Hirdetés

Farming Simulator 17 teszt - a farm, ahol élünk

|

Messze még a következő aratás, de ha valaki már most megkattan, hogy hallja a traktorok zúgását, annak a Farming Simulator 17 kifejezetten jó szolgálatot tesz majd.

Hirdetés

Mind népszerűbb a virtuális gazdálkodás, és játékosok milliói ülnek a monitor előtt, miközben szántanak, vetnek, műtrágyáznak, csépelik a gyomokat, betakarítanak, eladnak, vesznek, és még sorolhatnánk. Az elmúlt évtizedben egyre nagyobb népszerűségre tettek szert a digitális farmerkedést feldolgozó játékok, ám mindez csak úgy történhetett meg, hogy maguk az egymást követő részek is folyamatosan javultak. Az egyik élharcos a Farming Simulator, amelyet, bár úgy tűnt, hogy a Farm Expert 2017 megszorongatja, végül nem sikerült letaszítani a trónról, sőt a most érkezett 2017-es kiadás még magasabbra tette a lécet.

Zúg a traktor, szánt az eke

Alapvetően semmit sem érne az egész farmerkedés és a megjelenő folytatások, ha nem lenne alapértelmezett a fejlődés, és a mostani rész tényleg igyekszik mindenben megfelelni a játékosok elvárásainak. Elsőként említenénk, hogy igen csinosra sikerült a grafika, ami ráadásul nem zabálja fel a vasat, tehát tényleg jó lett az optimalizáció. Nagyon hangulatos a hegyvidéki környezet, hitelesek az épületek, de ami a legfontosabb: kívülről már szinte a megszólalásig valódinak tűnnek a munkagépek és a művelőeszközök. Azon meg sem lepődünk, hogy ismét licencelt termékekkel lesz dolgunk, tehát olyan gépekkel melózhatunk, mint a Challenger, a Fendt, a Valtra vagy éppen a Massey Fergusson termékei.

Összesen száznál is több négy- vagy éppen több kerekű alkalmatosság várja, hogy használatba vegyük, és ilyen téren még a vonat is újdonságként jelentkezik, amivel akár fákat is szállíthatunk a piacra. Apropó fa: egész jó szórakozás a favágás is, hiszen mégiscsak a friss levegőn van az ember, ám aki nem kívánja feltűrt ujjú kockás ingben és hózentrógerben lendítgetni a fejszét, annak előszeretettel ajánljuk a földművelés mellett az állattenyésztést, mint bevételi forrást.

Könyörgöm, akasszuk fel!

Mármint az ekét, vetőgépet, boronát, miegyebet, mert a Farming Simulator 17-ben a legtöbb időt alighanem a földeken fogjuk eltölteni, már csak azért is, mert ha nem a legkönnyebb nehézségi fokozatot választjuk, akkor viszonylag gyengén fognak csorogni a pengők, de szerencsére lehetőségünk van bérmunkát vállalni, ami egész jól fizet. Ennek további előnye, hogy növeli reputációnkat, amely ha elég magasan jár már, jelentős kedvezménnyel vásárolhatjuk meg az adott területet, és nem kell annyi hitelt felvennünk. További érdekessége a nehézségi fokozatoknak, hogy csak a legegyszerűbb esetben nem kell elhalással számolnunk, minden más szintet választva viszont figyelembe kell venni, hogy ha lusták, figyelmetlenek vagy egyszerűen csak lassúak vagyunk, és növénykéink nem kapják meg időben a megfelelő törődést, akkor olyan fonnyadtak lesznek, mint Palpatine császár, miután megfelelő olvadó biztosítékok híján sikertelenül próbált meg ellenállni az erőből fakadó áramütésnek.

Betakarítás

Mindamellett, hogy a játék a sorozat eddigi legjobban sikerült darabja, azért akad némi árvakelés a sorok között, így például az, hogy szemben a jobb sorsra érdemes Farm Expert 2017-tel, itt továbbra sem deformálódik a talaj, ami kissé hiteltelenné teszi a nehézgépes művelést. Szintén hibának tekinthető, hogy nem nagyon éri meg bajlódni a favágással, mert a befektetett idő nincs megfelelő arányban a jövedelemmel. Egyebekben azonban azt lehet mondani, hogy tényleg nagyon jó, hosszú távon is szórakoztató címmel van dolga azoknak, akiket nem zavar, hogy nem pörögnek őrült módon az események.

Farming Simulator 17
Miénk e föld, erdő, mező.
Ami tetszett
  • szép grafika
  • kibővült munkagépes lehetőségek
  • bérmunka
Ami nem tetszett
  • kicsit nehezen jön a pénz
  • nem deformálódik a talaj
  • kezdőknek nem egyértelmű
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)