Őrzők és nyomozók a 2017/06-os GameStarban

|

Címlapon a Destiny 2, teljes játékunk az Anna - Extended Edition. Júniusban ismét 116 oldalnyi olvasnivalóval jelentkezünk.

Minden nap új kedvezmények várnak az 576 Adventi Naptárban! Hirdetés

Észre sem vettük, de már elröppent az év első fele, hiszen a 2017 hatodik GameStar magazinja hagyta el a nyomdát. Az EA Play-ről és az E3-ról épp lecsúsztunk, ám ez nem jelenti azt, hogy jobb híján gyerekkorunkban készített rajzainkkal töltöttük volna fel az oldalakat. Talán majd legközelebb. Cserébe viszont minden fontos tudnivalót elolvashattok az év egyik legjobban várt játékáról, a Destiny 2-ről, amely végre PC-n is elérhető lesz. Ezen felül elmondjuk még, miért lehet jó a Far Cry 5 és a Pillars of Eternity II: Deadfire, valamint hogy mit sikerült megvalósítani eddig a Quake Champions-szel és a Playerunknown's Battlegrounds-szal kapcsolatos ígéretekből, hiszen mindkettőt kipróbáltuk.

Még nem érezteti hatását a szokásos nyári uborkaszezon (majd júliusban): összesen 34 játékot, kiegészítőt, illetve DLC-t osztottunk szét a kollégák között, hogy ki-ki a maga vérmérséklete szerint fogalmazzon meg velük szemben kritikát, ám ha úgy érezné, szidás helyett inkább dicséret járna, akkor se fogja vissza magát. Jól jártak a verekedős játékok hívei (főleg az Injustice 2-vel), elégedett mosoly ülhet a sebesség megszállottjainak arcán (DiRT 4, Mario Kart 8 Deluxe), és azok sem panaszkodhattak, akik nagyívű stratégiára (Endless Space 2), második világháborús taktikázásra (Steel Division) vágytak. Mi azonban mégsem ezeket emelnénk ki a júniusi GameStarban tesztelt alkotások közül, hanem az innovatív The Sexy Brutale-t és a történetmesélés eszköztárából szokatlanul mélyet merítő What Remains of Edith Finchet. Mindkét játéknak ott a helye év végi szavazásunkon a legjobb indie-k között.

Teljes játék: Anna - Extended Edition
Bízunk benne, hogy a májusi Tropico 4-gyel sikerült túllendülnötök a tavaszi fáradtságon, hogy felpezsdülve, friss elszántsággal vessétek magatokat aktuális teljes játékunk, az Anna - Extended Edition végigjátszásába. A brit Dreampainters alkotása belsőnézetes point & click kalandjáték, thriller jelentős misztikus színezettel. A játékosnak a festői szépségű Észak-Olaszország hegyei között egy elhagyatott fűrészmalomhoz, valamint a címszereplő Annához kapcsolódó rejtélyt kell kibogoznia, ráadásul a műfaj legtöbb képviselőjével ellentétben érdemes újra és újra belevágnia, hiszen többféleképpen is véget érhet a történet.

Fontos: A magazinban található egyedi kódot a gamestar.hu/plus aloldalon válthatjátok be!

Extra ajándék I.: A vendégünk vagy egy italra
Minden hónapban exkluzív ajándék vár benneteket a GameStar magazin utolsó oldalán. A kivágható kuponok egyikét 1 ingyenes Health, Mana, vagy alkoholmentes Rejuvenation Potion koktélra válthatjátok be a Barcraft Esport Bárban, míg a másikért ingyen dobhattok egyet a végzet kockájával és a tiétek lesz az eredményül kapott koktél, vagy a társasjáték részlegre szóló 1 darab ingyenes belépőt kérhettek a Barcraft 2 Esport Bárban. Részletek a magazinban.

