Hirdetés

Frontlines: Fuel of War - a 2014/07-es GameStar teljes játéka

|

A júliusi GameStarhoz egy remek háborús FPS-t adunk ajándékba, melyben a Battlefield és CoD sorozatok pozitívumai egyesülnek, természetesen Steames változatban.

Hirdetés

A Frontlines: Fuel of War a jövő harcviselésének rejtelmeibe vezet be minket. A 2024-ben játszódó háborús FPS központi témája az emberiség harca a túlélésért és az energiaforrásokért, mivel a túlnépesedés következtében teljesen felborult bolygónk ökoszisztémája. Két frakció küzd egymás ellen: a Vörös Csillag Szövetség zászlaja alatt Kína és Oroszország egyesült, hogy felvegye a harcot a Nyugati Koalíció katonái ellen. A játékról bővebben olvashattok Duncan minden részletre kiterjedő tesztjében, de annyit elárulhatok, hogy a végeredmény több, mint biztató lett.

A játékot az a Kaos Studios fejlesztette, akiknek a Homefrontot is köszönhetjük, lényegében a Frontlines-ra szellemi elődként tekinthetünk. A játékban egy és többjátékos kampány is helyet kapott, utóbbi viszont 2012. vége óta már nem elérhető. Aggodalomra semmi ok, a kooperatív mód még mindig működik, sőt, ha sikerül pár haverral összeállni, LAN-on még bepöccinthetitek a kicsikét. Az a pár egy kicsit több is lehet, mivel összesen 64-en küzdhettek egyszerre. És hogy ez miért is lenne jó móka?

Többek között azért, mert több mint 60 fegyver és jármű áll rendelkezésünkre, melyeket mind valós, létező modellekről mintáztak. Ezen felül ott van még a rombolható környezet, ami mindig fun egy lövöldözős játékban, a különböző irányítható harci drónokról nem is beszélve. A készítők érezhetően merítettek a BF és CoD sorozatokból, sőt, nem titkoltan az volt a céljuk, hogy a Battlefield játékok nagyobb játéktereit és játékos számát a Call of Duty részek pörgős játékmenetével egyesítsék. Ezt egy egyszerű húzással érték el: adott egy pálya, ahol különböző pontokat kell megszereznünk és birtokolnunk, alá’ BF. Ez rendben is van, a csavar viszont az, hogy nem foglalhatjuk el bármikor bármelyiket. Ezzel a megoldással sikerült intenzívebbé tenni a csatákat, hiszen a játékosok nem elszórva bóklásznak, neadjisten’ campelnek valahol, hanem egy bizonyos pont közelében harcolnak.

No de a puding próbája az evés, úgyhogy nincs más hátra, mint az újság megjelenése után ellátogatnotok a www.gamestar.hu/frontlinesfuelofwar aloldalra, beírni a DVD tokon található kódot, majd az ott kapott kulcsot érvényesíteni Steam felhasználói fiókotokban. Ehhez persze regisztráció, valamint a kliens megléte és annak elindítása szükséges – azért jegyzem ezt meg így külön, mert volt már olyan probléma, hogy valaki nem találta a Steam weboldalán a Játékok/Termék aktiválása opciót… Az a kliensben van, úgyhogy abban tessék próbálkozni. Persze ha bármi probléma felmerülne, írjatok egy e-mailt a dudu@gamestar.hu címre, segítek, ha tudok. Előtte viszont vegyétek szemügyre a minimális gépigényt, ami egész kellemes, jó szórakozást előre is!

Operációs rendszer: Windows XP
Processzor: Intel Pentium 2.8HT/AMD Athlon 2800+
Memória: 768MB
Videokártya: nVidia 6800GT (SM3)/ATI X800XT (SM2)
DirectX 9.0
Szabad hely a merevlemezen: 12 GB

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)