Hirdetés

Fallout 76 - egy hiba miatt halhatatlanná vált az egyik játékos

|

Az új Fallout tényleg nem ismer határokat - már ami a bugokat illeti.

Hirdetés

A Fallout 76 egyik játékosa jelenleg másra sem vágyik, minthogy karaktere a többihez hasonlóan meghalhasson.

Hirdetés

Egy Brogadyn nevű redditező számolt be a minap arról, hogy a Fallout 76-os karaktere valamilyen oknál fogva halhatatlanságra tett szert, ami alaposan céltalanná teheti az élményt egy olyan játék esetében, ahol a túlélés az első számú feladatunk. A játékos bevallása szerint már minden létező módon próbálta megölni a karakterét, ám semmi nem vezetett eredményhez:

Gyakorlatilag egy atomrobbanást is felfoghat az arcával, kutya baja sem lesz. Szó szerint képtelen vagyok arra, hogy megöljem valahogyan, pedig ezen a ponton már nem igen vágyom másra.

Brogadyn szerint egy hiba miatt aktiválódott a kéretlen god mode, amit a megfelelő körülmények között képes lenne újból előidézni. A részleteket persze nem fedte fel, érthető okokból, és nem is élt vissza a halhatatlansággal. A játékos már jelezte a Bethesda felé is a problémáját, ám a cég pusztán egy sablon válasszal rendezte le a furcsa esetet, pedig Brogadyn nem vágyik többre, minthogy végre valaki eltegye láb alól a karakterét.

Ti élveznétek, vagy inkább zavarna, ha egy ilyen hibával találkoznátok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)