Hirdetés

Gameplay trailert villantott a Telltale Games The Expanse videojátéka

|

A fejlesztők ráadásul külön videót szenteltek annak, hogy meséljenek a részletekről.

Hirdetés

Végtelenül szomorúak voltunk, amikor kiderült, hogy a Telltale búcsút mond és magával visz a sírba olyan szériákat is, mint a The Walking Dead és a The Wolf Among Us. Aztán jött a hír, hogy a stúdiót feltámasztották, és két projekt is formálódik a háttérben. A The Wolf Among Us 2 a tervek szerint még idén megjelenik, de készül a Syfy gondozásában elindított, majd az Amazon által felkarolt The Expanse adaptációja is, amit még a 2021-es The Game Awardson jelentettek be. 

A The Expanse, avagy A Térség alapját James S. A. Corey (Daniel Abrahem és Ty Franck közös írói álneve) regényfolyama adja, amelyben évszázadok teltek el azóta, hogy az emberiség kijutott a világűrbe, és sikeresen gyarmatosította már a Holdat, a Marsot és több külső bolygón is megvetette a lábát. Ha szeretnétek többet is tudni az alapanyagról, mindenképpen olvassátok el a Nemezis játékai könyvről írt cikkünket, amely a sorozatnál is izgalmasabb regényről mesél. 

Hirdetés

A lényeg, hogy hatalmas potenciál van egy ilyen gazdag alapokon nyugvó videojátékban, a The Expanse: A Telltale Series pedig az alábbi, az IGN Fan Fest során megosztott gameplay trailer alapján a sci-fi rajongó játékosok új kedvence lehet. Bár a felvételek még a pre-alpha verzióból származnak, így is ízelítőt adnak belőle, hogy milyen lesz a történet, amelynek keretében Camina Drummert (Cara Gee) irányítva indulhatunk felfedezésre. Nézzétek meg, hogy mire számíthattok: 

A Telltale Games és a Life is Strange: True Colors-t is jegyző Deck Nine közös adaptációja kapott egy bővített gameplay videót is, amelyben fejlesztői kommentárral ellátva követhetjük Caminát, amint felfedez egy elhagyatottnak tűnő UNN űrhajót. A zéró gravitációban való kutakodás mellett szörnyű dolgokra bukkan a főhősnőnk, és szembesülnie kell egy komoly morális döntéssel is: 

A The Expanse: A Telltale Series várhatóan még idén meg fog jelenni a főbb platformra.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)