Hirdetés

Fejlődnek a Valheim trolljai, készül a játék következő nagy frissítése

|

A jelenleg kissé bugyután festő, de méretes lények több ponton is átalakulnak a következő Valheim patchcsel.

Hirdetés

Rövid időn belül a Steam új sikerjátéka lett a Valheim, ami egyszerű, de néha roppant látványos grafikájával és szórakoztató játékmenetével már most óriási játékostábort tudhat maga mögött, pedig még csak korai hozzáférésen keresztül elérhető.

A játékot fejlesztő Iron Gate pedig a jelek szerint nem is szeretné újdonságok nélkül hagyni az önjelölt vikingeket, és már dolgoznak is ilyen-olyan apróságokon, amelyekből némi ízelítőt is kaptunk.

A csapat friss bejegyzéséből kiderült, hogy még mindig otthonról dolgoznak, de arra számítanak, hogy növekedésnek fog indulni a stúdió, így már gőzerővel keresik a vadonatúj főhadiszállásukat, amit talán majd be is mutatnak nekünk, ha sikerül megtalálni.

Hirdetés

A nem éppen ideális helyzet ellenére azért továbbra is csiszolgatja a csapat a Valheimet, így például átalakított a játék második és harmadik bossának megjelenését, illetve a méretes troll kinézetét is megváltoztatták.

Habár a bossok új külsejét még nem mutatta be az Iron Gate, a frissített trollt már most megnézhetjük. Ahogy az látható, az óriási lény valamivel kigyúrtabb és szőrősebb testet, illetve nem éppen jól ápolt körmöket is kapott.

Jó hír még, hogy a következő nagy frissítés, vagyis a Hearth and Home is jó úton halad, és a steames bejegyzésben találhattok két aprócska ízelítőt ebből is. A nagy patch egyelőre még nem kapott megjelenési dátumot, de azt legalább megtudtuk, hogy a megújult troll és az átalakított bossok a következő frissítéssel kerülnek be.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)