Hirdetés

GameJam! játékfejlesztő bajnokság

|

Idén első alkalommal került megrendezésre a GameJam! névre hallgató, játékfejlesztő verseny a SIGGRAPH keretein belül.

Hirdetés

Augusztus harmadika és hetedike között New Orleans városában kerül megrendezésre a SIGGRAPH (Special Interest Group on Graphics and Interactive Techniques) idei konferenciája, melynek keretében első alkalommal mérhetik össze tudásukat háromfős játékfejlesztő csapatok.

Mindössze 24 óra áll rendelkezésükre, hogy működőképes és teljes értékű játékalkotást hozzanak létre előre meghatározott téma alapján a rendelkezésükre bocsájtott eszközök segítségével. Nem kötelező csapatokat alkotni, a jelentkezők akár egymaguk megmutathatják tudásukat. A GameJam! névre keresztelt bajnokság pályamunkáit komoly szakmai tapasztalattal rendelkező, a játékiparban tevékenykedő zsűri értékeli. Több kategóriában hirdetnek győzteseket, például a Legjobb Játékmenet mellett megtalálhatjuk az Epic Failure díjat is.

Nemzetiségétől függetlenül bárki jelentkezhet a GameJam! versenyére, amennyiben megfizeti a 10 dolláros nevezési költséget. Habár a hazavihető nyereményeket nem részletezték, minden induló egy szerződésnek örülne a legjobban. További információkat a www.siggraph.org/s2009 oldalon találhattok, ahol többek között megtekinthetitek a SIGGRAPH 2009 videóelőzetesét is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)