Hirdetés

Fallout 4, Windows 10, és esportok - mi történt a héten?

|

Lelkiekben már a két hét múlva esedékes E3-ra készülünk, és a kiadók is erre akarnak minket felkészíteni. Meg egyéb más dolgokra.

Hirdetés

Ha a verőfényes napsütés és az alakuló kánikula valahogy el is kerülte volna a figyelmünket, a közösségi médiában tobzódó „hivatalosan is nyár van!" (és ennek egyéb variációi) posztokból mi is rájöhettünk, hogy bizony közelítünk az év közepéhez, ami egyben azt is jelenti, hogy nemsokára itt az E3 (ma éjfélig még kitölthetitek a totót), ami a játékvilág számára az év egyik legizgalmasabb hete. Egy kicsit sem eseménytelen hét összefoglalóját hozzuk el nektek, amikor mi is csak kapkodtuk a fejünket a körülöttünk csapódó hírbombák közepette.

Ahogy minden héten, a legnagyobb sztorikat videón is elmondtuk nektek, de emellett a GS Hype-on dolgozó csapatunknak arra is maradt kreatív energiája, hogy kimaxolja a Daev hajához kapcsolódó mémet. Csak nehogy a következő GameNighton játékok helyett a legújabb sampon launch partiját tartsuk meg...

Hype. Hype never changes.

A hét legfontosabb történése természetesen a Fallout 4 bejelentés volt, de ahogy azt az utóbbi időben megszokhattuk, valaki ezúttal is hamar nyomott rá a nukleáris töltetet elengedő gombra: ezúttal maga a kiadó élesítette véletlenül kicsit hamar a poszt-apokaliptikus RPG oldalát. Viszont mikor végre megnézhettük az első trailert, arról rövid úton megbizonyosodhattunk, hogy a hangulat a sorozattól elvárt szintet mindenképp megüti majd. A még idén megjelenő játékot viszont az előző konzolgenerációra már nem kapjuk meg. A Fallout 4 körüli hype egyébként újra felélesztette az érdeklődést a sorozat iránt, ami nem csak az eladásokon mutatkozott meg, hanem egy új speedrun-rekordot is hozott nekünk. Ja, és persze már rengeteg rajongói spekuláció is van a sztori kapcsán, vagyis a hét "Reflektorfény" díját kétségtelenül a Bethesda érdemelte ki.

 

GabeN büszke

Voltak ezen a héten bőven PC-s híreink is, egyrészt köszönhetően a Computex kiállításnak, ahol a mindennapi használathoz nem feltétlenül szükséges, de halál laza gépházakat is bemutattak, és egy szemkövetős technológia is lenyűgözte a látogatókat. Persze volt oka az izgalomra annak is, aki még csak most tervezi, hogy kiváltja a PC Gaming Master Race klubkártyáját, hiszen végre megtudtunk egyet s mást a Steam Machine megjelenés és ár kapcsán, ahogy azt is, hogy ezekkel együtt érkezik a Steam Link, és a Steam kontroller is. És hogy tovább fokozzuk az élvezeteket, nem kell már sokat várnunk a Windows 10 megjelenésére sem, ami a DirectX 12 mellett is bőven hoz majd izgalmas újdonságokat azoknak, akik számítógépen játszanak.

Virtuális sportok, valódi gondokkal

Nem szűkölködtünk érdekes hírekben az esportok világából sem, például megtudhattuk, mennyi pénz is mozog a kompetitív játékok világában, így ha valakinek egyszer el kell magyaráznunk, miért is olyan nagy szám az esport, csak rá kell mutatnunk ezekre az adatokra (ez jól jött volna például annak a srácnak, akinek a szülei nem engedték, hogy versenyezzen). Emellett bejelentette Dota 2-es visszatérését az egyik legismertebb alakulat, és ha már MOBA fronton járunk, ne feledkezzünk meg a Heroes of the Storm megjelenésről sem, vagy arról, hogy az Infinite Crisisnak annyi.

Az idegen a barátod

A múltheti tease-elgetés után hétfőn végül a 2K Games megejtette az XCOM 2 bejelentést, de nem lett mindenki maradéktalanul boldog. Ugyanakkor bízunk abban, hogy a PC-exkluzivitás, és az, hogy a Firaxis próbálja magát nem túlvállalni, végül a játék hasznára válik, és ha minden tökéletes, készülhet egy szintén kifogástalan konzolos port. Az élet már csak ilyen, van ami jön PC-re, van ami meg nem.

Amúgy

Volt még minek örülni ezek mellett is, nagyon boldoggá tett minket az Uncharted: The Nathan Drake Collection bejelentés, a Hitman: Sniper megjelenés, a Dark Souls 3 képek és infók, a Bard's Tale IV Kickstarter, a LEGO Big Bang Theory készlet és a Battleborn E3 2015 videója is. Láthattatok egy interjút a GameDay Iroda Imijével, illetve egy beszélgetést vele, Viktóriával, és a TheVR-os srácokkal is, és van még ott, ahonnan ezek jöttek, figyeljetek minket jövőhéten is.

Emellett Incredible Adventures of Van Helsing III tesztünkben elolvashatjátok, hogy sikerült a Neocore-nak a történet lezárása, remek dolog ez erre a lassú vasárnap estére. Bár még egy darabig várni kell a következő GameNightra, a háttérben azért készülget a rendezvény, ahol ismét lesz LoL-verseny, de velünk is találkozhattok majd, és mi rendkívül kedvesen megkérünk titeket arra, ami már amúgy is a fejetekben van: "Vegyetek GameStart!".

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)