Hirdetés

FIFA 20 - megvan, mikor jöhet a demó

|

Egy szivárgás szerint 10 csapatot és a Volta módot is kipróbálhatjuk, még a megjelenés előtt.

Hirdetés

A Redditen látott napvilágot az a screenshot, mely szerint kevesebb mint két héten belül kipróbálhatjuk, hogyan szuperálnak a FIFA 20 új mechanikái élesben. Lesz is mit nézni, hiszen bemutatkozik a vadonatúj Volta mód, ami FIFA Street játékok szellemi örököseként egy egyedülálló játékmenetet kínál majd.

Hirdetés

Az antipativome2 nevű Reddit felhasználó tette közzé azt a képet, amin ugyan elhomályosítva, de azért elég kivehetően látszik, hogy a FIFA 20 demó szeptember 12-én érkezik. A kép nem csak a dátum miatt érdekes, hanem mert a demóban résztvevő csapatok logói is láthatóak rajta, ezek szerint pedig a következő csapatokat próbálhatjuk majd ki: Liverpool, Real Madrid, Borussia Dortmund, Manchester City, PSG, Roma, Atletico Madrid, Club America, LAFC, Vissel Kobe.

A képen az is látható, hogy három játékos, Raheem Sterling, Jadon Sancho és Eden Hazard egy Volta stadionban állnak, ebből arra következtethetünk, hogy az új módot is kipróbálhatjuk majd. A Volta módban 3v3, 4v4 és 5v5 meccseket játszhatunk majd, a hagyományostól eltérő szabályrendszerrel és sokkal pörgősebb játékmenettel. 

A FIFA 20 szeptember 27-től játszható Playstation 4-en, Xbox One-on, Nintendo Switchen és PC-n.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)