Hirdetés

Fallout 4 - sikerült egy óra alatt végigrohanni rajta (videó)

|

A megjelenése óta eltelt nagyjából egy hónap alatt rengeteget derítettek ki a Fallout 4-ről különböző speedrunnerek, ennek köszönhetően pedig elképesztő hamar a sztori végére érhetnek.

Hirdetés

Bár a Fallout 4-et úgy alkotta meg a Bethesda, hogy akár több száz óra után is jól szórakozzunk vele, vannak, akik megpróbálnak minél gyorsabban végezni a játékkal. A speedrunnerek teljesítménye mögött persze - ahogy az lenni szokott - ezúttal is rengeteg munka áll, ez a közösség pedig nemrég egy elég komoly rekordot hozott össze.

A speedrunjait BubblesDelFuego néven megosztó játékos néhány nappal ezelőtt egész pontosan egy óra, kilenc perc és huszonkilenc másodperc alatt vitte végig a sztorit, amihez természetesen jó néhány glitchet ki kellett használnia. Az egyik legdurvább persze az, ami lehetővé teszi, hogy az Institute-ban tett első látogatás után rögtön a Fallout 4 legutolsó küldetésére ugorjon, de sok más hibát is kihasznál. Például a fedezékrendszer is lehetővé teszi, hogy sok futást megspóroljunk: ha fedezékben külső nézetre váltunk, bárhová mehetünk, a játék a fedezékben rögzíti a pozíciónkat és úgy emlékszik, ott vagyunk. Így amikor visszaváltunk belső nézetre, ismét az adott fedezékhez dob vissza. Ezzel a trükkel hatalmas távolságokat gyűrhetünk le pillanat alatt, ami rengeteg szaladgálást spórol meg a speedrunnereknek is.

Persze rengeteg más trükköt is használt a rekorder, így például a fegyverek újratöltése helyett gyorsan fegyvert vált, ezzel átugorva az animációt. Szintén hasznos az a trükk, amivel lefelé nézve és egy tárgyat magunk elé tartva felmászhatunk egy-egy falra, ha elkezdünk hátrálni a fal felé, de akkor is átjuthatunk pár falon a Fallout 4-ben, ha egy power armorból gyorsan kiszállunk előtte állva, majd visszaugrunk belé. BubblesDelFuego ezeket a glitcheket és még néhányat mutat be az alábbi videóban, így egy csokorba gyűjtve is megnézhetitek a speedrunnerek néhány fontos eszközét. Persze a főszereplő karakterét is a sebességre koncentrálva kellett fejlesztenie: a legtöbb pontot a sprinteléshez szükséges agility képességre teszi a túléléshez szükséges mennyiségű survivability mellet, a perkek közül pedig elmondása szerint az Action Boy a legfontosabb, bár ezzel is csupán perceket spórol.

Annak ellenére, hogy a speedrunnerek egy-egy végigjátszással rendkívül gyorsan tudnak végezni, rengeteg órát öltek maguk is a Fallout 4-be. BubblesDelFuego elmondása szerint már 145 óránál jár, amiből harmincat ölelt fel egy olyan végigjátszás, ahol maga is nyugodtan élvezi a játékot. Ezen kívül viszont másokkal közösen ő is folyamatosan keresi, milyen útvonalakkal lehetne még egy keveset lefaragni a végigjátszás idejéből. A friss rekorder azt is elárulta, hogy bár a legtöbb glitchre véletlenül találnak rá, több olyan is van, amit korábbi, szintén a Creation Engine-nel készült játékokban fedeztek fel.

Ilyen például a Load Warping névre hallgató jelenség, aminek hála a normál és gyorsmentésekkel való macerálással is átugorhatunk rengeteg utazgatást a pályán. A Load Warping először a The Elder Scrolls IV: Oblivionben jelent meg, a Fallout 4-ben pedig annak ellenére tért vissza, hogy a Fallout 3-ból és a New Vegasból hiányzott. Egy glitch megtalálása persze gyakran nem jelenti azt, hogy rögtön lerövidül egy-egy speedrun, legtöbbször hosszú órákig tart kikísérletezni, hasznos-e egyáltalán egy-egy játékhiba és ha igen, a speedrun melyik részében. BubblesDelFuego szerint egyébként még elég korai szakaszában járnak a Fallout 4 felderítésének speedrun-szempontból, így akár 45 percre is lenyomhatják majd a rekordot.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)