Hirdetés

FIFA 23 teszt - Football is Life

|

A FIFA 23 az 1993 óta íródó történet utolsó felvonása, jövőre már az EA Sports FC-vel játszunk, mégsem érződik, hogy mostoha lenne az idei epizód.

Hirdetés

Évtizedeken át tartó munkakapcsolat szűnik meg az EA és a FIFA között, így a jövőben nem jelenik meg több közös játék, 2023-ban már az EA Sports FC-vel fogunk játszani, miközben valószínűleg a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség is előáll majd egy saját programmal.

2022 őszén azonban még egy utolsó körre együtt hívnak meg bennünket, és ugyan meg lett volna az esélye az EA-nek, hogy a lőport jövőre tartogassa, idén sem érezzük úgy, hogy magára hagyták volna a hattyúdalként megjelent FIFA 23-at.

Na persze senki ne gondolja azt se, hogy az EA nem készül számtalan újdonsággal a jövő évi megjelenésre, hiszen miután a PES-t sikeresen eltüntették a süllyesztőben, most a FIFA által új kihívójuk akadhat, bár az is kétségtelen, hogy az Electronic Arts behozhatatlannak tűnő előnnyel rendelkezik ezen a piacon.

Hirdetés

Karrier módocska

Az EA a FIFA 23 új funkcióinak bemutatásakor indokoltnak érezte, hogy külön napot és egy hét perces videót kapjon a karrier mód, ami persze sok bizakodásra adott okot, csak épp hiába. Most sincs másképp a dolog, mint az elmúlt években, a lehető legkevesebb ráfordított energiával végeztek minimális változtatásokat, épp annyit, hogy ne tűnjön teljesen ugyanolyannak az élmény. Van néhány új animáció és lehetőség, de senki nem fog elveszni, aki az elmúlt 3-4 évben játszott legalább egyszer karriert valamelyik FIFA játékban.

A karrier módban választhatunk igazi edzőket, akikkel bármelyik csapat irányítását elvállalhatjuk, a játékoskarrierben pedig bevezettek egyfajta személyiségrendszert, ami nem csak a meccseken van hatással a játékosunkra, hanem a pályán kívüli életét is befolyásolja. Igen, a FIFA 23-ban is megjelent az, amit az EA beletuszkolt az F1 22-be, itt is vehetünk sportkocsit például, de ellátogathatunk a kórházba egy sérült csapattárshoz is. A lehetőségek körülbelül az első szezon végére repetitívvé válnak, nyilván nem ez fogja megváltani ez a játékmódot.

A FIFA 23 másik különlegessége, hogy bekerült a méltán népszerű AFC Richmond csapata a játékba. Ezt a karrier módban élvezhetjük a legjobban, belebújhatunk Ted Lasso bőrébe és a sorozatból ismert csapat tagjai is eredeti arccal és külsővel szerepelnek. Kár, hogy ezen is a középszerűség érződik, Coach Beard például sehol nincs, így Rebecca, Keeley, vagy Higgins feltűnésére is kár várni, de még Ted sem kapott legalább egy szinkronhangot, szóval az AFC Richmonddal indított karrier is elég hamar unalomba fullad, arról nem is beszélve, hogy a játékosok indokolatlanul jó számokkal rendelkeznek, amivel inkább a Premier League felsőházába kellene hogy tartozzanak.

Hypermotion 2.0

A FIFA 23 egyik nagy játékmechanikai újdonsága a power shot, aminek segítségével elképesztően erős lövéseket szabadíthatunk rá az ellenfél kapusára. Ehhez persze szükség van egy minimum közepesen jól lövő játékosra, onnantól viszont már csak figyelnünk kell, hogy beakad-e az akár 30-ról elengedett ágyúgolyó, vagy az ellenfél kapusa valamilyen zseniális akrobatikus mozdulattal, és az idei évtől külön mozgó ujjaival kihalássza-e a lövést. Persze nem minden móka és kacagás, a power shot előkészítése ugyanis szörnyen sok idő, így Ultimate Team módban szinte lehetetlen elsütni ilyen lövéseket.

Persze power shot sem lenne, ha nem kapott volna frissítést a motor. A Hypermotion 2.0 részben azért felel, hogy végre a PC-s játékosok is ugyanazt a játékot játszhatják, mint a konzolosok, részben pedig ez mozgatja azt a néhány új animációt, amit meccsek közben láthatunk. A FIFA 23 tényleg még egy picit élethűbb lett, mint a tavalyi kiadás, szebb, jobbak a mozgások, de semmi drasztikusat nem hozott magával a fejlesztés.

A némileg fejlettebb grafika leginkább a játékosanimációk során észrevehető, Cucurella, Cavani és egyéb, nagy hajkoronával rendelkező játékosok frizurája elképesztően feltűnően lobog futás közben. Más kérdés az arcok kidolgozottsága, a legnagyobb labdarúgók (mint például Szoboszlai Dominik) zavarbaejtően élethű arccal rendelkeznek, az EA számára eggyel kevésbé fontos labdarúgók azonban már nehezebben felismerhetők, a tömeget alkotó játékosok pedig kifejezetten azonosíthatatlanok, bár emiatt kár lenne haragudni a játékra.

Fontos és nagyon feltűnő változás a FIFA 22-höz képest, hogy az idei rész sokkal, de tényleg sokkal lassabb. Ennek köszönhetően jelentősen megnőtt a passzok és a cselek fontossága, most már nem olyan egyszerű kipasszolni egy gyors szélsőnek a labdát, hogy fussa körbe a védőket, majd vágja be a kapus mellett a labdát. Miközben az új dinamika megköveteli, hogy újratanuljunk játszani, üdítő változás, hogy végre vége a pace metának. Reméljük, hogy ezen később sem változtat egy frissítéssel az EA, és kitartanak az egyébként helyes döntésük mellett, hogy lelassították a játékot.

