Hirdetés

Tényleg javítani szeretne az EA a FIFA 20 irányításán

|

Először egy kis kutatást végeznek a srácok, így a rajongók egy része apró változást tapasztalhat majd a játékon belül.

Hirdetés

A már jól megszokott játékmenet mellett hozott néhány újítást is a tavaly megjelent FIFA 20, azonban nem nyújtott hibátlan élményt. A közösség már egy ideje panaszkodik arra, hogy az online meccsek során gyakran nehézkes irányítani a pályán szaladgáló focistákat, és most úgy tűnik, hogy az Electronic Arts végre komolyabban is elkezdett foglalkozni a problémával.

Hirdetés

Érthető módon sok játékost kiakasztott, hogy nem elég reszponzív az irányítás az online meccsekben, mivel ennek az az eredménye, hogy olykor komoly késést tapasztalhatunk egy gombnyomás és a kívánt mozdulat elvégzése között. Ezt a kellemetlenséget szeretnék orvosolni a fejlesztők, de úgy tűnik, hogy előbb némi kutatásra és adatgyűjtésre van szükség.

A tesztelés már meg is kezdődött, amibe nemsokára néhány játékost is be fog vonni az EA. A kiválasztott partnerek számára elérhetővé válik egy kis ablak a kezelőfelületen, ami valós időben mutatja majd az egyes gombnyomásokat, illetve az is látható lesz, milyen hatással van az adatközponthoz való csatlakozás a beviteli parancsokra. Ennek köszönhetően pedig elméletileg a fejlesztők is hatékonyabban tudják majd kielemezni az egyes meccseket, és így remélhetőleg sokkal közelebb kerülnek a probléma megoldásához.

Ti tapasztaltatok ilyen gondokat az online mérkőzések során?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)