Hirdetés

Fontos bejelentéseknek adhat teret a Final Fantasy VII közelgő évfordulós előadása

|

Éppenséggel van tippünk, hogy mi mindennel készülhet a Square Enix.

Hirdetés

1997 januárjában jelent meg a Final Fantasy VII Japánban, ami azt jelenti, hogy a legendás JRPG idén ünnepelte 25. évfordulóját. Nem meglepő, hogy a Square Enix még ma is ilyen mértékben foglalkozik Cloudék kalandjával, hiszen a klasszikus játék a sorozat egyik legjobb része lett, és a részekre vágott remake mellett még mobilos spin-offot is kapott nem olyan rég.

Úgy látszik, hogy a Square Enixnek van még mesélni valója az évforduló kapcsán, ugyanis június 17-én, magyar idő szerint éjfélkor kezdődik egy nagyjából 10 perces prezentáció, amely során sok érdekességet megtudhatunk remélhetőleg.

Hirdetés

Túl sok részletet egyelőre nem tudtunk meg a tervezett műsorról, de a franchise-t gondozó Tetsuya Nomura szerint sok információval szolgálnak majd. Szinte teljesen biztos, hogy szó esik majd a remake második részéről, aminek hivatalos bejelentése már tényleg esedékes volna, de az is elképzelhető, hogy az első résszel kapcsolatban hoz majd hírt a kiadó. Esetleg azt, hogy még több platformra megjelenik?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A műsort a YouTube-on követhetitek majd figyelemmel, de elég lesz majd csak visszatérni ehhez a hírhez 17-én:

Ti milyen bejelentésekre számítotok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)