Advertisement
Hirdetés

Gears: Tactics teszt - nyerő taktika

|

Kockázatos vállalkozás volt, mégis remekül sült el a Gears of War széria elsőként PC-n debütáló spin-offja.

Hirdetés

Okkal kritizálják rendszeresen a Microsoftot, amiért nem invesztál bátrabban új IP-k létrehozásába, ugyanakkor nem érheti vád amiatt, hogy ne merne kísérletezni a már meglévőkkel. A Halo Wars széria kedvező fogadtatása például a valósidejű stratégiák világába tett eredményes kirándulásokról tanúskodik, ugyanakkor nem mindegyik spin-off sült el jól, mert a kinectes Fable: The Journeytől az elkaszált Fable Legendsig egymást követték a kudarcok. Azt már sosem tudjuk meg, hogy melyik tábort erősítette volna a hangutasítással működő Gears of War: Exile, sem pedig a valósidejű taktikai játékként elképzelt Gears of War: Tactics, ám utóbbit pár év után mégis előrántotta a fiók mélyéről a franchise-t gondozó The Coalition és addig görnyedt fölötte a Splash Damage srácaival karöltve, míg újjá nem született az XCOM eddigi legveszedelmesebb riválisaként.

Háború újratöltve

Miután a Gears Tactics célja inkább új játékosok megszólítása, és nem annyira a keményvonalas rajongók kiszolgálása (arra ott lesz majd az előbb-utóbb garantáltan érkező Gears 6), logikus lépés volt a fejlesztők részéről visszatekerni az idő kerekét, mely nagyjából egy évvel azután állapodott meg, hogy a mélyből előözönlöttek a sáskák, és egyik napról a másikra pokollá változtatták a legutóbbi nagy háborúban jócskán meggyengült emberiség életét.

A tripla-A minőségű átvezetők sokaságán keresztül kibontakozó, bő harminc órát felölelő cselekmény központi alakja Gabe Diaz. Vezetékneve ismerősen csenghet a Gears of War 4 és a Gears 5 kampányával már végzett játékosoknak, ő ugyanis nem más, mint a rendkívül egzotikus vérvonalból származó Kait apukája. Történetünk kezdetén Diaz őrmester épp igyekszik bátorságot önteni a beosztottjaiba, akik vele együtt nézték végig Prescott elnök a néphez intézett beszédét, amelyben nemes egyszerűséggel vért, könnyeket és még több halált ígért. Csakhogy ezekért nem a sáskák lesznek a felelősek, hanem maga a kormányzat, amelyik egyszerűen nem lát más kiutat szorult helyzetéből, mint a hadszíntérré vált városok ellen fordítani a Hammer of Dawn nevű, orbitális pályán keringő fegyverrendszert. Gabe-re ekkor rúgja rá az ajtót egy veterán katona, Sid Redburn, aki az elnök nyomatékos utasítására magával cipeli, hogy segítsen neki még azelőtt pár kulcsfontosságú dokumentumot biztonságba helyezni, mielőtt záporozni kezdene az égből a tűz. Ezt követően pedig kettejükre - de főként Diazra - hárul a feladat, hogy mindenféle támogatás nélkül ütőképes csapatot varázsoljanak az egységüktől elkallódott obsitosokból és fegyverhasználatban jártas civilekből, majd levadásszák Ukkont, a sáskák vezető genetikusát. A Gears Tactics főgenyója felelős ugyanis a széria emblematikus főellenségei - úgymint a brumakok és a corpserek - kitenyésztéséért, és lapul még pár aduász az ingujjában eddig nem látott sáskatípusok formájában.

Tekintve, hogy a sztori hangsúlyosabb a műfaj más szereplőiben megszokottnál, nem feltétlenül tragédia, amiért lineáris szerkezetet adtak a kampánynak. Olykor-olykor azért kisebb leágazásokkal is találkozunk, de ezek annyiban merülnek ki, hogy választanunk kell, melyik mellékküldetésnek megyünk neki a felkínáltak közül. Utóbbiaknak semmi hatása a cselekményre, inkább a várható zsákmány alapján érdemes dönteni.

