Hirdetés

Fallout: New Vegas - YouTube-on követheted a legkeményebb végigjátszást

|

Semmi alvás, NPC-társak kizárva, életerőt javító tárgyakról pedig szó sem lehet. Ja és a legfontosabb dolog: a gyógyítás abszolút tilos. Mert vannak, akiknek nehézségből sosem elég.

Hirdetés

A különböző, saját magunknak kitalált szabályokkal az átlagonsál sokkal nehezebbé lehet tenni egy játék végigjátszását, de addig azért nem szokás elmenni, amit egy let's play-sorozat készítője kitalált. A Many a True Nerd csatornán futó sorozatban ugyanis úgy játszotta végig a Fallout: New Vegast egy gamer, hogy egyszer sem gyógyított magán.

Hirdetés

Az elég szigorú szabályt persze csak azért tudta betartani, mert korábbi végigjátszásokból már ismeri a játék minden apró trükkjét és kihasználható kis hibáját. Ez azonban nem volt elég, az alapjáték végigjátszása után úgy döntött, hogy nekikezd a DLC-knek is, az Honest Hearts történetével folytatva a találóan "You Only Live Once" névre keresztelt sorozatot.

Az alapjáték befejezése után nagyjából az életereje felével megy tovább, az elméleti maximum 445 életerő-pontból még 260 áll rendelkezésére. Az Honest Heartsra egyébként külön felkészült, mivel rengeteg állati ellenfél vár rá a csomagban, egy olyan fegyverrel bővítette a repertoárját, ami a páncéllal nem rendelkező célpontokkal szemben sebez rengeteget.

Hirdetés

Minden előkészület és óvatosság ellenére azonban váratlanul is kisebb sebzések érik hősünket, így kérdéses, meddig jut majd a DLC-k végigjátszásával.

Mi volt a legnehezebb speciális végigjátszás, ami megpróbáltatok?

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)