Hirdetés

Nem késik tovább a Final Fantasy VII Remake, megvan az aranylemez

|

A játék rendezője, Tetsuya Nomura jelentette be, hogy a Remake első fejezete hivatalosan is elkészült.

Hirdetés

Eredetileg az volt a terv, hogy a Final Fantasy VII Remake ma, azaz március 3-án jelenik meg. Sajnos a Square Enix januárban úgy döntött, hogy eltolja a megjelenést egészen áprilisig, de legalább most már tényleg bizonyos, hogy többet nem fog késni a remake. A játék hivatalosan is elkészült, aranylemezre került, és innentől már csak a gyártás és terjesztés van hátra.

Hirdetés

Maga a rendező, Tetsuya Nomura erősítette ezt meg a 4Gamer magazinnak. Nomura hozzátette, hogy az extra időnek köszönhetően kellően lecsiszolhatták a játék minden egyes szegletét. A végleges verzió a tervezett minőségben elkészült, ami kicsit még mindig hihetetlen. A Remake-ről évekig nem hallottunk semmit, és még most is kételkednénk a létezésében, ha tegnap nem játszottuk volna végig az elképesztő demó verziót.

A Final Fantasy VII Remake megjelenése 2020. április 10-én lesz esedékes PlayStation 4-re. Fontos észben tartani, hogy ez még mindig csak a játék első szelete, a folytatást később kapjuk meg, szóval arra azért ne számítsatok, hogy áprilisban újra átélhetitek a teljes kalandot. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)