Hirdetés

For Honor - máris kiderült a nyílt béta dátuma

|

Aki kimaradt a For Honor zártkörű bétatesztjéből, az egy pillanatig se csüggedjen, hiszen lesz még lehetősége kipróbálni a játékot.

Hirdetés

Ma reggel már mi is megírtuk, hogy nagy valószínűséggel nyílt bétában is ki lehet majd próbálni a For Honort. A pletykák valósnak bizonyultak, a Ubisoft már a pontos dátumot is megerősítette.

Aki nem került be a zárt bétába, vagy éppen nagyon élvezte azt és szívesen visszatérne, máris bekarikázhatja február 9-ét a naptárban, ugyanis ekkor bárki szabadon kipróbálhatja majd a Ubisoft Montreal hamarosan megjelenő akció-TPS-ét. A nyílt időszakban a béta eddig elérhető Dominion, Brawl és Duel játékmódjain kívül az Elimination módban is lehet majd harcolni. Itt a négy-négy ellen zajló, respawn nélküli meccsek három nyert körig tartanak. Lehet még folytatni War of the Factionst is, az itt megszerzett jutalmak pedig a vásárlók számára a teljes játékban is elérhetők lesznek.

A béta előtt február 7-én a For Honor Twitch-csatornáján egy celebháborút is követhetünk - népszerű streamerek csapnak össze a Walking Deadből megismert Lauren Cohennel, a Game of Thrones-szereplő Jason Momoával, és a UFC-harcos Demetrious Johnsonnal.

A For Honor nyílt béta február 9-től 12-ig tart, a teljes játék pedig február 14-én jelenik meg PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)