Hirdetés

Az utolsó őszről szól a Frostpunk következő DLC-je

|

A fejlesztők most egy tízperces ízelítőt adnak abból, hogy hogyan kell majd felkészüljünk a kegyetlen télre.

Hirdetés

A Frostpunk azzal a gondolattal játszott el, hogy mi történne, ha egy újabb jégkorszak beköszöntével egy emberi léptékkel örökké tartó tél köszöntene a társadalomra. A 11 Bit Studios elképesztően hangulatos alkotásának legújabb kiegészítője az alapjáték előzményeit mutatja be, melyben az utolsó őszi napokat kell kihasználnunk, hogy felkészülhessünk a horizonton már felsejlő örök fagyra. Az új mechanikákról most részletesebben is meséltek a fejlesztők.

Hirdetés

Már első ránézésre is egészen más lesz a The Last Autumn, hiszen még nem fedi hó- és jégtakaró a tájat, tehát egy sokkal színesebb környezetben kell boldogulnunk. Ennek megfelelően új épületek kerültek a játékba, az erőforrásainkat más módon kell kihasználnunk, és a végső cél, hogy sikerüljön felépíteni a generátort, mielőtt beköszönt a tél. A változások pontos mikéntjéről ebben a videóban mesél Jakub Stokalski vezető dizájner:

Ahogy azt láthattuk, a szükséges matériákat ezúttal nem a gyűjtögetőink szedik össze, hanem hajókkal szállítják nekünk, azonban az építhető kikötők száma véges, tehát komoly döntéseket kell hoznunk, hogy halászni küldjük az embereinket vagy nyersanyagért. A kolóniánk jóléte és a haladás léptéke az alapjátékhoz hasonlóan többször szembe kerülnek majd egymással, ekkor nagyon fontos, hogyan tárgyalunk az embereinkkel, mivel a hozzáállásuk a munkához megszabja, hogy milyen hatásfokkal építik a generátort. 

A Frostpunk: The Last Autumn DLC január 21-én jelenik meg PC-re Steamen és GOG-on, de arról egyelőre nincs hír, hogy a konzolos verziókhoz mikor érkezik a kiegészítő. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)