Hirdetés

Zombik és radioaktív mutánsok a 2018/05-ös GameStar magazinban

|

Címlapon a State of Decay 2, teljes játékunk a Fallout 3. Májusban szokás szerint 116 oldalon jelentkezünk.

Hirdetés

Zombival minden jobb egy viszonylag új keletű mondás szerint, így nyilván a GameStar is, amelynek címlapján ezúttal a State of Decay 2 díszeleg egy feltűnő Xbox Game Pass plecsnivel egyetemben. Utóbbival arra próbálunk meglehetősen indiszkrét módon utalni, hogy miután elolvastátok az interjúval kiegészített előzetest, érdemes beváltanotok az ajándék egyhavi előfizetést, hogy végigjátszhassátok címlapsztorinkat, vagy a száznál is több játékból mindazt, ami rokonszenves és belefér harminc napba.

Természetesen megértjük, ha valakit nem vonzanak az oszlófélben lévő élőhalottak, és inkább barátságos és közkedvelt szuperhősökről (Spider-Man), talpraesett régésztanoncból egyszemélyes hadsereggé avanzsált örökösnőről (Shadow of the Tomb Raider), netán a nemes tündék festői szépségű otthonáról (The Elder Scrolls Online: Summerset) olvasna. Rajtunk ne múljék! Sőt annak is ajánlott áttanulmányoznia a magazint, aki korai hozzáférésű játékok vásárlásán töri a fejét, ugyanis helyzetjelentéssel szolgálhatunk a battle royale-lá lett SOS-t, a tengerrel jó viszont ápolóknak való Maelstromot és Abandon Shipet illetően. De az iparmágnások életútjáról ábrándozóknak szánt Rise of Industry viselt dolgait sem hallgatjuk el, bár százalékos értékeléssel még nem láttuk el, mivel ezt a kiváltságot a tesztalanyoknak tartogatjuk. Olyanok számára, mint az izgalmas történelmi időszakot feldolgozó, egyébként keveset újító Total War Saga: Thrones of Britannia, az év szerepjátéka címre pályázó Pillars of Eternity II: Deadfire, az azonos nevű univerzum és a taktikai játékok rajongóit lehengerlő BattleTech, vagy a gyanútlan játékost súlyos morális helyzetek és kíméletlen választások elé állító, és még kegyetlenebb következményekkel szembesítő Frostpunk.

Teljes játék: Fallout 3
Washingtoni kiruccanás és időutazás egyben, kolóniákba tömörült túlélői a harmadik világháborúnak, mutánsok, sugárzásveszély, pusztító fegyverarzenál és menő erőpáncél, azaz minden idők egyik legjobb posztapokaliptikus szerepjátéka a GameStar májusi ajándéka. Ízlés szerint választhattok külső és belső kameranézet közül, és felfogadhattok társat (Dogmeat!) is az útra, amely a 101-es óvóhely biztonságot nyújtó falai közül az egykori Amerikai Egyesült Államok fővárosának romjai közé vezet. A cél adott, de hogy miként éritek el, az csakis rajtatok áll: segíthettek a bajba jutottakon és a rászorulókon, de kíméletlenül el is bánhattok bárkivel, akit elétek sodor a balszerencse.

Fontos: A magazinban található egyedi kódot a gamestar.hu/plus aloldalon válthatjátok be!

Extra ajándék I.: Egyhavi Xbox Game Pass-előfizetés
Egy évvel ezelőtt rajtolt el a Microsoft szolgáltatása, melynek keretében havonta 2500 forintért cserébe hozzáférhetünk egy száznál is több játékot (köztük az Xbox One-nal kompatibilis korábbi Xbox 360-as, illetve a Play Anywhere kezdeményezés jóvoltából Windows 10-es PC-ken is futó új címekkel) felölelő csomaghoz. Amennyiben még nem éltetek a lehetőséggel, most megtehetitek a GameStar Plus felületén lekérhető kóddal, így kipróbálhatjátok a Sea of Thievest, játszhattok a hamarosan megjelenő State of Decay 2-vel, de akár arra is fordíthatjátok az időkeretet, hogy lehúzzátok bakancslistátokról a Gears of War 4-et, a Halo 5: Guardianst, a Halo Wars 2-t, vagy a ReCore-t.

