Hirdetés

Flash-szerkesztés

|

Manapság már szinte mindennek van weboldala. Legtöbben igyekeznek minél látványosabbakat kreálni, ám nem mindegy, hogy ezt milyen módszerekkel tesszük. Most megtudhatod, miként lehet Flash-animációt készíteni a Macromedia Flash bármely verziója nélkül!

Hirdetés

Bizony, erre is van mód. Néhány évvel ezelőtt, mikor a Flash berobbant a köztudatba, kicsit nehézkes volt szerkesztőjének kezelése. Nem is tudott annyit, mint ma, de már akkor látszott, hogy komoly lehetőségek rejlenek benne. Azóta továbbfejlődött, és éppen most jelentették be a legújabbat, a Macromedia Flash 8-at. Ám sokaknak ezekre egyfelől nincs szükségük, másfelől pedig nagyon sok dolgot könnyebb elkészíteni alternatív programokkal. Ilyenek elsősorban a szöveges effektusok, csavarás, tekerés, robbantás, és hasonló nyalánkságok. Míg ezeket a Flashben akár hetekig is kreálhatnánk, kicsiny, jóval kedvezőbb árfekvésű szoftverek néhány másodperc alatt megoldják. Lássuk, melyek ezek közül a legkedveltebbek.

SWiSHmax – az igazi nehézfegyverzet
Egyik hatalmas kedvencünk, az immáron jó pár éve fejlődő SWiSHmax (korábbi nevén csak SWiSH). Alapgondolata ennek is az, hogy speciális szöveges effektusokat villámgyorsan generál, melyek azonnal publikálhatók a neten. A "max" elnevezés azonban kicsit tovább bővítette a program látókörét: immáron – többek között – kész weboldalszerkezetek is rendelkezésünkre állnak, melyeket úgy módosíthatunk, mintha csak Wordben átszerkesztenénk egy szöveget. Hasonló egyszerűséggel kreálhatunk 3D-s objektumokat, beviteli mezőket, illetve akár futtatható .exe formátumúvá is alakíthatjuk munkánkat. Az új verziót már programozhatjuk is, persze ehhez azért már kell egy kis megszállottság, kitartás, no meg némi Java-ismeret is. Mindezért nem kell olyan borsos árat fizetnünk, mint a Flashért, és ráadásul ugyanúgy van kipróbálható változata. Az oldalát itt találod, ahol bővebben is olvashatsz róla: www.swishzone.com.
Nem árt tudni emellett, hogy a program fejlesztőinek oldalán további érdekességeket találhatsz. Többek között: SWiSHsites (előre kialakított weboldalszerkezetek gyűjteménye), SWiSHvideo (bármilyen filmből stream videót generál a program, természetesen Flash alapú lejátszóval), SWiSHpix (kedvenc képeidből csinálhatsz vele pillanatok alatt flashes fotóalbumot), SWiSHstudio (futtatható formátumba vagy képernyővédővé konvertálja az elkészült .swf kiterjesztésű művet), SWiSHpresenter (a Microsoft PowerPointban kreált prezentációinkat konvertálja Flash alapúvá – hasznos lehet, hiszen nem minden gépre van MPP telepítve). Mindezek mellett még egy csomó oktatóanyag is található náluk, ahol elmondják, mit és hogyan lehet, és egyáltalán miként érdemes megcsinálni.


Vannak még lehetőségek
Még két kisebb progit emelnénk ki a tömegből, melyet flashes körökben igencsak nagy előszeretettel alkalmaznak a kedves felhasználók. Az első a KoolMoves (www.koolmoves.com), mely igazából – akárcsak a SWiSHmax – kilépett a sima "szövegszerkesztő flashes progi" körből. Ezzel is lehet képeket kezelni, zenéket tenni az animációk alá, sőt akár videofilmeket is flashes alapokra helyezhetünk. Kezelése ennek is meglehetősen egyszerű, bár mesze nem tud annyit, mint az először tárgyalt "nagy testvér". Szintén jópofa megoldás a másik kettőhöz képest még eléggé gyerekcipőben járó FlaX (www.flaxfx.com). 122 beépített, előre definiált módon tudja csűrni, csavarni a szövegeket (ezek egyébként 51, igen jól válogatott kategóriákba vannak rendezve), melyeket szintén egyetlen kattintással menthetünk weben is használható .swf formátumba.


Azért ne essünk át a ló túlsó oldalára
Azért ne higgyük azt, hogy ezen három, vagy bármely más program használatával teljesen elhanyagolható az eredeti, Macromedia által fejlesztett Flash. Az sokkal többet tud, minthogy az maga a .swf formátumú animációk atyja. Ezek a segédprogramok abban segítenek, hogy speciális animációkat sokkal egyszerűbb lépésekben tudjuk megalkotni. Vicces mondjuk, de a fent említett három progi olyanokat is tud, amit Flashsel soha nem lehetne megcsinálni. Szóval vegyünk inkább úgy, hogy ezek kiegészítők, melyekhez egyébként nem kell az alapprogram. Sajnos arra nincs hely, hogy a működésüket is átvegyük, de higgyétek el, hogy mindegyik pofonegyszerű, és nagyon könnyen meg lehet ismerkedni velük. Éppen ezért mindhárom program próbaverzióját feltettük a lemezmellékletre, hogy még csak letöltögetni se kelljen. Jó szerkesztgetést mindenkinek!


A cikket eredeti formjban minden extrjval megtallhatod a GameStar magazin 2005/09-es szmban!
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)