Hirdetés

Forza Horizon 3, FIFA 17 - 2016. szeptemberi játékmegjelenések

|

Még mindig nem az igazi, de már alakul az őszi szezon. Szeptemberben rég várt folytatások, remasterek, portok jönnek, plusz a FIFA 17, ami most tényleg észrevehető változást hoz a sorozatba.

Hirdetés

Érdekes, hogy 34 játék megjelenését tervezték be szeptemberre, de egy olyan sincs közöttük, amit úgy isten igazából várunk. Én persze meg vagyok őrülve a Forza Horizon 3-ért (HP is egyébként), és biztos vagyok benne, hogy a FIFA 17 is nagy sikert arat a hazai és összességében az európai játékosok körében, de a nagy durranások megmaradnak októberre. Nem is baj, hogy a sulikezdésbe, a nyár utáni visszarázódásba semmi nem rondít bele, így még több időnk van pótolni az elmaradásokat. Egyébként most érkeznek az első olyan, Microsoft-féle játékok, amik PC-n és Xbox One-on egyaránt futnak, és a két platform között esetükben szabad lesz az átjárás; történelmi hónap ez, véssétek fel. Alább a lista, válogassatok kedvetekre, és írjátok meg kommentben, mit vártok a legjobban ebben a hónapban. 

Earthlock: Festival of Magic - szeptember 1. - PC, Mac, Linux, Xbox One

Szeptemberi első játékunk egy Kickstarter-gyermek, egy körökre osztott szerepjáték, az négy éve készülő Earthlock. Rajzfilmes világa miatt alapvetően is szeretnivaló. Az Xbox Live Gold előfizetők ingyen tölthetik le, a PlayStation 4-eseknek és a Wii U-soknak pedig várniuk kell még a megjelenésre.

Metroid Prime: Federation Force - szeptember 2. - Nintendo 3DS

Sokan nem örültek annak, hogy a Metroid Prime sorozathoz ilyen spin-off készül (Japánban az eddigi eladásokat tekintve jól be is bukott), de a Federation Force nem lett olyan rossz, mint arra a legtöbben számítottak. Egyébként is, kevés a kooperatív FPS 3DS-en, legalább hiánypótlónak megteszi.

Seasons After Fall - szeptember 2. - PC, Mac, Linux

Akinek az Ori and the Blind Forest tetszett, az mindenképp nézzen rá a Seasons After Fallra, a két játék ugyanis sokban hasonlít. A Seasons After Fall is egy fejtörőkkel megtoldott platformer, de különlegessége, hogy egy idő után válthatunk az évszakok között, így segítve előrehaladásunkat. Kegyes lesz az alkalmi játékosokkal, mindenképp érdemes kipróbálni mindenkinek, akinek a stílus bejön.

Just Sing - szeptember 6. - PlayStation 4, Xbox One, Android, iOS [Előrendelés]

A Ubisoft a táncosok után az énekeseket is szeretné szórakoztatni, és mivel a SingStar stagnál, kihasználva az alkalmat megpróbálja átvenni a helyét. Lehet mindenféle filtereket magunkra aggatni okostelefonunkkal, miközben dalolászunk.

The Tomorrow Children - szeptember 6. - PlayStation 4

Porcelán kinézetű gyermekek szerepében válhatunk egy ígéretes szovjet birodalom részévé. Dolgozunk, építünk, vásárolunk.

Oceanhorn - szeptember 7. - PlayStation 4, Xbox One

Mobilokra jelent meg eredetileg a Zelda-szerű kalandjáték, az Oceanhorn, de szeptemberben konzolokra költözik. Szép és aranyos, nézzétek meg a videót, és ha kedvet kaptatok hozzá, próbáljátok ki.

Phoenix Wright: Ace Attorney - Spirit of Justice - szeptember 8. - Nintendo 3DS

A korábbi Phoenix Wright játékok hagyományait viszi tovább a hatodik rész is. Ügyvédeinkkel meg kell próbálnunk megvédeni ügyfeleinket.