Figyelem: Az Xbox Game Pass-kódot július 31-ig lehet felhasználni! Bár alapvetően csak olyan fiókkal lehet beváltani, amelyhez még nem tartozik előfizetés, azoknak sem szükséges lemondaniuk a vele járó előnyökről, akik korábban már éltek a lehetőséggel, hiszen hozzáköthetik egy újonnan létrehozott felhasználói fiókhoz.

Extra ajándék II.: A vendégeink vagytok egy italra
Minden hónapban exkluzív ajándék vár benneteket a GameStar magazin utolsó oldalán. A kivágható kuponok egyikét 1 ingyenes Health, Mana, vagy alkoholmentes Rejuvenation Potion koktélra válthatjátok be a Barcraft Esport Bárban, a másikat és a harmadikat hasonló feltételekkel használhatjátok fel a szegedi és a debreceni Barcraftban. A negyedik kuponért cserébe ingyen dobhattok egyet a végzet kockájával és a tiétek lesz az eredményül kapott koktél, de kérhettek az ital helyett 1 darab ingyenes belépőt a társasjáték részlegre a Barcraft 2 Esport Bárban. Részletek a magazinban.

Extra ajándék III.: Delta Vision kedvezmény
Természetesen ez alkalommal is levásárolhatjátok a GameStar magazinok teljes árát a Delta Vision üzleteiben több száz képregény, filmkönyv, sci-fi-, fantasy- és horrorregény közül válogatva. További részletek itt.

Extra ajándék IV.: ESET-kód
Minden hónapban gondoskodunk arról, hogy a GameStar magazin vásárlóinak gépe (és mobilja) védve legyen vírusokkal, illetve más kártevőkkel szemben az ESET termékcsaládjába tartozó NOD 32 Antivirus 10, Internet Security 10 és Mobile Security szoftverek révén.

BÖNGÉSZDE
Meet tha Team
Aréna
Hírek

Előzetes
State of Decay 2 (+interjú)
Spider-Man
Shadow of the Tomb Raider
The Elder Scrolls Online: Summerset
SOS
Maelstrom
Abandon Ship
Rise of Industry

Teszt
Total War Saga: Thrones of Britannia
Pillars of Eternity II: Deadfire
Final Fantasy XV: Windows Edition
BattleTech
Frostpunk
Masters of Anima
Super Mega Baseball 2
Bullet Witch
H1Z1
Bud Spencer & Terence Hill: Slaps and Beans
The Invisible Hours
Extinction
Jalopy
MLB The Show 18
Beast Quest
Farm Manager 2018
Ken Follett's The Pillars of the Earth - Book 3
Pizza Connection 3
Impact Winter
Neverwinter Nights: Enhanced Edition
Call of Duty: WWII - The War Machine
Stellaris: Apocalypse
Hearthstone: The Witchwood
Owlboy
Inked
Wormster Dash (+ interjú)
Rogue Aces
Shadow Bug
Játékvásárlási tanácsadó

Hardver
Hírek
Meddig bírja egy PC?
Monitorkalibrálási útmutató
Piactér
Vásárlási tanácsadó

Extra life
Játékpszichológia - A rajongók kulisszatitkai
Amikor az esportoló szól rád, hogy irány mozogni
Szabad(a)játék
Játékvilág: BattleTech
Esport: League of Legends szezonközi bajnokság
Visszapillantó
Xbox Game Pass

Másvilág
Film: Bosszúállók: Végtelen háború
Sorozat: Lost in Space, Terror
Könyv: Howard Phillips Lovecraft összes művei - második kötet, David Gemmell - Vérkő
Zene: Junkie Kid - Find Yourself, The Outside Agency & Ophidian - The Return of the Silence
Társasjáték: Thunderstone Quest

Tehát a 2018/05-ös GameStar magazin Fallout 3 steames teljes játékkal, 8900 forint értékű extra ajándékkal (exkluzív GameStar Plus, reklámmentes gamestar.hu hozzáférés, vírusirtó PC-re és mobilra, Delta Vision-kupon, Barcraft koktél-kupon, egyhavi Xbox Game Pass-előfizetés), 8 előzetessel, 28 játékteszttel, 2 interjúval, havi rendszerességgel jelentkező Hardver, Extra life, és Másvilág rovatokkal, valamint 3 videóval (Frostpunk, Hearthstone: The Witchwood, State of Decay 2) május 18-tól kapható az újságárusoknál.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)