Hirdetés

Final Fantasy VII Remake - továbbra is kitartanak az epizodikus megjelenés mellett

|

Már biztos, hogy nem egyszerre kapjuk meg az egész játékot.

Hirdetés

Tegnap éjjel a State of Play során ismét életjelet adott magáról a régóta készülő Final Fantasy VII Remake, most pedig azt is újra tisztázták, végül milyen formában fogjuk megkapni a játékot.

Hirdetés

A Square Enix illetékesei ugyanis nemrég ismételten megerősítették azt, hogy továbbra sem változott az eredeti terv: epizodikus formában, több részletre bontva jelenik majd meg valamikor a jövőben a Final Fantasy VII Remake. Mindez már csak azért is érdekes lehet, mert az egyelőre pontos megjelenési dátum nélküli játék így simán kicsúszhat az időből, azaz olyan tempóban érkeznek hozzá a különálló szeletek, hogy már belecsúszunk esetleg a következő konzolgenerációba.

Mindez pedig könnyen azt jelenthetné, hogy a Sony mindkét generációra, tehát PS4-re és PS5-re is kiadja a játékot, ami egyébként tökéletesen összecseng az eddig hallott kósza tervekkel, vagyis azzal, hogy a jelenlegi generáció utolsó címeivel egyből játszhatunk majd a következő masinákon is. 

Titeket mennyire zavar az, hogy nem kapjátok majd meg egyszerre a teljes Final Fantasy VII Remake-et?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)