Hirdetés

Felszívódott az Agony Unrated a játékosok Steam könyvtárából

|

A finoman szólva is durva látványvilággal rendelkező, furcsa horrorjáték mindenféle figyelmeztetés nélkül vált elérhetetlenné.

Hirdetés

2018-ban jelent meg az Agony (tesztünket itt olvashatjátok), amiben egy furcsa túlélő horror körítésben kellett kiszabadulnunk a pokolból azáltal, hogy megkeresünk egy bizonyos Red Goddesst. A játékot a Madmind Studios készítette, akik nem elégedtek meg a sima verzióval, így nem sokkal később elkészítették a felnőtteknek szóló verziót, ami megannyi viszontagság ellenére nehezen, de csak megjelent a Steamen.

Azóta már 4 év eltelt, bizonyára mindenki, akit igazán érdekelt a történet már átrágta magát rajta, a megvett játékokban azonban pont az a jó, hogy bármikor visszatérhetünk hozzájuk, hogy felelevenítsük az eseményeket.

Hirdetés

Akik annak idején megvették az Agony első kiadását, az Unrated verziót ingyen megkapták a könyvtárukban. Azok, akik így jutottak hozzá a cenzúrázatlan kiadáshoz most bosszankodhatnak, miután a Valve módosított valamit a rendszerben, ezért pedig az ajándékként kiosztott játékok teljesen felszívódtak.

Az Agony Unrated ettől függetlenül továbbra is megvásárolható önálló játékként, a fejlesztők azonban nem akarják, hogy a játékosok átverve érezzék magukat és már felvették a kapcsolatot a Steam támogatással, hogy visszakapja mindenki a jogosan begyűjtött ajándékát.

A SteamDB szerint a frissítés február 16-án történt, ekkor törlődtek az ajándékok, az Agony Unrated játékosok pedig nem vártak sokat, hiába nem a Madmind a felelős, máris elkezdték negatív értékelésekkel bombázni az amúgy sem túl fényesen teljesítő játék steames oldalát.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)