Hirdetés

GameStar játékajánló - ezzel játszunk a hétvégén

|

Semmi sem oldja úgy a téli mélabút, mint a tavasz ígérete és pár kiváló játék. Szirmaikat bontogató virágokkal ugyan még nem, de játékötletekkel szolgálhatunk.

Hirdetés

Változatos módszerekkel - már ha annak számít, hogy nem ugyanaz a játék pörög mindenkinél - keressük a leghatékonyabb módját a hét közben lemerült erőtartalékok újratöltésének. Bétázgatunk, pótolgatunk, nosztalgiázunk, sőt még olyan szörnyűségre is vetemedünk, hogy mobilon játszunk.

Paca - A héten nem sokat játszottam, sorozatokra fordítottam a szabadidőmet. Viszont most már belekezdek a Borderlands 3-ba, bár sajnos-szerencsére olyan lesz ez a tavaszi szezon, hogy az újdonságok mellett is bőven jut idő az elmaradások pótlására, nem kell sietnem.

HP - Fotelkényelem, Modern Warfare, csak a szokásos. Túltettem magam a traumán, amit a heti frissítés okozott, kiélvezem az időt, amíg meg nem ismétlődik a terror.

Hunter - Jelenlegi terveim között szerepel rengeteg fekvés, diétázás, teázás és a Trónok harca első évadának öntudattalan bámulása. Ha mennyei atyánk lenéz rám, akkor talán le tudok majd nyomni pár kört a Legends of Runeterrával. Nagyon vártam a játékot, és nagyon szeretném mielőbb kifarmolni a kedvenc lapjaimat.

Szabi - Lelki szemeim előtt már realizálódik az a digitális gamerpurgatórium, ahová a Mátrixszal való egyesülésem után, bűnbánó szívvel kell járulnom, és kétszáz éven keresztül ezt a videót kell majd bámulnom, hogy feloldozást kapjak, amiért egy Bethesda mobiljátékkal ütöm el szabad perceimet, de a héten letöltöttem a The Elder Scrolls: Blades-t és elképzelhető, hogy kicsit ráfüggtem. A küldetések abszolút önismétlővé válnak egy idő után, a mikrotranzakciók pedig pont a pofátlanság és a még elfogadható szint között lavíroznak, viszont egyelőre szórakoztat, ahogy a városom újraépítéséhez farmolgatom az alapanyagokat.

Chava - Pótolhatnám az elmaradásaimat, de úgy tűnik, épp olyan korszakomat élem (már megint), amikor kizárólag 50-100 órás, vagy még azoknál is terjengősebb sztorival megáldott RPG-k tudnak lekötni. Ennek eredményeként a Star Wars: Knights of the Old Republic II: The Sith Lords, a Neverwinter Nights: Enhanced Edition és a Pillars of Eternity II: Deadfire - Ultimate Collection szerelmi háromszögének mértani közepén ücsörgök, és azt próbálom eldönteni (kockadobással, d20-szal), hogy melyikkel is haladjak épp.

Ti mivel játszotok ezen a hétvégén?

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)