Hirdetés

Just Cause 2 és konzolháború a 2013/12-es GameStar magazinban

|

Címlapon a PlayStation 4, teljes játékunk a Just Cause 2 steames változata, ezen felül pedig egy Neverwinter promóciós kódot is találtok a decemberi GameStarban.

Hirdetés

Rendhagyó címlappal érkezik 2013 utolsó GameStar magazinja, hiszen még soha nem fordult olyan elő, hogy valamelyik kiemelt játék helyett egy hardver kerüljön a rivaldafénybe.

A PlayStation 4 ugyanakkor az első olyan konzol a videojátékok történelmében, amelyik a világpremierrel szinte egyszerre (alig egy hónapos késéssel) jut el hivatalosan is Magyarországra. Az Xbox One-ról ezt még hosszú hónapokig - talán egy évig is - nem mondhatjuk el, ettől függetlenül mindkét újgenerációs konzolról kimerítő tesztet készítettünk nektek, ami alapján könnyebben eldönthetitek, hogy melyiket kívánjátok előnyben részesíteni. Gondoltunk ugyanakkor azokra is, akik még akkor sem mennének konzolok közelébe, ha pénzjutalmat helyeznének számukra kilátásba: nekik egy olyan gamer konfigurációt állítottunk össze, amely drágább ugyan a konzoloknál - de korántsem megfizethetetlen -, viszont garantáltan nem akad az elkövetkező 3-4 évben olyan játék, amelyikkel ne birkózna meg röhögve.

A PlayStation 4 és az Xbox One bemutatása mellett az exkluzív nyitócímek legtöbbjét is górcső alá vettük, valamint olyan multiplatform alkotásokat, amelyek PC-re és kifutó konzolokra is megjelentek a közelmúltban (ilyen a Battlefield 4, a Call of Duty: Ghosts, a FIFA 14, de az Assassin's Creed IV is). Érdemes elolvasni az írásokat, melyekből kiderül, mennyivel nyújtanak többet (ha nyújtanak egyáltalán) ezek a játékok újgenerációs gépeken.

Ami az exkluzív címeket illeti, a Sony és a Microsoft is produkált elfogadható játékokat (Resogun, Killzone: Shadow Fall, Forza Motorsport 5, Zoo Tycoon), valamint kínos melléfogásokat (Knack, Ryse: Son of Rome) egyaránt. Abban talán mindannyian egyet érthetünk, hogy az igazán nagy durranások, a platformok eladásaira jótékonyan hatni képes játékok csak ezután érkeznek majd.

Mindazonáltal november második fele és december eleje nem csak a konzolokról szólt, hiszen ez idő tájt látott napvilágot a Need for Speed: Rivals, valamint a World of Warplanes (exkluzív interjút készítettünk Sergei Ilushinnal, a játék producerével a berlini launch partyn) is. Előbbi még mindig nem volt képes megtörni a szériát sújtó átkot, míg az utóbbi akár a World of Tanks sikerét is megismételheti. Bár ehhez az is kell, hogy komolyan vegye feltörekvő, számos területen többet nyújtó riválisát. Ennyivel azonban még korántsem ért véget a tesztek sora, ugyanis olyan címek élveboncolásától sem riadtunk vissza, mint a fenemód szórakoztató LEGO Marvel Super Heroes, a Firaxis színvonalas kiegészítőinek sorát gyarapító XCOM: Enemy Within, a free2play Diablónak tartott Path of Exile, és a lista még hosszan folytatható. Vessetek csak egy pillantást a tartalomjegyzékre.

Az előzeteseknek most kevesebb hely jutott, de így is összeszedtünk mindent, amit a soron következő World of Warcraft kiegészítőről, a Warlords of Draenorrol, vagy épp a PC-re most már késlekedés nélkül érkező Castlevania: Lords of Shadow 2-ről tudni lehet. Ennél is fontosabb azonban, hogy elsők között játszottunk a Diablo III: Reaper of Souls-szal. Arról, hogy milyen változásokat hoz a kiegészítő, van-e spiritusz a Crusader kasztban, Mocsy számol be nektek.

