Hirdetés

Az Erő van a 2017/12-es GameStar magazinnal

|

Címlapon a világ legerősebb konzolja, az Xbox One X, teljes játékunk a Pinball FX3 - Star Wars Pinball. Decemberben is 116 oldalon jelentkezünk.

Hirdetés

Gondolatban már bejglit majszolva írom e sorokat, hiszen elkészült, mi több december 15-től meg is vásárolható 2017 utolsó GameStar magazinja. Jövőre természetesen folytatjuk, januárban mindjárt olyan teljes játékkal nyitunk, amelyik után mind a tíz ujjatokat megnyaljátok. (Csitulj szívem!) De ne rohanjunk előre, foglalkozzunk inkább az aktuális számmal, amelyben kicsomagoltuk, megnéztük, megtapogattuk és mérlegre helyeztük az Xbox One konzolcsalád legifjabb tagját.

Ez alkalommal öt játékot (Deep Sky Derelicts, Fable Fortune, Railway Empire, Total War: Arena, Warhammer: Vermintide 2) próbáltunk ki megjelenés előtt, így elmondhatjuk, mire számíthattok, és mit ne várjatok tőlük, sőt még interjút is készítettünk a patkánymészárszék folytatásán ügyködő fejlesztőkkel. Tesztjeink (vagy kritikáink, ha ez jobban tetszik) száma pedig eléri a 35-öt, az ambiciózus Xenoblade Chronicles 2 mellett helyet kapott még a Star Wars Battlefront 2 konklúziója, a csalódást keltő Need for Speed Payback, a Horizon Zero Dawn és a Guild Wars 2 remekbe szabott kiegészítői, szuperhősökben és gazfickókban bővelkedő Lego Marvel Super Heroes 2, az Outcast: Second Contact nosztalgiabombája, valamint a Black Mirror rebootja is.

Teljes játék: Pinball FX3 - Star Wars Pinball
Porgos (bocsánat!) időszak elé néznek a világ legnépszerűbb űroperájának rajongói, mert nem elég, hogy bemutatkozott a nyolcadik mozifilm, még decemberi teljes játéknak is a témába illőt választottunk. A flipperekre szakosodott budapesti Zen Studios legújabb alkotása, a Pinball FX3 ugyan ingyenesen elérhető, ám az alapkínálaton felül minden további csomagért a zsebünkbe kell nyúlni. Mi ezek közül a legjobbnak tartott Star Wars Pinballt szemeltük ki nektek, amelyben az első asztalt a The Empire Strikes Back, a másodikat a The Clone Wars, míg a harmadikat Boba Fett ihlette.

Fontos: A magazinban található egyedi kódot a gamestar.hu/plus aloldalon válthatjátok be!

Extra ajándék I.: A vendégeink vagytok egy italra
Minden hónapban exkluzív ajándék vár benneteket a GameStar magazin utolsó oldalán. A kivágható kuponok egyikét 1 ingyenes Health, Mana, vagy alkoholmentes Rejuvenation Potion koktélra válthatjátok be a Barcraft Esport Bárban, míg a másikért ingyen dobhattok egyet a végzet kockájával és a tiétek lesz az eredményül kapott koktél, vagy a társasjáték részlegre szóló 1 darab ingyenes belépőt kérhettek a Barcraft 2 Esport Bárban. Részletek a magazinban.

Extra ajándék II.: Delta Vision kedvezmény
Természetesen ez alkalommal is levásárolhatjátok a GameStar magazinok teljes árát a Delta Vision üzleteiben több száz képregény, filmkönyv, sci-fi-, fantasy- és horrorregény közül válogatva. További részletek a gamestar.hu/deltavision oldalon.

Extra ajándék III.: ESET-kód
Minden hónapban gondoskodunk arról, hogy a GameStar magazin vásárlóinak gépe (és mobilja) védve legyen vírusokkal és más kártevőkkel szemben az ESET termékcsaládjába tartozó NOD 32 Antivirus 10, Internet Security 10 és Mobile Security szoftverek révén.

