Hirdetés

GameStar játékajánló - ezzel játszunk a hétvégén

|

A lapleadás előtti utolsó hétvégén mindannyian lelkiismeret furdalás nélkül jelenthetjük ki, hogy ez most valójában nem is élvezet, hanem csak munka.

Hirdetés



Sophiaso - Jelenleg a Saints Row: The Third köti le a "játékidőmet". Az elején nagyon semmilyennek tűnt a játék, és azt gondoltam, hogy nem adok neki több esélyt, de aztán mégis adtam. Nem életem játéka, de nagyon jól elszórakozom a képtelen küldetéseken és minijátékokon, ráadásul jobban is tetszik, mint a GTA IV, így azt hiszem, egy darabig még maradhat :)



Kox - A szombati délutánt/estét lényegében a Mansions of Madness társassal töltöttünk, és évek után először végre elértük az eddig képtelenségnek tartott, ámbár hőn áhított győzelmet. A kellemes kikapcsolódás után viszont a vasárnapot a munkának szentelem, így az egész napomat a Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm 3 tesztelésével fogom tölteni.



mazur - Tegnap éjjel Dead Space 3-at játszottunk coopban, aztán délelőtt még egy kicsit. És a kettő között is, végig. Cserébe én már a hétvégén biztosan nem fogok játszani, legfeljebb a gyerekeim, a "Sárkányossal". (Skylanders)



Mocsy - Mint minden GameStar leadás előtti hétvége ez is nagyon húzós lesz, kis túlzással azt is mondhatom, hogy minden percem be van osztva, ezért játékra nagyon nem lesz időm, tekintve, hogy a Tomb Raider tesztet kell megírnom. Szóval ezen a hétvégén nincs WoW, nincs Hawken. Lesz viszont egy kis Kratos, hiszen a nagy leadási fináléra beesett az új God of War, amit apa-fia program keretében végigjátszunk a fiammal. Ő játszik vele é meg nézem. És persze folyamatosan magyarázom neki, hogy az semmit sem jelent, ha valakinek egy karddal levágják a fejét ebben a játékban, mivel az csak egy digitális mesehős. Na mindegy, ebből már úgysem lesz az Év apja díj!



HP - Crysis 3 fut éppen, egyelőre egészen kellemes élmény, főleg az íjazás, de nem leszek fanatikus rajongó. Emellett a Star Wars Pinball is fut még gőzerővel, nem tudok leszakadni róla. Hiányoznak a Black Ops II zombijai is, de mostanában nincs időnk Daevvel irtani őket, szomorú hiány ez.



Chavalier - Leadás is van, hétvége is, ugyan kinek van ilyenkor kedve dolg... izé, játszani? Nincs abban semmi szórakoztató, amikor az ember fia genetikailag módosított kibernetikus implantátumokkal felturbózott, az Istencsászárhoz végtelenül hűséges űrgárdista páncélját ölti magára, és hadba vonul a zöldek hordái, valamint a Káosz intrikáló ügynökei ellen. A 2011-ben megjelent Warhammer 40,000: Space Marine csak munka, nem pedig szórakozás, de ezt úgyse hiszi el nekem senki.



Daev - Leadás van, nem lesz ebből játék a hétvégén. Pedig itt pihen nálam egy Xboxos Tomb Raider és tegnap este meg-megremegett a kezem felette. Az Unchartedot is félbe kellett hagynom, hogy a szerkesztőségből kijamesbondozott PS3-mmal hozzájárulhassak Mocsy Év Apja díjához. Mintha nem lenne már meg úgyis mindene a gyereknek. Ne is tagadd, Mocsy, láttam a Darth Vader és Stormtrooper maszkokat... Viszlát, kegyetlen világ!



aDaM - Megvettem a RS: Vegas-t! Még sosem játszottam vele, viszont imádom a várost, úgyhogy a hétvégén azt tolom végig. Illetve próbálom végigtolni.Jó játék az? Azért is fontos lenne túljutni rajta, mert jövőhéten rámszakad Lara Croft, aztán jön a BioShock Infinite és nem marad időm ilyen nosztalgikus kikapcsolódásra.