Jotun: Valhalla Edition - szeptember 8. - PlayStation 4, Xbox One, Wii U

A viking mitológián alapuló, gyönyörű, kézzel rajzolt játék, amiben egy elhunyt harcost irányítva próbálhatunk eljutni a Valhallába.

Nascar Heat Evolution - szeptember 13. - PC, PlayStation 4, Xbox One

Hosszú szünet után új NASCAR játék jön, ami szeretné helyreállítani a sorozat hírnevét. Négy különböző módban és 23 pályán versenyezhetünk.

BioShock: The Collection - szeptember 13. - PC, PlayStation 4, Xbox One [Előrendelés]

A BioShock játékok mindig is gyönyörűek voltak, de az újrakeverésnek köszönhetően most még szebbek lettek. A BioShock: The Collection csomag konzolokon tartalmazza a három alapjáték és az összes egyjátékos DLC szebb textúrákkal, jobb fényeffektekkel megáldott, 1080p-ben és 60 fps-sel futó változatát, PC-n viszont a korábban is elérhető Infinite került bele, mert a 2K szerint az néz ki olyan jól, mint a most megjelenő konzolos remaster. A BioShock és/vagy BioShock 2 tulajdonosai ingyen frissíthetnek PC-n.

Dead Rising, Dead Rising 2, Dead Rising 2: Off the Record - szeptember 13. - PlayStation 4, Xbox One

A Capcom úgy döntött, a negyedik rész megjelenése előtt újrakeveri és kiadja a Dead Rising sorozat első két részét, valamint az Off the Record című spin-offot. 1080p-t és 60 fps-t ígérnek.

Pac-Man Championship Edition 2 - szeptember 13. - PC, Xbox One, PlayStation 4

A világnak szüksége van új Pac-Man játékokra, a Bandai Namco pedig meghallotta a segélykiáltást. Az alapokat ismeritek, az extrákat a trailerben láthatjátok.

Rive - szeptember 13. - PlayStation 4

A Two Tribes fejlesztőcsapat hamarosan visszavonul, de előtte még kiad egy platformert, amiben ellenfeleinket meghackelhetjük és irányíthatjuk is.

Slain: Back from Hell - szeptember 13. - PlayStation 4

Nem indult jól, de később sokat javult a Slain, és most PS4-re is megjelenik. A heavy metal kötődésű, pixelartos, brutális játékban démoni hordákat mészárolhatunk le. A hangulatot tökéletesen átadja a videó, nézzétek meg.

The Witness - szeptember 13. - Xbox One

Az év egyik legjobb indie játéka, a The Witness végre Xbox One-ra is megjelenik. Mindenféle fejtörőket kell megoldanunk benne, hogy megtudjuk, mit rejt a sziget közepe.

Pro Evolution Soccer 2017 - szeptember 15. - PC, PlayStation 3, PlayStation 4, Xbox 360, Xbox One

Az idei PES-ben fejlődik a passzolás, a labdairányítás, a kapusok viselkedése, és a tavalyi évhez képest még több csapat licencét sikerült megszerezni.

Dragon Quest VII: Fragments of the Forgotten Past - szeptember 16. - Nintendo 3DS

A Square Enix még 2013-ban adta ki Japánban az eredetileg PlayStationre megjelent Dragon Quest VII 3DS-es remake-jét, mely most Európába jön. Hőseinkkel titokzatos, szigeteket fedezhetünk fel a múltban, és mindenhol meg kell küzdenünk a gonoszokkal.

Psycho-Pass: Mandatory Happiness - szeptember 16. - PlayStation 4, PlayStation Vita

JRPG helyett ebben a hónapban egy japán visual novel látogat nyugatra a NIS Americának köszönhetően. Az anime alapján készült, de új karaktereket bemutató Psycho-Pass: Mandatory Happinessben egy disztópikus Tokióban két karaktert irányíthatunk, akik egy hackkerrel veszik fel a harcot. PC-s megjelenés későbbre várható.

