Hirdetés

Gameplay trailert kapott a Demon's Souls remake

|

A From Software első nagy sikerű címének teljes felújítása végre játékmenetet villantott.

Hirdetés

FrissítveA Sony illetékesei időközben pontosították a dolgot, és azt mondták, csak emberi hiba miatt került megtévesztő szöveg az előzetes végére. Valójában később sem fog megjelenni PC-re és más konzolokra a Demon's Souls remake, csak és kizárólag PS5-re érkezik a játék.

Eredetileg írtuk: Összehasonlító képeken már láthattuk, hogy mennyivel lett szebb a Bluepoint által gondozott remake a 2009-es eredeti változathoz képest, de ez csak ideig-óráig nyújtott vigaszt a rajongóknak a rendkívül hangulatos első trailer után. A nép kimondva-kimondatlanul gameplay videót követelt, amit a konzol árát és megjelenési dátumát is bejelentő PlayStation 5 Showcase hozott el. 

Hirdetés

Az alábbi gameplay trailer közel öt percen keresztül prezentálja a Demon's Souls remake játékmenetét, ebbe az időintervallumba pedig belefért többek között egy bossharc is, így nem csupán azt vehetjük szemügyre, hogy a grafika és a környezet részletessége mennyit fejlődött, hanem azt is, hogy a harcrendszer mennyit változott. Vizsgáljátok meg ti is: 

A Demon's Souls remake a PlayStation 5 egyik nyitócíme lesz, tehát november 19-étől fogunk tudni vele játszani. Korábban az volt az ígéret, hogy más konzolokra is jön idővel, illetve PC-re is megjelenik, de a Sony ebből visszatáncolt, jelen állás szerint exkluzívként kapjuk meg.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)