Hirdetés

A Forza Motorsport 8 sok újdonságot tartogat majd

|

Lezajlott az első tesztkör, a fejlesztés egyik vezetője pedig nagyon elégedett az új mechanikákkal.

Hirdetés

Egyelőre még csak említés szintjén találkoztunk a Forza Motorsport széria nyolcadik részével, de az biztos, hogy a Turn 10 már erre csoportosítja erejének nagy részét. A játék kreatív vezetője, Chris Esaki elmondta, hogy lezajlott az első tényleges játékteszt, és szerinte az új rész az előzőektől teljesen eltérő élményt nyújt majd a játékosoknak.

Hirdetés

Elmondta, hogy rengeteg rendszer lesz, amikkel eddig még nem találkozhattunk a Forza Motorsport játékokban, így például már az is fontos szerepet játszik, hogy a hőmérséklet hogyan hat a gumikra, illetve a kerekek nyomására, de figyelni kell majd a légnyomásra is, hiszen az is meghatározza majd az aerodinamikát. Úgy tűnik, hogy egyre élethűbb szimulációra törekszik a stúdió a következő résszel, ami persze nem is baj, mivel a keményvonalas versenyzők biztosan üdvözlik majd az újításokat. A részletekről ebben a videóban beszélnek a fejlesztők (az 54. perchez érdemes tekerni):

Arról, hogy mikor kaphatjuk meg a Forza Motorsport 8-at, egyelőre még semmit nem árultak el, de annyit megjegyeztek, hogy jövő évben még rengeteg mondandójuk lesz. Praktikus lenne az új konzollal együtt kiadni, jövő ősszel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)