NBA 2K17 - szeptember 16. - PC, PlayStation 3, PlayStation 4, Xbox 360, Xbox One [Előrendelés]

Sztori mód most nem lesz, viszont a MyCareer, MyGM és a MyLeague is visszatér. Minden fejlődik, a verejték is szebben csillog, ahogy azt egy NBA játéktól elvárhatjuk.

ReCore - szeptember 18. - PC, Xbox One [Előrendelés]

Keiji Inafune (Mega Man, Dead Rising) játékában egy lányt és különböző robotjait terelgethetjük egy romos világban. A játék különlegessége, hogy fegyverünk négyféle színű lövedéket tud lőni, és minden lövedék a vele azonos színű robotokat sebzi jobban. Folyamatosan váltogatunk kell, ha nem akarunk gyorsan elvérezni. A társunknak szegülő robotok színe szintén ebből a szempontból számít. 

Destiny: Rise of Iron - szeptember 20. - PlayStation 4, Xbox One [Előrendelés]

Sok tartalmat ígér a Destiny idei kiegészítője, a Rise of Iron. Lesz új raid, küldetések, sztori, egy új Crucible mód, mindenféle fegyverek, valamint játékbeli változtatások, hogy valahogy kihúzzuk a következő rész valószínűleg jövő évi megjelenéséig. 

Dear Esther: Landmark Edition - szeptember 20. - PlayStation 4, Xbox One

A The Chinese Room visszatér egyik első játékához, és újra kiadja a Dear Esthert. A sétaszimulátornak bélyegzett játékot érdemes kipróbálni azoknak, akik szerették a Gone Home-ot vagy a The Vanishing of Ethan Cartert, az élmény részben hasonló. A játékot Unity 5-re pakolták át, újrakeverték a hangokat, beraktak néhány új nyelvet (a magyart sajnos nem), valamint trófeákat és achievementeket. A PC-sek később egy ingyenes frissítéssel kapják meg az extrákat.

Cossacks 3 - szeptember 20. - PC, Mac, Linux

A S.T.A.L.K.E.R. játékokat jegyző GSC Game World tíz év után újraéleszti a Cossacks szériát, viszont a Cossacks 3 nem egy teljesen új játék lesz, hanem a 2001-es eredeti remake-je. Ettől függetlenül kap egy csomó modern funkciót, mint a modolás lehetősége, úgyhogy érdemes lehet ránézni.

Virginia - szeptember 22. - PC, Mac

A Variable State első játéka egy nyomozós kalandjáték lesz, mely a Twin Peaksből és az X-aktákból merít ötletet. A '90-es évek Virginiájában egy eltűnt fiú után kell nyomoznunk. A demó már kipróbálható a Steamen.

Warhammer 40,000: Eternal Crusade - szeptember 23. - PC

Havi Warhammer játékunk az Eternal Crusade nevű MMOTPS, melyben az Arkhona bolygón lövöldözhetünk egymásra. Konzolokra is jön elvileg, de még nem tudni, mikor.

Forza Horizon 3 - szeptember 27. - PC, Xbox One [Előrendelés]

A Playground Games csodálatos játéksorozata, a Forza Horizon a harmadik résszel debütál PC-n, de nem csak ennek örülhetünk vele kapcsolatban. A gyönyörű és változatos Ausztráliában a feladatunk, hogy minden idők legnagyobb és legjobb autós fesztiválját hozzuk össze. A főszerep persze a versenyzésé, 350 különböző autóba ülhetünk. Nagyon jó lesz, higgyétek el.

Valhalla Hills - szeptember 28. - PlayStation 4, Xbox One

A nevéből kikövetkeztethető, hogy ez is egy vikinges játék, most épp egy stratégia. Erőszakkal kell meggyőznünk Odint, hogy engedjen be a Valhallába.

