Hirdetés

Gears of War előzetes

|

"Bízunk abban, hogy a Gears of War nem úgy marad majd meg a köztudatban, mint egy újabb játék, amely miatt a PC-s közönségnek oka volt puffogni."

Hirdetés

A fenti mondatok szándékosan kerültek idézőjelbe. Mi írtuk a sorokat hónapokkal ezelőtt az Epic játékáról, a Gears of Warról. S hogy mi változott azóta? Éppen csak a lényeg, vagyis az, hogy immár ténnyé vált a játék PC-s megjelenése. Hosszú hónapok ideg-összeroppanástól fenyegetett, verejtékes körömrágással spékelt sajtófigyelése után tehát végre eldőlt, hogy Marcus Fenix mogorva tekintete a mi asztali masináinkon is szórja majd villámait. Éljen! Pedig kétségeinket a kiadó minden eszközzel igyekezett fenntartani. Emlékezzünk például arra, mikor az egyik reklámban szereplő GoW dobozon pillantottak meg a rajongók egy „Games for Windows" feliratot, s Microsofték csípőből vágták rá, hogy pusztán az egyik reklámgrafikus jelentéktelen hibájáról van szó. Szegény bizonyára félrenyomkorászott valamit nassolás közben.

Gears of War - 55. kp Gears of War - 56. kp

Csatacuccok
Kevés játékról mondható el, hogy már a megjelenése előtt kiharcol magának egy legendaközeli státust a hardcore gamerek szemében. A GoW-nak ez többé-kevésbé sikerült. A Microsoft agresszív marketingstratégiája meghozta gyümölcsét, s ebből a gyümölcsből bőven jutott mindenkinek. A mozik vetítőtermei és a tévék képernyői még kis hazánkban is hónapokig szuggerálták belénk, hogy mekkora játék is lesz ez a Gears of War.
Az ismertséghez persze a marketingre költött dollármilliók mellett más is kellett, példának okáért egy valóban kiváló játék. Márpedig a megjelenést követően a világsajtó egyöntetűen hirdette a produktum nagyszerűségét. 90 százalék alatti értékelést, komolyan vehető negatív véleményeket csak elvétve találunk, s az alkotás a Gamerankings.com összesítésén is 94 százalék körüli eredményt ért el. A játékkritikusok véleményét pedig szemmel láthatóan osztotta a nagyközönség is, amely a megjelenést követő 10 hét alatt több mint 3 millió példányt termelt be a boltok polcairól.
Talán mégis kiérdemelte a „következő generációs játék" jelzőt, melyet még a megjelenés előtt ráaggattak?

Gears of War - 57. kp Gears of War - 58. kp

GOWL!
Ha valaki eddig csak a tévében és mozikban játszott trailer alapján tájékozódott a játék felől, itt az ideje, hogy Gary Jules pompás kis Mad Worldje után (mely a filmecske fülbemászó betétdala volt) kicsit többet is megtudjon róla.
Hivatalos megjelölése szerint egy külső nézetes taktikai akciójátékot üdvözölhetünk benne, mely legalább annyira szól az óvatosságról, mint a vakmerőségről. Noha kifejezetten a PC-s adaptációra vonatkozóan eleddig kevés az információ, a játékmenet bizonyára nem sokat változik majd. A Gears of Warban két fontos barátunk van: az egyik a fedezék, a másik pedig a kezünkben lévő mordály. Kulcsszavaink pedig három ige: a lő, a szalad és a lapít. A tűzharc minden pillanata feszültséggel teli, hiszen ellenségeink igen rövid reakcióidővel lőnek minket szemen, mihelyt kikukkantunk egy betontömb vagy egy autóroncs mögül. A fedezékek használata egyébként is minden rizikós pillanatban fokozottan ajánlott. A képlet tehát szimpla: kinézünk, tüzelünk, majd visszabukunk, és rohanunk tovább. Nagy kérdés, hogy a jól sikerült kontrolleres irányítás eme viszonylagos egyszerűségét a PC-s portolás után is képesek-e megőrizni.