Hardver rovatunkban a már emlegetett, next-gen konzolokat garantáltan szégyenben hagyó PC mellett különböző árkategóriájú gamer egerek közül mazsoláztuk ki a legjobbakat, hogy mindenki megtalálhassa azt a rágcsálót, amiben elvárásai és igényei találkoznak a pénztárcája jelentette határokkal.

Kult rovatunk hagyományainkhoz híven feleleveníti az elmúlt évek legjobb pillanatait, bemutatja a kipróbálásra érdemes free2play játékokat, továbbá elidőz a játékpszichológia háborgó hullámain, és első kézből kínál élménybeszámolót az Oculus Rift használatáról, amit a PlayIT-en is ki lehetett próbálni a GameStar standjánál.

A Másvilágot pedig aligha szükséges bemutatnom, mint minden hónapban, úgy ezúttal is négy oldalon ajánljuk figyelmetekbe azokat a filmeket és sorozatokat, amelyeket érdemes megnéznetek, könyveket, amelyek elolvasása nem ablakon kidobott pénz, és albumokat válogatott műfajokból. Ami pedig rossz, az itt sem részesül kedvező elbírálásban.

Teljes játék - Just Cause 2 (Steam)

Télvíz idején aligha lehetne kellemesebb időtöltést találni egy trópusi kiruccanásnál. Sajnos még nem tartunk ott, hogy repülőjegyeket, és két hét teljes szállodai ellátást adjunk hűséges olvasóinknak, de mindenkit megnyugtathatok afelől, hogy közvetlenül a világuralom megszerzése programpont alatt szerepel a 2014-es esztendőre vonatkozó terveink listáján. Addig viszont kénytelenek lesztek beérni a Just Cause 2-vel, de nézzétek a dolog jó oldalát, a legrosszabb esetben is csak Rico Rodriguez CIA-ügynöknek eshet baja a lövöldözések során, ti garantáltan megússzátok ép bőrrel. Emberünknek ugyanis nem kisebb feladat terhe nyomja vállait, mint a képzeletbeli Panau diktatórikus rezsimjének felszámolása. Az alapszituáció tehát adott: egyedül egy hadsereg ellen, felszerelkezve egy halom golyóköpködővel, egy csáklyával és egy siklóernyővel, amelyeket kombinálva olyan trükköket hajthatunk végre ebben az önmagát egyetlen pillanatig sem túl komolyan vevő nyílt világú kalandban, amilyeneket cirkuszban kellene mutogatni.

A Just Cause 2 hivatalosan egyjátékos terméknek számít, ám lelkes modkészítőknek hála már gyúrhatunk a közösségi élményekre. Reszkess, Panau!

Minimum gépigény

Windows Vista (Figyelem, a Windows XP nem támogatott!); Dual-core CPU SSE 3 utasításkészlettel (Athlon 64 X2 4200/ Pentium D 3 GHz); 2 GB RAM; 10 GB HDD; DX10 kompatibilis videokártya 256 MB memóriával (Nvidia GeForce 8800 sorozat/ ATI Radeon HD 2600 Pro); DirectX 10 kompatibilis hangkártya; internetkapcsolat az aktiváláshoz

Egyedi kód felhasználása

A DVD-tokra ragasztott matricán szereplő egyedi kódot írd be a gamestar.hu/justcause2 aloldalon található mezőbe, hogy hozzájuss a Steam-kódhoz.

Extra ajándék - Neverwinter álarc és Endurance Potion Pack

Fogadjátok szeretettel a GameStar ajándékát, az italokat, tekercseket és hordozható oltárokat tartalmazó Endurance csomagot, és egy álarcot, amelyek jelentősen megkönnyítik a kalandozást az ingyenesen játszható Neverwinterben.

