnék átültetni a Fallout 4-be, de nem ez a poszt-apokaliptikus sorozat egyetlen része, amit modderek modernizálni szeretnének. A Capital Wasteland mögött álló rajongók a Fallout 3 újraalkotásán fáradoznak, igaz például az emlékezetes zöld szűrőt nem emelik át.

Hirdetés

A cél először az alapjáték átültetése modernebb alapokra, így a DLC-kkel még nem foglalkoznak az önkéntes játékkészítők. Azt sem tudják megmondani, mikorra lesznek készen, sőt, a gyakran ismételt kérdések szerint a PC mellett más platformokra sincs lehetőségük elhozni a modot annak összetettsége miatt. Egy új videóban viszont megmutattak néhány helyszínt (és néhány karaktert is, ha már itt tartunk), amikkel már elkészültek, sőt, John Henry Eden beszédének segítségével mindebből egy egészen hangulatos trailert állítottak össze a Fallout 4-es modjuknak, ezt láthatjátok lejjebb

Ti szívesen telepítenétek egy ilyen modot, vagy inkább elővennétek az eredeti játékot?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)