Voltaképp

Nagy volt az öröm és a boldogság, mikor az EA bejelentette, hogy a Voltával többé-kevésbé pótolják a a FIFA Street által hagyott űrt, a játékmód azonban nagyon sovány volt, és ugyan ez az idei évben sem változott drasztikusan, azért a FIFA 23-ban már több lehetőségünk van mindenféle szórakoztató minijátékot játszani, amivel azok is jól leköthetők, akik alapvetően nem állnak annyira közel a labdarúgáshoz, hogy például egy nagypályás meccset lejátszanak.

A Pro Clubs kapta talán a legkevesebb figyelmet, amit tulajdonképpen össze is vontak egy menüpont alá a Volta játékmóddal. Saját játékost készíteni idén is szórakoztató, ha azonban nincs egy fix csapat, akikkel játszunk, sokszor inkább idegesítőek az online meccsek, ahol az MI próbálja összehangolni a mozgását a 4-5 valós játékossal.

Ultimate Casino Team

Talán senki nem lepődik meg rajta, ha eláruljuk, a FIFA 23-ban is az Ultimate Team a fő játékmód. Az EA több komoly változással is készült az idei epizódra, amik alaposan megváltoztatják az eddigi ismert játékot.

A legjelentősebb, a csapatok felépítését is érintő módosítás a kémia teljes átalakítása, ahol mostantól nem számít, hogy az egymáshoz közel játszó játékosok milyen kapcsolatban vannak. A kezdő tizenegy egésze a meghatározó, a liga, a nemzetiség és csapatok jelenléte után jár egy, kettő, vagy három pont. Egy játékos maximum három ponttal rendelkezhet, a maximális chemistry pedig ennek megfelelően 33 a korábbi 100 helyett.

Ehhez valamelyest kapcsolódik a pozíciók módosításának átvariálása is, mostantól más és más pozíciókat adhatunk a focistáknak, nem biztos például, hogy egy CAM-ból csinálhatunk CM-et, ahogy egy CF-ből sem feltétlenül lehet ST-t konvertálni. Mason Mount például hiába CAM, CM-be nem átalakítható, csak RW-be, amihez nem CAM-RW lapot kell használni idéntől, hanem pozícióváltót, ami univerzális, így ez legalább valamelyest könnyítésnek fogható fel.

Az Ultimate Team bővült egy szuper új móddal is, ami elsőre tölteléknek hathat, a jövőben azonban izgalmas flashback és live eseményekre lehet majd használni. A Moments menü alatt mindenféle, a fejlesztők által összeállított szituációt játszhatunk le, amiért csillagokat kaphatunk, ezekből pedig csomagokat és egyéb kiegészítőket vásárolhatunk. Itt lehet például megszerezni az első szezon során Ted Lassót, aki alapértelmezetten egy PL edző, de bajnokságváltó lappal ez is variálható. Itt legalább Coach Beard is szerepet kapott, ő is választható edző, nem tudjuk, hogy a karrier módba miért nem fért be.

A FIFA 23-ban sincs másképp, mint a korábbi részekben, itt is nagyon más játék az Ultimate Team. A karrier módban simán játszhatunk egy izgalmas döntetlent az MI ellen, az UT-ben azonban erre szinte semmi esély nincs, inkább a gólgazdag találkozók a jellemzőek, maximum annyi változik, hogy megosztottak-e a gólok, vagy valaki nagyon csúnyán alulmarad. Az idei évtől a középpályások is sokkal szívesebben segítenek a védekezésben, az LT/L2-es védekezés pedig bomba jól működik, csak arra figyeljetek, hogy ne fussatok ki a védelemből, mert a támadók is kreatívabbak, azonnal berobbannak az üres területekre.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Utolsó támadás

Mindent figyelembe véve kijelenthető, hogy a FIFA 23 egy kifejezetten jó játék lett, ha el tudjuk engedni, hogy már régen csak az Ultimate Team kap igazi figyelmet a fejlesztőktől. A foci élvezetesebb mint tavaly, a játék nagyon jól néz ki, sokkal életszerűbb lett a dinamika is, a csomagnyitogatás pedig még addiktívabb a felfele pörgő OVR értékeléstől.

Annak köszönhetően, hogy ezúttal az átlagot tekintve alacsonyabbak az értékelések megjelenéskor, bizakodhatunk, hogy az Ultimate Team is tovább kitart majd, és nem fogunk már januárban olyan OP lapokkal rohangálni (vagy szembenézni), akiknek bérelt a helye a következő rész megjelenéséig a csapatban.

Miközben még hónapokig nagy hype lesz a FIFA 23 körül, már most csendben izgatja a fantáziánkat, hogy milyen hatalmas újdonságokkal készül majd az EA az új fejezetre az EA Sports FC-vel, ami nevében változik, minden más azonban a már jól ismert ösvényen halad tovább.

Címkék: #ea #fifa 23 #teszt
Platformok: Nintendo Switch PC PlayStation 4 PlayStation 5 Xbox One Xbox Series X
FIFA 23
Ami tetszett
  • Sokkal élethűbb a meccsek dinamikája, mint tavaly
  • Egy kicsit a grafika is szebb lett
  • Az újdonságok tényleg frissítően hatnak...
Ami nem tetszett
  • ...már ahova jutott valami új
  • Az Ultimate Team mellett egyre jobban eltörpül minden más mód
  • Még mindig előfordulnak megmagyarázhatatlan, frusztráló események
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)