Hirdetés

GC 2008 - Folytatódik a növekedés?

|

Az E3 háttérbe szorulásával a lipcsei Games Convention lépett elő az első számú játékokra fókuszáló kiállítássá.

Hirdetés

Habár messze még a rendezvény idei felvonása (2008.08. 20-24.), kaptunk egy sajtóanyagot, mely összeveti a 2006-os és a 2007-es kiállítások eredményét.
Ebből kiderül, hogy 374 kiállítóval szemben 2007-ben már 503 képviseltette magát 31 országból. A látogatók száma 183 ezerről kis mértékben, 185 ezerre nőtt. Közel hatvan százalékuk volt hazai pályán, míg a maradék negyven százalék külföldről, főként Európa más országaiból érkezett. A legtöbben a rendezvény második napján jelentek meg.
A kiállítók egyötöde volt fejlesztőcég, vagy kiadóvállalat.
A felmérések szerint a játékosok 46. 3 %-a tartotta magát hardcore gamernek, míg közel ugyanennyien alkalmi játékosnak. A fennmaradó néhány százalék olyan látogatókat tesz ki, akik nem a játékok miatt érkeztek. A rendezvény nyíltságából fakadóan az oda érkező látogatók több mint fele nem töltötte még be huszadik életévét. 80 %-uk az erősebbik, míg egyötödük a szebbik nem köréből került ki.
A sajtót 3395 regisztrált újságíró képviselte 46 országból.
Augusztus vége még odébb van, s alig kezdtük el az évet, máris bejelentések egész sorával találkoztunk. Minden esély megvan rá, hogy e tendencia folytatódjon, s a viszonylag közeli expo keretében olyan címeket lássunk, netán ki is próbáljunk, melyeket a napokban jelentettek be, vagy egyelőre még hét lakat alatt őriznek.

 

gc01.jpg

 

 

 

gc02.jpg

 

 

 

gc03.jpg

 

 

 

gc04.jpg

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)