Extra ajándék II.: Delta Vision kedvezmény
Természetesen ez alkalommal is levásárolhatjátok a GameStar magazinok teljes árát a Delta Vision üzleteiben több száz képregény, filmkönyv, sci-fi-, fantasy- és horrorregény közül válogatva. További részletek a gamestar.hu/deltavision oldalon.

Extra ajándék III.: ESET-kód
Minden hónapban gondoskodunk arról, hogy a GameStar magazin vásárlóinak gépe (és mobilja) védve legyen vírusokkal és más kártevőkkel szemben az ESET termékcsaládjába tartozó NOD 32 Antivirus 10, Internet Security 10 és Mobile Security szoftverek révén.

Extra ajándék IV.: FilmMagazin

Háttér: Gru 3, Nyomd bébi nyomd, Transformers - Az utolsó lovag
Kritika: Wonder Woman, A múmia, Verdák 3, Volt egyszer egy Venice, Utóhatás, Jupiter holdja, A Karib-tenger kalózai - Salazar bosszúja
Extra: Senyvedni egy örök életen át (A múmiás filmek rövid áttekintése)
Sorozat: Tizenhárom okom volt
Filmklasszikus: A Sierra Madre kincse

BÖNGÉSZDE
Meet tha Team
Aréna
Hírek

Előzetes
Destiny 2
Far Cry 5
Quake Champions
Playerunknown's Battlegrounds
Pillars of Eternity II: Deadfire

Teszt
Injustice 2
The Surge
STRAFE
Tekken 7
Friday the 13th: The Game
The Elder Scrolls Online: Morrowind
Steel Division: Normandy 44
Mario Kart 8 Deluxe
DiRT 4
Mirage: Arcane Warfare
Endless Space 2
RiME
The Sexy Brutale
Skylar & Plux: Adventure on Clover Island
Guardians of the Galaxy: The Telltale Series - Episode 2: Under Pressure
What Remains of Edith Finch
Perception
Late Shift
Kingdom Hearts 1.5 + 2.5 Remix
Reservoir Dogs: Bloody Days
Seasons After Fall
The Caligula Effect
MXGP3: The Official Motocross Videogame
Impact Winter
Phantom Dust
The Walking Dead: A New Frontier - Episode 4: Thicker than Water
The Walking Dead: A New Frontier - Episode 5: From the Gallows
Tom Clancy's Ghost Recon Wildlands - Fallen Ghosts
Mafia III: Stones Unturned
Nioh - Dragon of the North
Forza Horizon 3 - Hot Wheels
Farpoint
Star Trek: Bridge Crew
Starblood Arena
Játékvásárlási tanácsadó

Hardver
Hírek
Mechanikus billentyűzetek
Piactér
Vásárlási tanácsadó

Extra life
Játékpszichológia: Virtuális hősök pszichológiája
Wargaming Grand Final 2017
Mozdulj Gamer: A nap, amikor Beniipowa kijön a vízből
Szabad(a)játék
Kidurran a Kickstarter-lufi?
Játékvilág: Call of Cthulhu
Készíts saját modot!
Esport: Mid-Season Invitational
Visszapillantó

Másvilág
Film: Alien Covenant, Wonder Woman
Sorozat: The 100 (4. évad), 13 Reasons Why (1. évad), Riverdale (1. évad)
Könyv: R.A. Salvatore - A vastörpe bosszúja, R.A & Geno Salvatore - Az őrzők
Zene: Okabe Keicsi, Keigo Hoasi, Kunijuka Takahasi - Nier: Automata, Ulver - The Assasination of Julius Caesar

Tehát a 2017/06-os GameStar magazin Anna - Extended Edition steames teljes játékkal, 5 előzetessel, 34 játékteszttel, havi rendszerességgel jelentkező Hardver, Extra life, és Másvilág rovatokkal, valamint 3 videoteszttel (Tekken 7, STRAFE, The Surge) június 16-tól kapható az újságárusoknál.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!