Hirdetés

Freedom Force vs. The Third Reich - Teszt

|

Végre ismét nyugodtan alhatunk éjszakánként, mert visszatértek az igazság bajnokai, a gyengék oltalmazói, akiknek rettegik nevét mind, kik rosszban sántikálnak: a Freedom Force!

Hirdetés


Amikor zsenge gyermekkorunkban a rokonok menetrendszerűen feltették nekünk a rutinkérdést („Oszt, kispajtás, mi leszel, ha nagy leszel?"), gondolkodás nélkül vágtuk rá: szuperhős! Jó, volt aki azt mondta, hogy Darth Vader, de mindig vannak fura gyerekek. Sokan még mindig nem tettünk le a hősök szép és nemes hivatásáról, mert azért - valljuk be - nagyon klassz lenne tulitarka köpenyben repkedni a város felett, szemlézerrel, pókhálóval, miegyébbel leteríteni a rosszfiúkat, és buborékokban beszélni. 2002-ben, még az új keletű képregényhős-divat előtt az Irrational előrukkolt egy nagyon kedves és eredeti játékkal, mely nem csupán a szakma, de a játékosok körében is elsöprő sikert aratott - annak ellenére, hogy a kiadó (EA) nem nagyon hagyta szöszölni a srácokat, és idő előtt piacra dobta. Ez volt ugye a Freedom Force. A nagy sietségnek csupán az elnagyolt multiplayer rész látta kárát, de a többi nagyon a helyén volt: remek sztori, eredeti karakterek, képregényszerű grafika és persze sok-sok humor - imádtuk. Három év után megérkezett a folytatás, és ami a legfontosabb, egyáltalán nem kellett csalódnunk benne.

 

„X" polgártársak

A helyszín ismét a hatvanas évek Amerikája (a képregények „ezüstkora"), ahol Minute Man vezetésével a Freedom Force csapata küzd a sötét erők ellen. Az előző rész végén legyőzött szovjet gonosztevő, Nuclear Winter azonban visszatér, hogy végre kirobbantsa az általa oly nagyon áhított harmadik világháborút: célunk, hogy megakadályozzuk az ördögi tervet, és ez ugyan sikerül is (nem lövök le nagy poént), mégis, amikor elégedetten hazatérnénk, kiderül, hogy fura módon minden megváltozott. Patriot City immár Port Blitzkrieg névre hallgat, az égen pedig német vadászgépek és náci szuperhősök repkednek. Nuclear Winter ugyanis visszament az időben, felruházta a németeket az „X" energiával (ami szuperhőst csinál az egyszerű halandókból), így sosem látott képességeik révén megnyerhették a világháborút. A Freedom Force kénytelen tehát még korábbra visszamenni, hogy megakadályozza ezt, ezért hamarosan a képregények „aranykorában", azaz a negyvenes években találjuk magunkat.

Hősök hada

Összesen hat új szuperhőssel találkozunk: az ezüstkorban Tombstone, Green Genie és Quetzacoatl bővíti a csapatot (azték barátunk egyébként felvehetné különleges képességnek, hogy aki kimondja nevét, annak csomó kerül a nyelvére), az aranykorban pedig Sky King, Black Jack és Tricolour csatlakozik hozzánk. Közben persze sorban gyűlnek a régi ismerősök is, később már annyian leszünk, hogy meg sem tudjuk számolni. Ahogy az első részben, most is hőseink fejlesztgetése áll a középpontban: akiket magunkkal viszünk egy-egy küldetésre (legfeljebb négyet), azok XP-t gyűjtenek, melyekből meglévő képességeiket emelhetjük magasabb szintre, illetve újakat is vásárolhatunk. A lehetőségek szinte határtalanok: sokkal mélyebb az RPG-háttér, mint amennyire annak tűnik. Különféle közelre-távolra ható, más és más alapelemből merítő támadásokat (és ellenük védekezéseket) szerezhetünk, így a játék során mindig tudunk alkalmazkodni egy-egy szituációhoz. Egyszerűen kimerevítjük a képet, és kényelmesen végigböngésszük embereink képességeit, hogy melyik ellenfél ellen melyik támadás lehet a leghatásosabb.

 

Kő kövön nem marad

Bár az első részben is nagy szerepe volt az interaktív környezetnek (már amennyiben annak tekinthető, hogy kitéphettünk akár egy közlekedési lámpát is, hogy azzal kalapáljuk bele a rosszfiúkat az aszfaltba), ez a folytatásban még hangsúlyosabb. Kilökhetjük az úton haladó kocsikat, ha hozzájuk vágunk egy padot (nem szép dolog, de muszáj volt kipróbálni), vagy ha felrobban egy autó, a mellette álló épület is megsérül. Ilyenkor leomlik egy része, még a belsejébe is bekukkanthatunk. Mindez nem csupán jópofa, hanem okosan ki is lehet használni: El Diablo például az „ignite" varázslattal be tud lobbantani bizonyos tárgyakat, nem kizárólag robbanószerrel megrakott ládákat, hanem akár még egy szikladarabot is. A robbanás és a szétrepülő darabok pedig durván megsebzik a közelben tartózkodókat. A multiplayer mód ezúttal fényévekkel jobb, mint az előző részben: a legfontosabb újítást a sztori alapú többjátékos küldetések jelentik, melyek kicsit olyanok, mint a Neverwinter Nightshoz készített küldetések. Importálhatjuk hőseinket (vagy választhatunk újakat), és komplett kis sztorikat játszhatunk végig, akár cimboráinkkal együtt. Ezekből az alapjátékban is található néhány, de aki nem bír magával, és kérné a következőt, az vagy megvárja, amíg az Irrational újakat tesz letölthetővé (megígérték!), vagy fogja magát és nekilát, hogy saját maga írja meg a nagy kalandot. Az összekalapáláshoz csak kreativitás szükséges, mert még az is elboldogul a szerkesztővel, aki sosem próbálkozott effélével. (Mint például én, bár annak idején megpróbáltam a matektanárom fényképéből kreálni skint a Quake II-es botmatchekhez.) Ha azonban valaki belead apait-anyait, egészen profi küldetéssorozatokat is készíthet, előre definiált új hősökkel, teljes párbeszédekkel, szkriptelt eseményekkel, átvezetőkkel - és még egy képregényborítót is csaphat az egészre.

 

Jó mulatság, férfimunka

A párbeszédek és a karakterek különféle beszólásai nagyon szórakoztatóak, remekül felépítettek és viccesek. A hangok nagyon jók, bár Mentor egyik monológja alatt már besokalltam, és vicsorogva kapcsoltam ki a hangfalakat, annyira sok volt a patetikus dörgedelmekből, ami úgy általában jellemző a szuperhősökre. A grafikával kapcsolatban kicsit zavarban vagyok: ugyan személy szerint tökéletesen meg vagyok vele elégedve, hivatalból mégsem mehetünk el amellett, hogy nem javult túl sokat a három évvel korábbi epizódhoz képest. Ha egészen ráközelítünk embereinkre, ábrázatuk finoman fogalmazva is baltával faragottnak tűnik - igaz, nemigen tudnám elképzelni máshogy, vagy annak a „képregény-hangulat" látná kárát. Összességében persze nagyon hangulatos és változatos, márpedig ez egy ilyen jellegű játéknál talán sokkal fontosabb. Jó kérdés, hogy a folytatás mennyiben nyújt többet, mint a Freedom Force. Mindenesetre akiknek az valamiért kimaradt, semmiképp se hagyják ki, ahogy az első rész fanatikus rajongói sem.

88%

Kiváló hangulatú, nagyszerű játék, épp, mint az első része

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)