Hirdetés

GameStar Évértékelő 2012: ahogy Chavalier látta

|

Az év utolsó napjának első értékelése azé az emberé, aki le tudta küzdeni a vagyonőrség gátját és képes volt kilépni a fényre, hogy idővel az egyik legjobb tollú GS íróvá váljon (azt mondta, ad egy ötezrest, ha dícsérjük a bevezetőben).

Hirdetés

Elérkeztünk a 2012-es év utolsó napjához, de még mindig nem fogytak el az értékeléseink, így most Chavalier következik, aki tavaly még azt sem tudta, milyen operációs rendszer van a szerkesztőségi végén, mostanra pedig olyan hatalom van a kezében, hogy mindannyian csak suttogva merünk beszélni mellette. Ezt figyelembe véve következzék most a kigyúrt testű gyilkológép, a nap sugarait összegyűjtő és azt egy pontban fókuszálni képes, így bármit lángra lobbantó ember, Chavalier! (Valaki emelje fel a "TAPS!" feliratú táblát).

Mi volt a legnagyobb 2012-es csalódásod?

A dobogó alján a Wii U végzett, amitől az igazat megvallva nem is vártam sokat. Ebben nyilván az is szerepet játszik, hogy immunis vagyok a Nintendo termékeire, bármivel is próbálkoztak eddig a srácok, kivétel nélkül minden elbotlott az ingerküszöbömben.
A második helyet GamesCom érdemelte ki, aminél unalmasabb és érdektelenebb játékipari eseménnyel még nem találkoztam, mióta nyomon követem ezt a világot. Pedig az 1997-es ECTS nem ma volt. Még a pár hete megrendezett VGA-n is több újdonságról rejtették le a leplet, mint Kölnben.
A legnagyobb csalódást viszont az jelentette, hogy nem sikerült kiruccanni Kanadába, pedig már konkrét terveim voltak arról, hogyan kötöm össze a Ubisoft Montreal felkeresését egy Assassin's Creed III hands-on ürügyén a Torontóban élő keresztszüleim meglátogatásával.


Mi volt a legjobb 2012-es élményed?

Sok mindent lehet mondani 2012-re, de hogy unalmas lett volna, azt soha. Többek között idén indult el a Late Night Live aréna, amibe egy alkalommal még vendégként is meghívott a három főkolompos. Mondanom sem kell, hogy azóta egyikük sem írt, vagy telefonált, a forgatások helyszínét és időpontját pedig hétpecsétes titokként kezelik, nehogy ismét lerontsam a nézettséget. Hasonlóképpen sokáig és szívesen fogok visszaemlékezni a GameStar Wars fergeteges forgatására, a karácsonyi partyra, amit néhányan talán felejtenének is, vagy épp a GS Táborra. Idén magam is erősítettem azt a csapatot, ami egy hétig tartotta megszállás alatt Velencét.
A legnagyobb élményt viszont első repülőutam, és első Londoni kiruccanásom jelentette. Pedig a család, a barátok mindent megtettek, hogy felkészítsenek a repüléssel járó kellemetlenségekre (rosszullét, stb.), de frenetikus érzés volt, amikor először emelkedett el a kifutópályáról egy gép alattam. London – legalábbis az a rész, amit láttam belőle – pillanatok alatt meggyőzött arról, hogy vissza akarjak még térni oda valamikor, akár hosszabb időre is.

Mi volt a legjobb/legrosszabb (legkellemetlenebb) GSO-s élményed?

Engedjétek meg nekem, hogy összevonjam azt a két kérdést, amire a kollégáim külön-külön válaszoltak. Ennek az oka meglehetősen prózai: ősszel úgy alakultak a dolgok, HP távozását követően (legnagyobb örömömre csak visszahúzta a szíve) én vettem át a GameStar Online gyeplőjét, s igyekeztem kisebb-nagyobb sikerrel kitölteni az általa hagyott űrt.
Rossz élmény volt, mert mindig gyűlölöm, ha egy ember, akit megkedvelek a távozás mellett dönt, ugyanakkor meg felvillanyozó is. Olyan kihívás, aminek örömmel nézek elébe. Na jó, az igazság, hogy kellett egy kis rábeszélés - némi zsarolással egybekötött fenyegetés -, hogy elvállaljam.
Sőt, ha már itt tartunk, akkor megragadnám az alkalmat, hogy megköszönjem a hírező brigádnak (Dudu, Hunter, Gulius, Paca, Szada), hogy derekasan odatették magukat az ünnepek alatt is, és csak elvétve kellett szétcsapnom közöttük, illetve bárkit is a szégyenpadra vonszolnom valamilyen mulasztása miatt.

Melyik szerinted az év legrosszabb játéka?