FIFA 17 - szeptember 29. - PC, PlayStation 3, PlayStation 4, Xbox 360, Xbox One [Előrendelés]

A FIFA 17 esetében idén egy nagy változás következik be: a játék az Ignite-ról Frostbite-ra vált. Ez főleg a játékosok mozgásán látszik, sokkal simább minden, és ugyan a játékmenet a korábbinál lassabbnak tűnik, igazából realisztikusabb lesz ettől. Újdonság még a The Journey, avagy a sztorimód, melynek során egy Alex Hunter nevű feltörekvő focista karrierjét követhetjük végig. Ennek előzetesét láthatjátok alább.

Yesterday Origins - szeptember 29. - PC, PlayStation 4, Xbox One

Néhányatoknak ismerős lehet a Yesterday kalandjáték, aminek folytatásában a távoli múltba, 1418-ba utazunk vissza, de a jelenben is vár ránk feladat. Klasszikus kalandjáték-rajongóknak mindenképp érdemes figyelni rá. 

Sonic Boom: Fire & Ice - szeptember 30. - Nintendo 3DS

A főszereplők megint Sonic és barátai, a gonosz meg megint Dr. Eggman. A többit tudjátok.

XCOM 2 - szeptember 30. - PlayStation 4, Xbox One [Előrendelés]

PC-n kihajtották belőle a legtöbbet, most a konzolokon a sor. Az XCOM: Enemy Unknown folytatása fantasztikus lett, próbáljátok ki, ha vonoz titeket a játékmenet.

2016. októberi játékmegjelenések

Warhammer: End Times - Vermintide - október 4. - PlayStation 4, Xbox One

Atari Flashback Classics: Volume 1-2. - október 4. - PlayStation 4, Xbox One

Mafia III - október 7. - PC, PlayStation 4, Xbox One [Előrendelés]

Ride 2 - október 7. - PC, PlayStation 4, Xbox One

Paper Mario: Color Splash - október 7. - Wii U [Előrendelés]

Gears of War 4 - október 11. - PC, Xbox One [Előrendelés]

Rise of the Tomb Raider: 20 Year Celebration - október 11. - PC, PlayStation 4, Xbox One [Előrendelés]

WWE 2K17 - október 11. - PlayStation 3, PlayStation 4, Xbox 360, Xbox One [Előrendelés]

Dragon Quest Builders - október 11. - PlayStation 4, PlayStation Vita [Előrendelés]

Moto Racer 4 - október 13. - PC, PlayStation 4, Xbox One

Loading Human - október 13. - PC, PlayStation 4

Rez Infinite - október 13. - PlayStation 4

Rollercoaster Dreams - október 13. - PlayStation 4

Skylanders Imaginators - október 16. - PlayStation 3, PlayStation 4, Xbox 360, Xbox One, Wii U [Előrendelés]

Battlefield 1 - október 21. - PC, PlayStation 4, Xbox One [Előrendelés]

Sid Meier's Civilization VI - október 21. - PC [Előrendelés]

The Last Guardian - október 25. - PlayStation 4 [Előrendelés]

Dragon Ball Xenoverse 2 - október 25. - PlayStation 4, Xbox One [Előrendelés]

Just Dance 2017 - október 25. - PlayStation 3, PlayStation 4, Xbox 360, Xbox One, Wii U [Előrendelés]

Farming Simulator 17 - október 25. - PC, PlayStation 4, Xbox One [Előrendelés]

Titanfall 2 - október 28. - PC, PlayStation 4, Xbox One [Előrendelés]

The Elder Scrolls V: Skyrim Special Edition - október 28. - PC, PlayStation 4, Xbox One [Előrendelés]

World of Final Fantasy - október 28. - PlayStation 4, PlayStation Vita

Yomawari: Night Alone - október 28. - PC, PlayStation Vita

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)