Disorder - Nem voltam oda soha a DMC sorozatért, de most hétvégén talán bepróbálom. Kijött végre PC-re is az első Black Ops II DLC is, ráadásul double XP hétvége van... ennek ellenére el sem indítom, mert mostanában visszaálltam CS-re, így max GO-ban letolom a szokásos köröket. A PS4 bemutató elvette az életkedvem, nincs kedvem semmivel komolyabban játszani. Killzone 4-et akarok. Most.



Paca - Javában zajlik az Xbox Live-os leárazások sorozata, ami többé-kevésbé segít magam túltenni azon, hogy a szerkesztőség azon tagjai közé tartozom, akik nem játszottak még érdemben a Tomb Raiderrel, és nem is pihen náluk egy Xbox 360-as példány (khm, Dave, add meg neki a kellő szeretetet, khm). Amikor nem épp cikket adok le, a leárazás keretében megvásárolt BioShock, Rainbow Six: Vegas és Kane and Lynch játékokkal fogok játszani, meg dobolok egy kicsit Rock Bandben, ugyanis épp tegnap vettem meg egyik kedvenc számomat, a Foo Fighters Wheels-ét.



RG - Tegnap megtudtam, hogy a hétvégémet náci zombik társaságában fogom tölteni, vagyis Sniper Elite: Nazi Zombie Army lesz terítéken. Ennek azért örülök, mert már olyan régen nem jött ki egyetlen zombis játék sem, hehe.



Nightwolf - Ha szabad olyan galád dologgal élnem, hogy megváltoztatom a 2012-es év játéka álláspontomat, akkor most megteszem. Számomra a tavai év favoritja a The Walking Dead Game volt és ezt még mindig tartom, de szeretném a dobogóra mellé felléptetni a Guild Wars 2. részét. Ez valami csoda. Erős szavakkal élve a GTA V megjelenéséig nem szeretnék mással játszani. Ha Mocsy pedig idén az eddigi Star Wars-os maszkok mellé még beszerez egy Iron Man jelmezt a fiának, akkor Daevhez hasonlóan én is adok neki egy voksot az Év Apja díjához!



Dudu - Nemrég ráakadtam a 2011-es Rochard című ügyességi/logikai sci-fi platformerre, ami rögtön a szívembe lopta magát. Érdemes mindenkinek kipróbálnia, remek hangulattal és kihívásokkal rendelkezik. Fő "fegyverünk" egy Gravity gun, amivel különböző ládákat kell pakolgatnunk és fejtörőket megoldanunk. Ráadásul a gravitációt is befolyásolhatjuk, így még magasabbra és messzebbre ugorhatunk, ha arra van szükség. A zene pedig zseniális (nem ez), úgyhogy irány a Steam és az ingyenes demó! (Apropó Steam: a Mark of the Ninja most 15 helyett csak 5€!)



Gyu - Fantasztikus dolog történt: több évnyi szünet után újra felfedeztem az OpenTTD-t, amely ismét függőségi viszonyba taszított - elképesztő méretű közlekedési vállalatom küzd egy másik elképesztő méretű NPC vállalat és egynémely RC (Release Candidate) bugok ellen. Fillérekért megvettem a DemiGod nevű játékot egy indie csomagban, biztos, hogy sokat fogom nyúzni. Ennek a csomagnak volt része a Darwinia is, amelyet már régóta ki szerettem volna próbálni - most jött el az ideje. Egyébként pedig remegve nyomogatom a CTRL+F5-öt az Origin kliensben, hátha már tölthető a SimCity.



Hunter - A lapleadás körüli hajrából én is kiveszem a részem, úgy hogy azt a lejátszott három StarCraft 2 meccset is olyan bűntudattal zavartam le, hogy hagytam is, hogy elverjenek. Így lesz kerek a karmám. Azért remélem, hogy holnap már lesz 2-3 nyugodt órám, hogy végigjátsszam a The Walking Dead 5. részét.



Gulius - Mivel van egy nagyon szimpatikus barátom, aki kölcsönadta, én most éppen a Ni No Kuni nevezetű csodát tolom és ahogy elnézem néhány hétig még ez az állapot lesz a jellemző. Mással jelenleg se időm se ingerenciám játszani, de hát kinek lenne?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)