Van egy olyan érzésem, hogy jobbára sikerült elkerülnöm azokat a címeket, amelyek hatására magam is ámokfutóvá változva melaszba és libatollba forgatnám a számomra nem túl rokonszenves egyéneket. Sebaj, majd legközelebb... Egyébiránt három nagy csalódás ért játékfronton ebben az évben. Az első a Jagged Allince: Back in Action volt, ami a cipőfűzőjét sem képes bekötni a kultikus Jagged Alliance 2-nek. Pedig a fejlesztők remake-nek szántánk. Aztán ott volt még a Family Guy: Back to the Multiverse is, hiszen Pacával elterveztük, hogy a Stewie – Brian párossal végigtoljuk, de a végeredmény még viccnek is rossz. Ennél jobban csak a 007 Legends tudott felbosszantani. Szegény aDaM még nálam is lelkesebben várta...

Melyik az év legjobb játéka?

Az utóbbi években mindig egyértelmű válasszal tudtam szolgálni erre a kérdésre, ám az idén máshogy alakultak a dolgok. Szerencsére nem az a csúfság esett meg velem, hogy egyetlen játékkal sem szórakoztam volna felhőtlenül, egy sem kapcsolt volna ki, épp ellenkezőleg. Számomra a Mass Effect 3-mal kezdődött el igazán az év, s bár elismerem, hogy a finálé nem úgy sikerült, mint vártam, de a hisztéria, amit keltett... nos, inkább szót se róla többet. A következő meghatározó játék nyár végén érkezett. Sokat vártam a Heart of Darkness modernizált történetétől, és nem kellett csalódnom: addig, és azóta sem született még egy olyan katonai lövölde, ami mindenféle hősi pátosz és hazafias maszlag nélkül pontosan olyannak mutatná be a háborút, ahogy arról nagyapám mesélt.
Újabb szünet következett, majd áradatként zúdultak ránk az őszi-téli szezon válogatott nagyágyúi, én pedig azon kaptam magam, hogy összecsapnak a hullámok a fejem felett. A gyerekkori kedvencem nyomán készült XCOM: Enemy Unknown miatt örökké hálás leszek a Firaxisnak, tizensok éve már, hogy utoljára mutonokra és más válogatott rémségekre vadásztam. Amitől a leginkább tartottam, az a Halo 4 volt, hiszen fogalmam sem volt, mire számíthatok az új csapattól, ám a végeredmény meggyőzött, várom a folytatást.  A legnagyobb haditettet viszont a Dishonored hajtotta végre: képes volt egy időre elfeledtetni velem a még mindig hét lakat alatt őrzött Thief IV-et. Ezeken kívül a Hitman: Absolution és a Far Cry 3 tudott még igazán magával ragadni, előbbi a fifikás merényletekkel, utóbbi pedig grandiózus mivoltával.
És hogy végső soron nem sikerült megválaszolnom a kérdést, azzal ne is törődjetek. Talán majd jövőre egyszerűbb dolgom lesz, de ha őszinte akarok lenni, inkább azt kívánom, hogy ismételten a bőség zavarában szenvedjek.

Ha van, akkor ki/kik a kedvenc kommentelői(d) a GSO-n?

Ha lehet, ezzel még nehezebb dolgom van, mint az előző kérdéssel, mert mindenkit egyformán utálok. No de viccet félretéve, mindenkit szeretek és tisztelek, akit nem az tesz boldoggá, hogy mások munkáját becsmérelje, hogy úton-útfélen belekössön a GSO azon felhasználóiba, akinek a véleménye nem egyezik a sajátjával.
Értjük, elfogadjuk, és igényeljük a kritikát persze, hiszen attól nem lesz jobb sem a GameStar, sem a GSO, ha csak a szépet és a jót halljuk meg, de a notórius trollokkal, a divatfikázókkal, és azokkal, akik puszta rosszindulatból ragadnak billentyűzetet, nem kívánok közösséget vállalni. Kérem, hogy csak az vegye magára az inget, aki ráismer a sajátjára, a többiek inkább ugorjanak a záró gondolatokhoz.

Mit vársz 2013-tól?

Ugyanazt, mint mindig, jobb évet az előzőnél. Ám mivel senkit sem szeretnék földhözragadt dolgokkal fárasztani, inkább a játékvilág következő évére koncentrálnék, ha nem nagy baj. Jó játékokra számítok, s már az év első néhán hónapja több mint ígéretesnek tűnik. Aliens: Colonial Marines, Bioshock Infinite, Dead Space 3, Army of the: The Devil's Cartel, Tomb Raider és Gears of War: Judgment szerepel egyebek mellett a folyamatosan bővülő bevásárlólistámon. Nem is tudom, mi lesz nehezebb: megértetni odahaza, hogy bizony nem csak nekem jó, ha erre költöm a pénzt, hanem a velem egy fedél alatt élőknek is, vagy pedig úgy beosztani szabadidőmet, hogy mindegyiket végig tudjam játszani. És akkor még nem beszéltem a Sony és a Microsoft új konzoljainak várható bemutatkozásáról – még ha a megjelenés szerintem inkább 2014 karácsonyára esik majd, mint 2013-éra -, illetve meg sem említettem hosszú ideje rejtőzködő favoritomat, a Thief IV-et, aminél csak egy System Shock 3-nak tudnék jobban örülni. 


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)