Hirdetés

Féláron kapható az X360-as Bastion!

|

Kihagyhatatlan ajánlatunk van számodra: a hét folyamán féláron szerezhető be a tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése, a Bastion!

Hirdetés

Január elején Chavalier kolléga vesézte ki a Bastion eszméletlen sikerét, hiszen több, mint hatvan díjat zsebelhetett be 2011 egyik legjobb független játéka, a Bastion

A Supergiant Games remek szerepjátéka a legnagyobb RPG-k piacán is megállja a helyét, köszönhetően az egyedi világának, történetmesélésének és innovatív játékelemeinek. "A történet elején egy lepusztult világban találjuk magunkat ahol szinte semmi sincsen. Így a főhősünkkel kell elindulni és újjá építeni az egész világot. Az újjáépítésben nem csak a különféle építményekre kell gondolni hanem az egész tájat is újjá kell varázsolnunk."

A Bastion minden korosztály számára megfelelő szórakozást nyújthat, a hét során ráadásul még olcsóbban hozzájuthatunk, ha elköltünk mindösszesen 600 MS pontot. Üröm az örömben, hogy kizárólag az X360-as verzió vesz részt az 50%-os akcióban, de ha mindenképpen a polcon szeretnétek tudni a produktumot, Steam-en beszerezhető a játék 14 euróért, plusz megvásárolható a valóban hangulatos soundtrack albuma is. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)