Hirdetés

Fallout 4 - végtelen történet, korlátok nélkül

|

Van egy nagyon jó hírünk azoknak, akik azért aggódtak, hogy a Fallout 4 fő kampányának befejezésével a játék is véget ér.

Hirdetés

A Bethesda nyílt világú játékainak nagy részénél (Morrowind, Oblivion és Skyrim) nem ért véget a játék akkor, ha teljesítettük a fő küldetésszálat. Más volt a helyzet azonban a Fallout széria részeinél. Szerencsére a Fallout 4 változtat a tendencián.

Amennyiben a Fallout 3 és a Fallout: New Vegas játékok utolsó fő küldetését is teljesítettük, a finálé után vége szakadt a mókának. Illetve ez nem teljesen igaz, a Fallout 3 esetében a Broken Steel DLC nyújtott segítséget nekünk, hiszen a telepítése után folytathattuk a kalandozást. A Fallout: New Vegas többféle befejezése azonban megkötötte az Obsidian Entertainment kezét, így ennél a résznél nem sikerült megoldani a további játéklehetőség megnyitását.

Twitteren merült fel a fentiek tekintetében jogos kérdés, ebben a tekintetben mire számíthatunk a Fallout 4-ben? A Bethesda válaszából kiderült, nem terveznek semmi féle korlátozást, vagyis szabadon kószálhatunk Boston városában és annak környékén akkor is, ha lezártuk a történetet. További örömhír, hogy a játékban nem lesz maximális szintkorlátozás sem.

A Fallout 4 idén november 10-én jelenik meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)