Hirdetés

Forza Motorsport 7 - az előző részben már javított PC-s probléma tért vissza

|

A Forza Motorsport 7 demója tegnap PC-re is megjelent, az ennek kapcsán gyűjtött tapasztalatok viszont nem maradéktalanul pozitívak.

Hirdetés

Tegnap érkezett meg a Forza Motorsport 7 demója Xbox One-ra és PC-re is, ami így nem csak azt jelenti, hogy a játékmenetbe kóstolhatunk bele, hanem azt is, hogy kipróbálhatjuk, hogyan bírja a számítógépünk a Turn10 játéka által jelentett terhelést. Ennek kapcsán pedig egy fura probléma is feltűnt néhány játékosnak.

Hirdetés

Az új Forza is produkálja azt a CPU-kezelési problémát, ami a Horizon 3 megjelenésekor is sokaknál visszafogta a teljesítményt. A Playground játéka a rajtkor nem tudta igazán jól elosztani a terhelést a CPU-magok között, így egyet maximálisan megterhelt, míg a többi aránytalanul kevés számítási feladatot kapott. Ez az anomália köszönt vissza a DSOGaming tesztjei alatt a Forza Motorsport 7 demójának futtatása közben azzal a különbséggel, hogy most két magot járat csúcsra a játék.

Ez azért is furcsa, mert a Horizon 3 kapcsán helyrehozták ezt a hibát a fejlesztők és még csökkentették is a játék minimum gépigényét a megjelenés után. Talán a Forza Motorsport végleges, októberi megjelenésére sikerül kipofoznia a PC-s teljesítményt a Turn 10 csapatának is, de azt biztos, hogy nem túl biztató előjel a demó furcsa viselkedése.

Ti letöltöttétek már a próbaverziót? Milyenek a tapasztalataitok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)