Hirdetés

„Félretoltak és hátrányosan megkülönböztettek” - kiderült, miért távozott a Blizzard első női vezetője

|

Ugyan Jennifer Oneal felmondása a nyilvánosság számára botrányoktól mentes volt, kiderült, hogy a volt társigazgató csalódott a feletteseiben.

Hirdetés

A nyáron indult, a cég megítélését megtépázó botránysorozatot úgy tűnik, az Activision-Blizzard nem fogja még egy darabig kiheverni. A nem túl jó üzleti fejlemények mellett arról szólnak beszámolók, hogy a cégcsoport dolgozói sem bíznak a vezetésben. Nem segít a helyzeten, hogy a Wall Street Journal tegnap egy újabb nagy beszámolót tett közzé az ABK szexuális zaklatási ügyeiről, aminek kapcsán újabb magas rangú szakember bukott le és távozott. Ugyanebből az összeállításból derült ki, hogy a  Blizzard társigazgatójaként a kirakatba helyezett, ám mindössze három hónap után felmondó Jennifer Oneal is összeveszett feletteseivel, mielőtt búcsút intett.

Hirdetés

Kilépésekor a nyilvánosságnak még azt nyilatkozta Oneal - akit Mike Ybarrával közösen neveztek ki a Blizzard élére augusztusban (így egy férfi és egy női vezetőt adva a stúdiónak) -, hogy nem gondolja reménytelennek az Overwatchot, a Hearthstone-t és a World of Warcraftot életre hívó stúdió helyzetét. Csupán azt érezte, a cégen kívül az egész iparágban tehet azért, hogy például a nők helyzete jobb legyen a gaming világában, így fontosabbnak érezte, hogy erre koncentráljon. Ezzel nagyrészt ellentmond egy e-mail, ami a Wall Street Journal birtokába került, és amiben Oneal teljes csalódottságát fejezi ki az Activision vezetése felé.

A lap szerint egy hónappal társigazgatói kinevezése után küldte feletteseinek a levelet, amiben úgy fogalmaz, "tisztán látszik, hogy a cég nem kezeli az embereinket a megfelelő prioritások szerint." Az e-mailben arra is panaszkodik, hogy a vele azonos pozíciót betöltő Ybarránál kevesebbet keres, de ehhez képest eltörpült, hogy elmondása alapján szexuális zaklatás is érte a vállalatnál töltött ideje alatt. A Vicarious Visionstől a Blizzardhoz érkező Jennifer Oneal ekkor már a felmondását vetítette előre feletteseinek, arra hivatkozva, hogy csupán jelképesen kapta meg a társigazgatói posztot, tényleges változás, úgy érzi, nem megy végbe a cégcsoportnál az ígéretek ellenére.

"Félretoltak és hátrányosan megkülönböztettek" - írta az e-mailben, amiben egy korábbi esetet is felidézett annak az illusztrációjaként, hogy az Activision-Blizzard-Kingben mindenkinél több hatalommal rendelkező Bobby Kotick is a toxikus munkahelyi kultúrát képviseli. Elmondása szerint még 2007-ben meghívták egy céges partira (Oneal ekkor a Tony Hawk's franchise-on dolgozott), ahol Kotick is ott volt, és lengén öltözött nők táncoltak rudak mellett. Egy másik beszámoló szerint az összejövetelre meghívott DJ pedig arra szólította fel a női résztvevőket, hogy igyanak többet, hogy így a férfiak jobban érezhessék magukat.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Az Activision szóvivője annyit reagált a történetre, hogy Kotick nem emlékszik rá, hogy részt vett volna ilyen bulin. Jennifer Oneal pedig a WSJ megkeresésére csak annyit válaszolt, hogy a Blizzardtól történő távozása a legjobb döntés, amit saját és családja érdekében meghozhatott. Minden jel arra utal, hogy az Activision cégcsoport botránya közel sem ért véget, így lehet, hogy tényleg így járt a legjobban a '90-es évek vége óta a játékiparban dolgozó Oneal.

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)