Hirdetés

Fénykép leplezte le, hogy mindig is létezett a PC-s Bloodborne

|

A rajongók évek óta hiába epekednek utána, pedig a kulisszák mögött még a játék DLC-je is eljutott a platformra.

Hirdetés

A FromSoftware szabályosan bankot robbantott a tavaly megjelent Elden Ringgel, az új idők remekművei azonban nem törlik el a korábbi klasszikusok emlékét, így velünk együtt rengetegen vannak, akik a 2015-ös Bloodborne PlayStation 5-ös kiadására, vagy urambocsá' egy PC-s portjára is szívesen áldoznának némi pénzt.

A frusztrált rajongók érzékenységét mutatja, hogy mekkora balhé lett belőle, amikor a Sony egyik közösségi média menedzsere tavaly a nagy sikert arató PlayStation 4-exkluzív címmel viccelődött, most pedig ismét megforgatja a kést a szívünkben egy friss felfedezés.

Hirdetés

A FromSoftware játékainak veterán kódfejtője, Lance McDonald szúrta ki, hogy a színfalak mögött nagy valószínűséggel mindig is léteznie kellett a Bloodborne PC-s kiadásának. McDonald ezt egy képernyőfotóra alapozza, amely a játék Wiki-oldalán tűnt fel, és a fájlneve (SPRJ-win64) alapján a számítógépes verzióban készült a robbanó hordók szerepét betöltő Oil Pitcherekről.

A fénykép a FromSoftware egy művészétől, a Dark Souls 3-on és az Elden Ringen is dolgozó Marcos Domenechtől eredt, és a betekintési szögéből ítélve a civilek számára sokáig hozzáférhetetlen debug kamerával készülhetett. McDonald továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy a screenshot nem egy fejlesztői buildből, hanem a játék bolti változatából származik, ráadásul egy olyan területen készült (Fish Hamlet), amely csupán a The Old Hunters DLC-ben található meg.

Magyarán Domenech valószínűleg PC-n tolhatta a Bloodborne teljes változatát, a gyanút pedig megerősíti, hogy a fotót időközben gondosan eltüntették a játék Wiki-oldaláról, holott korábban évekig elérhető volt. A felfedezés mindenesetre még McDonaldot is teljes meglepetésként érte, mivel ő eddig csupán egy Windows 7-en futó korai buildről tudott a Bloodborne kapcsán, amit egyébként személyesen is látott.

Ha tehát eddig nem fájt eléggé a FromSoftware egyik legjobb munkájának PC-s hiánya, akkor ez a fejlemény garantáltan megtette a hatását. A halvány remény persze mindig ott van, hogy a Sony leporolja a klasszikussá érett játékot, mondjuk a vészesen közelgő PlayStation Showcase keretében.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)