Hirdetés

FarCry 4 - "a siker garantálja a folytatást"

|

A Far Cry 4-et ugyan még nem erősítette meg a Ubisoft, de ez semmi esetre sem jelenti azt, hogy nem foglalkoznak a játékkal. Sőt!

Hirdetés

A Far Cry 3 nevetségesen nagy siker lett, mind a játékosok, mind pedig a szakma meg volt elégedve, majd a végtelenül kreatív Ubisoftos srácok még minden idők egyik legjobb DLC-jével, a Far Cry 3 Blood Dragonnel súlyosbították a helyzetet. De mi lesz most?

A Ubisoftnál, a marketing és sales divízió alelnöke, Tony Key egy nyilatkozatában elmondta, hogy a Far Cry 3 sikere biztosította a franchise jövőjét és mivel a játék "megkapta az elismerést, amit megérdemel", a cég "egyértelműen csinál egy folytatást". 

Key azt is elmondta, hogy a Ubisoft bebizonyította, hogy a nyitott világú játékoknak bizony van jövője és ez az "amit az emberek igazán akarnak". Szerinte a játékosok nem akarnak lineáris játékokat, hanem az open world érdekli őket, de azért a kedélyek megnyugtatása érdekében hozzátette, hogy az iparban "mindig lesz hely a lineáris élmények számára is".

Arra a kérdésre, hogy mi a helyzet a Far Cry 4-gyel, Key csak annyit mondott, hogy egy erről "hamarosan többet is elmond majd a cég". 

Mit gondoltok, ti szeretnétek egy Far Cry 4-et? Ha már Key felvetette, ti inkább a lineáris, vagy a nyitott világú játékokat szeretitek?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)