Endurance Potion Pack

10 db Potion of Rejuvenation

10 db Tidespan Potion

10 db Potion of Lesser Healing

5 db Portable Altar

5 db Identify Scroll

Felhasználás módja

1 - Keresd fel a kod.gamestar.hu oldalt, és írd be a mezőbe a gamestar_neverwinter kódot, valamint add meg e-mail címed, amire az egyedi kód érkezik

2 - A kapott egyedi kódot a https://my.perfectworld.com/nw/redeemkey oldalon tudod beváltani (Ha nem rendelkeznél PWE-fiókkal, a http://www.perfectworld.com oldalon a Register/Login menüpont alatt létrehozhatsz egyet.)

3 - Jelentkezz be PWE-fiókodba

4 - Üsd be az egyedi kódot a Redeem Key mezőbe, és kattints a Submit gombra

5 - Indítsd el a játékot (a Neverwinter ingyenes telepítőjét a http://nw.perfectworld.com/download oldalról tudod letölteni), majd jelentkezz be karaktereddel

6 - Ha még nem tettél volna így, haladj végig az oktató módon, egészen addig, míg végre találkozol Knox őrmesterrel a Protector's Enclave-ben

7 - Látogasd meg a Reward Claims Agent-et közvetlenül Knox őrmesterrel szemben, és igényeld tőle jutalmadat

8 - A tárgyakat a játékbeli postával kapod meg

 

TARTALOM

Meet tha team

Aréna

Hírek

PlayIT beszámoló

Előzetes

Castlevania: Lords of Shadow 2

World of Warcraft: Warlords of Draenor

Diablo III: Reaper of Souls

Teszt

PlayStation 4

Killzone: Shadow Fall

Knack

Resogun

Xbox One

Forza Motorsport 5

Ryse: Son of Rome

Call of Duty: Ghosts PS4

Battlefield 4 XO

Assassin's Creed IV: Black Flag PS4/XO

FIFA 2014 XO

Need for Speed: Rivals

Assassin's Creed IV: Black Flag PC

World of Warplanes

LEGO Marvel Super Heroes

XCOM: Enemy Within

Injustice: Gods Among Us Ultimate Edition

SimCity: Cities of Tomorrow

Wonderbook: Walking with Dinosaurs

Wonderbook: Book of Potions

Rain

Train Simulator 2014

Zoo Tycoon

Blood Knights

Bioshock Infinite: Burial at Sea - Episode 1.

Battle Worlds: Kronos

Proteus

Ratchet & Clank: Nexus

X-Rebirth

Sniper Elite: Nazi Zombie Army 2

Path of Exile

Divinity: Dragon Commander

Tank Operations: European Campaign

Skydive: Proximity Flight

GT Racing 2

Oceanhorn: Monster of the Uncharted Seas

Rayman Fiesta Run

Blur: Overdrive

Játékvásárlási tanácsadó

Hardver

Hírek

A minőségért fizetni kell - a legjobb gamer egerek tesztje

Gépfejlesztés 2014 - bazinagy next-gen gamer PC

Piactér

Vásárlási tanácsadó

Kult

Összetört valóság - hogyan tegyük jobbá a világot az online játékokkal?

Oculus Rift - az igazin next-gen

Szabad(a)játék

Visszapillantó

Másvilág

Film: The Kings of summer (A nyár királyai)

Sorozat: Mob City

Könyv: Jack Vance - Rhialto, a csudálatos; Robert Jordan - Az Idő Kereke III: Az Újjászületett Sárkány; Umberto Eco - A prágai temető

Zene: DSP - Rímnapló; Siculicidium - Hosszú út az örökkévalóságba; Embrionyc - Not Quite Forgotten; M.I.A. - Matangi; Lady Gaga - Artpop

Tehát röviden és tömören összefoglalva, december 13-án, azaz pénteken kora reggel már nyugodtan lehet zaklatni az újságost a 2013/12-es számú, Just Cause 2 steames teljes játékkal, a DVD-n 6 videoteszttel, a magazinban pedig 39 teszttel és 3 előzetessel, valamint ajándék Neverwinter ingame tárgyakkal jelentkező GameStar magazin miatt. A magazin teljes ára (1995 forint) pedig továbbra is levásárolható a Delta Vision üzleteiben.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)