Hirdetés

Fallout 76 - összetett társalgási rendszert használva beszélgethetünk majd az NPC-kkel

|

A Wastelanders DLC-vel bekerülnek olyan karakterek is, akikkel sok mindenről elcseverészhetünk kalandozás közben.

Hirdetés

Érdekes újításokkal készül a Bethesda a Fallout 76 rajongóinak, hiszen ősszel például megérkeznek a gép által irányított túlélők Appalachiába a Wastelanders DLC-nek köszönhetően. Ráadásul nemcsak tétlenül álldogálnak majd ezek az új karakterek, hanem társalogni is fognak a játékosokkal.

Hirdetés

A fejlesztők a QuakeCon 2019-en részletezték, hogyan is fog működni az új NPC-k, illetve a valódi játékosok közötti kommunikáció, így megtudtuk többek között, hogy karakterünk tulajdonságai is hatással lesznek arra, miket mondhatunk egy beszélgetés során. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például a karizmánk szintjéhez mérten más és más válaszok állnak majd rendelkezésünkre. Sőt, még az is számítani fog, milyen a viszonyunk beszélgetőtársunk frakciójával.

A Fallout 76 projektvezetője, Jeff Gardiner szerint az új rendszer nem olyan lesz, mint a Fallout 4-é, sokkal inkább a Fallout 3-ban látott megoldáshoz fog hasonlítani. Ennek valószínűleg sokan örülnek is majd, mivel a negyedik részben látott, leegyszerűsített válaszok nem igazán nyerték el a rajongók tetszését. A Wastelandersben egyébként két különálló, egymással rivalizáló brigádba lesznek sorolva a telepesek és a fosztogatók, de mellettük lesznek még kisebb, független frakciók is, tehát remélhetőleg felpezsdül majd az élet Appalachiában.

Pontos megjelenési dátuma még nincs a DLC-nek, de a jelenlegi tervek szerint novemberben fog megérkezni. Ti várjátok már?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)