Hirdetés

Felfüggesztették egy várva várt PS5-ös horrorjáték fejlesztését

|

A hírt a fejlesztőcsapat igazgatója erősítette meg egy privát Discord szerveren.

Hirdetés

Sajnálatos módon hányattatott a sorsa az Abandoned című horrorjátéknak, amit számos rajongó korábban a Silent Hill sorozattal is összefüggésbe hozott. A Konaminak és Hideo Kojimának ugyan nincs közük a Blue Box Game Studios munkájához, viszont a fejlesztők még halálos fenyegetéseket is kaptak a játékot övező bizonytalanság miatt.

Néhány hónappal ezelőtt már híresztelték, hogy leállt az Abandoned fejlesztése, ezt azonban a Blue Box akkor cáfolta, sőt azt közölte, hogy továbbra is folyik a munka az animációkat és a szkriptet illetően is. A történetnek azonban a jelek szerint egyszer és mindenkorra vége szakadt.

Hirdetés

A GameSpot tényfeltáró cikke alapján ugyanis kiderült, hogy a fejlesztőcsapat felfüggesztette a munkát, és a beszámolók alapján nem úgy tűnik, hogy azt folytatni tervezik. Az információ Hasan Kahramantól származik egy olyan Discord szerverről, amelyen kizárólag néhány illetékessel és rajongóval tartja a kapcsolatot a stúdió.

A beszámoló szerint Kahraman régóta nem tudta már tartani azokat a határidőket sem, amiket saját maga szabott, illetve egyre bizonytalanabb részleteket és információt közölt a játékról. A márciusi törölt tweetes esettel kapcsolatban az nyilatkozta, hogy az Abandoned koncepciója változott, ezért a korábbi bejegyzések már nem relevánsak.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Magyarán minden arra utal, hogy az Abandoned azon félbehagyott projektek sorát gyarapítja, amelyeken már senki sem dolgozik. Tudjuk, hogy reményhal, meg minden, de erősen kétséges, hogy valaha is visszatér hozzá a Blue Box csapata. A helyetekben nem táplálnánk vérmes reményeket a játékkal kapcsolatban.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)