Hirdetés

Hivatalos: készül a Forza Motorsport 8

|

A csapat többsége már az új projekten dolkozik, de a munkálatokba a sorozat rajongóit is be kívánják vonni.

Hirdetés

Dan Greenwalt, a franchise kreatív vezetője a Forza hivatalos YouTube csatornáján megjelenő Forza Monthlyban beszélt arról, hogy már készülőben van a sorozat nyolcadik része.

Hirdetés

A játék egyelőre a koncepciós fázisban van. Ez a fejlesztés egy olyan korai időszaka, amikor a stúdiók, még nem szokták bejelenteni, hogy min dolgoznak. A Turn 10 most azért döntött másként, mert a munkálatokba be szeretnék vonni a sorozat rajongóit is.

A múltban, ez a koncepciós fázis házon belül zajlott. Magunk dolgoztunk rajta a fejlesztő partnerek bevonásával és egymás között dobáltuk a terveket. Ezúttal azonban máshogy csináljuk majd. Most a nyilvánosság előtt szeretnénk dolgozni. Most a rajongóinkkal együtt szeretnénk dolgozni. 

Greenwalt azt is elmondta, hogy nem tudják, ez a helyes döntés-e, de mindenképp olyan új utakat akartak kipróbálni a fejlesztésben, amiben a rajongók is hangsúlyos szerepet kapnak. Az alkotók Discordon várják majd a játékosok tanácsait és meglátásait a következő Forza Motorsporttal kapcsolatban. A teljes beszélgetés itt nézhető meg, a számunkra releváns rész 1:43:28-tól kezdődik:

Mivel a játék még nagyon korai fázisban van, így nagy rá az esély, hogy ebben az évben nem kapjuk már meg a nyolcadik epizódot, cserébe beleszólhatunk, hogy milyen legyen, ha egyszer elkészül.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)