Gears of War - 59. kp Gears of War - 60. kp

Tibikém, LŐJJÉL MÁR!
A taktikai részt az egyjátékos módban egy, a mi irányításunk alatt álló, néhány tagú csapat jelenti majd, mely hasznunkra válhat ugyan - de sokszor nem is annyira az ellenség kiirtásában, mint inkább figyelmének elterelésében. Ettől különböző, de nem kevésbé fontos elem a kooperatív többjátékos mód, melyben - értelemszerűen - társainkkal összespanolva küzdhetjük végig magunkat a pályákon. A konzolos tapasztalatok azt mutatják, hogy ez az opció (és általában a többjátékos mód) szenzációsan sikerült, és ennek kapcsán szintén joggal bízhatunk abban, hogy a bőséges online lehetőségekkel rendelkező PC-s adaptáció még inkább kimeríti majd a lehetőségeket. Várhatóan integrálják majd az opciót, mely szerint kimentett állásunktól is elkezdhetjük a közös küzdelmet (tehát még a pályát sem kell újrakezdeni), és természetesen ebben a módban minket is újraéleszthetnek, akárcsak a társainkat mi magunk.

Ahová lépek, szörnyverem
Aminek kapcsán a legkevesebb módosításra számíthatunk, az minden bizonnyal a sztori. Sera bolygójának felszíne alatt éldegéltek a Locust nevű lények, melyek egy napon jobbnak látták elpusztítani a felettük burjánzó emberi civilizációt. A COG (Coalition of Ordered Government) hadserege képtelen megfékezni tombolásukat, mindeközben pedig lesittelik az általunk alakított Marcus Fenixet, a sereg bátor tisztjét, mivel ő, apja után folytatott vakmerő kutatása okán megtagadja felettesei parancsát. Egy hozzánk hasonló „12 centi vastag a páncélom, de sisakot nem veszek" figura, Dom szabadít ki minket börtönünkből, így kezdhetjük meg nem hétköznapi kalandjainkat. A történet tehát sablonosnak tűnik (s ami azt illeti, húzták is a szájukat miatta sokan), de jobb híján azért megteszi. Amennyiben pedig a sztorit nem farigcsálják újra, feltehetően maradnak az ellenségek is. A Locustok, melyek többnyire humanoidok, különböző izgalmas külsejű fegyverekkel üdvözölnek majd minket találkáink során, és általában kvalitásaiknak, felszerelésüknek megfelelően választják meg ellenünk a taktikájukat is. Jellemző a mesterséges intelligencia kifinomult megalkotására, hogy az ellenség igen óvatosan, megfontoltan halad, kihasználja a fedezékeket, és igyekszik bekeríteni bennünket. A fentiektől még persze nem lesz forradalmi egy játék, hiszen attól, hogy belecsempészünk egy kis taktikát, meg némi mesterséges intelligenciát, még csak egy kis kellemes keveréket kapunk. Kell még valami...

Gears of War - 61. kp Gears of War - 62. kp

Mindent a szemnek
Egyszerűen szólva: az Unreal motor odateszi magát. A rendelkezésre álló információk egyelőre vajmi keveset árulnak el a Gears of War várható PC-s gépigényéről, de aligha kétséges, hogy ez a vizuális élmény komoly materiális összetevőkre tart majd igényt - bár nem kétséges, az optimalizációra sem lesz panasz. Nemcsak pusztán a figurák minden részletre kiterjedő kidolgozottsága, a bőr, a ruhák meghökkentő ábrázolása, hanem a környezet körültekintő, igényes megalkotása is indokolja, hogy a PC-s adaptáció elkészítésekor nagyon észnél legyenek a srácok.
Mark Rein, az Epic vezetője nem véletlenül fogalmaz óvatosan, valahányszor erről faggatják. A portolást persze még éppen csak elkezdték, tehát az igazán komoly nehézségekről talán még maga sem tud okosakat mondani. Mindenesetre úgy véli, hogy alapvetően karakterünk és csapatunk irányításának átkalibrálása lehet a legfőbb gond, hiszen a konzolos verzió tartalmaz egy rakás olyan megoldást, melynek PC-s megvalósítása problematikus. Ugyanakkor viszont a HALO példájával igyekezett biztatni a rajongókat, amely - vélekedése szerint - hosszú idővel a konzolos megjelenést követően még mindig tudott újat mutatni a számítógép-tulajdonosoknak. Ez igaz ugyan, de azt hiszem, legtöbbünk beérné kevesebb újdonsággal is, ha végre a kezében tarthatná a játékot.
Megjelenési dátumról pedig egyelőre csak álmodozhatunk. Bár most már legalább okkal tehetjük.


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)