Extra ajándék IV.: FilmMagazin

Háttér: 2018 legjobban várt filmjei, Tökéletes hang 3, Jumanji - Vár a dzsungel, Bőrpofa
Kritika: Star Wars - Az utolsó Jedik, Ferdinánd, 24 óra a halálig, Megjött apuci 2, Az igazi csoda, Wonder Wheel - Az óriáskerék, Hét nővér, Megtorlás, A Viszkis, Coco
Interjú: Klem Viktor
Extra: Mi lett volna, ha megbukik az első Star Wars?, Így készült az Életem legrosszabb napja
Sorozat: The Punisher
Filmklasszikus: Szerelem

BÖNGÉSZDE
Meet tha Team
Aréna
Hírek

Előzetes
Total War: Arena
Warhammer: Vermintide 2 (+interjú)
Deep Sky Derelicts
Railway Empire
Fable Fortune 

Teszt
Xbox One X
Xenoblade Chronicle X
Star Wars Battlefront 2
Need for Speed Payback
Horizon Zero Dawn: The Frozen Wilds
Guild Wars 2: Path of Fire
Lego Marvel Super Heroes 2
Outcast: Second Contact
Black Mirror
Super Lucky's Tale
Zoo Tycoon: Ultimate Animal Collection
Rush: A Disney-Pixar Adventure
Seven: The Days Long Gone
Sonic Forces
Observer
Guardians of the Galaxy: The Telltale Series - Episode 5: Don't Stop Believin'
Batman: The Enemy Within - Episode 3: Fractured Mask
Minecraft: Story Mode Season 2 - Episode 4: Below the Bedrock
Hidden Agenda
Injustice 2 (PC)
Injustice 2 - Fighter Pack 2
Marvel vs. Capcom: Infinite Character Pass - Part 1
SpinTires: Mudrunner
Little Nightmares: Secrets of the Maw - The Hideaway
Total War: Rome 2 - Empire Divided
Football Manager 2018
The Bard's Tale: Remastered & Resnarkled
Titan Quest: Ragnarök
Gold Rush: The Game
L.A. Noire
Battle Chasers: Nightwar
Doom VFR
Spelunker Party!
Rogue Trooper Redux
Sniper Ghost Warrior 3: The Sabotage
Nidhogg 2 

Hardver
Hírek
Nagy karácsony ajánló
Építs magadnak One X PC-t!
Piactér
Vásárlási tanácsadó  

Extra life
Játékpszichológia: Cyberbullying, avagy online zaklatás
Mozdulj Gamer: Amikor a KD csapat sem bírja már a tempót
Szabad(a)játék
Játékvilág: DC Comics
Játékok kicsiknek a fa alá
Esport: Így működik az Overwatch League
Visszapillantó

Másvilág
Film: Az Igazság Ligája, Coco, Gyilkosság az Orient Expresszen
Képregény: The Witcher - Az elátkozottak háza
Zene: Void Settler - The Vacuous Door, Various Artists - Doomed Industry III
Társasjáték: Blood Rage 

Tehát a 2017/12-es GameStar magazin Pinball FX3 - Star Wars Pinball steames teljes játékkal, 4900 forint értékű extra ajándékkal (exkluzív GameStar Plus, reklámmentes gamestar.hu hozzáférés, vírusirtó PC-re és mobilra, digitális FilmMagazin, Delta Vision-kupon, Barcraft koktél-kupon), 5 előzetessel, 35 játékteszttel, exkluzív interjúval, havi rendszerességgel jelentkező Hardver, Extra life, és Másvilág rovatokkal, valamint 3 videoteszttel (Hidden Agenda, Need for Speed Payback, Star Wars Battlefront 2) december 15-től kapható az újságárusoknál.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)