Hirdetés

Fallout 4 - nem a Nuka World lesz az utolsó DLC?

|

A Bethesda alelnökének nyilatkozatából arra következtethetünk, hogy nem a Nuka World lesz a Fallout 4 utolsó DLC-je, érkezhetnek továbbiak is.

Hirdetés

Ahogy azt a Bethesda bemutatta az E3-as előadásában, a Fallout 4 Nuka World DLC-je egy egykori vidámparkba kalauzolja a játékosokat a nyílt pusztaság mellett olyan zónák felfedezését kínálva, mint a Safari Adventure, a Dry Rock Gulch, a Kiddie Kingdom és a Galactic Zone. Az újdonságok sorát bővíti, hogy a fosztogatók élére állva új településeket hódíthatunk meg, a DLC pedig új küldetéseket, fegyvereket, lényeket és számos más új tartalmat is hoz magával.

A Nuka World előtt még két Fallout 4 csomag érkezik (júniusban a Contraptions, júliusban pedig a Vault-Tec Workshop), ami azt jelenti, hogy ez lesz az alapjáték utolsó bővítménye. Vagy mégsem? Pete Hines, a Bethesda alelnöke az amerikai IGN-nek adott egyik interjújában pedzegette, hogy ez az utolsó három DLC, amit készítenek a játékhoz, kivéve, ha a csapat másképp nem dönt. Ez pedig könnyen megeshet, ha továbbra is ilyen átütő népszerűségnek örvend minden újdonság, ami a poszt-apokaliptikus világukhoz kapcsolódik. 

Ti örülnétek neki, ha készülne még DLC a Fallout 4-hez? Vagy már inkább a The Elder Scrolls 6-on dolgozzanak?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)