Tűzkeresztség

Ha eddig nem lett volna világos, akkor álljon itt írásban is: a Gears Tactics a körökre osztott taktikai játékok családjába tartozik. Ennélfogva a széria számos más TPS-ben visszaköszönő fedezékharcos lövöldözését kellett a fejlesztőknek felülnézetből irányított, fordulókra bontott rendszerré átalakítaniuk. Noha élt bennem egy egészséges adag szkepticizmus, azt kell mondanom, egészen pazar lett a végeredmény. Először is semmit sem csökkent a (részben elpusztítható) fedezékek jelentősége, vagyis jócskán elhúzódhat egy-egy lövésváltás az alacsonyabb találati valószínűség miatt, ha mindkét fél csak annyi időre dugja ki a fejét, hogy a másik irányába tüzeljen. Amint megkerüljük az akadályt képező tereptárgyat, máris nagyobb hatásfokkal érnek célba a lövedékek, de ugyanez érvényes akkor is, ha elfoglalunk egy magaslati pozíciót, ahonnan jobb rálátásunk nyílik leendő áldozatunkra.

Bár az akciópontos kialakítás nem számít újdonságnak, elvégre számos hasonszőrű alkotásban találkoztunk már valamelyik variációjával, a Gears Tacticsé meglehetősen egyedi. A fejlesztők száműzték a négyzetrácsot, így jóval szabadabban mozoghatunk, továbbá a megszokott kettő helyett embereink kapásból három akcióponttal rendelkeznek. Ráadásul ezeket tetszőleges sorrendben használhatjuk helyváltoztatásra, tüzelésre, tárcserére, valamint meghatározott körönként bevethető képességek aktiválására. Utóbbiak között nem egy olyan akad, amelyik a végrehajtónak, esetleg egy kiválasztott társának ad egy további akciópontot. Ha pedig megadjuk a kegyelemdöfést egy padlót fogott ellenfélnek, akkor a hóhér kivételével mindenki gazdagabb lesz plusz egy AP-vel.

Magyarán úgy tervezték meg a Gears Tactics játékmenetét, hogy agresszívabban játszhassunk és gyorsabb ütemben nyomulhassunk előre. De eközben a kihívás mértékéből sem akartak alább adni, emiatt nagyobb létszámban rontanak ránk a sáskák, emellett ismerik és előszeretettel alkalmazzák is a frontális roham leghatékonyabb ellenszerét, az overwatch módot. Utóbbi szintén a műfajban gyakran visszaköszönő mechanika, amely lehetőséget kínál arra, hogy a másik fél körében is tüzeljünk. De nem csak egyszer, mint ahogy azt megszoktuk, hanem annyi alkalommal, ahány akciópontot tartalékoltunk, illetve amennyire elegendő töltény maradt a tárban. Amikor inkább közelharcban veszélyes sáskákkal akadunk össze, akkor célravezető inkább beásni magunkat, és hagyni, hogy belegyalogoljanak a golyózáporba, semmint rájuk támadni.

Attól, hogy védekezésből átfordulunk offenzívába, majd megint az ellenfél rohamának visszaverésére koncentrálunk, és ezek váltakoznak, lüktető jelleget öltenek az összecsapások.

Pokolian hatékony módszert tehát az overwatch, de ki lehet babrálni az ellenféllel oly módon, hogy megzavarjuk a másodlagos fegyverként használt pisztoly egy célzott lövésével. Ha talált, megtörik a koncentrációja, és akár táncra is perdülhetünk az orra előtt, képtelen lesz lőni a mi körünkben. Ellenben ha mellélövünk, akkor át kell adnunk a próbálkozás lehetőségét egy másik társunknak, akinek szintén a tűzvonalában áll, ugyanis ez is a már említett, visszaszámlálóval ellátott skillekhez tartozik. Arra pedig kínosan ügyeljünk, hogy sose állítsuk embereinket egymás puskacsöve elé, mert akár végzetes kimenetelű balesetbe is torkollhat, mi pedig kezdhetjük elölről a küldetést, vagy a legutóbbi automatikus mentési ponttól. (Noha ez nem egyértelmű, manuálisan is elmenthetjük az állást bármikor oly módon, hogy egyúttal ki is lépünk, de az adott kampányhoz kacsolódó slotok száma így is egyre korlátozódik.)

Emellett gyakran várja el tőlünk a Gears Tactics, hogy változtassunk a módszereiken, és valami újjal próbálkozzunk, mert különben aligha érnénk oda időben a kínzókamrákba zárt szövetségesekhez, vagy tudnánk a másodlagosként rangsorolt célokat is teljesíteni. A rögtönzést igénylő helyzetek közé tartoznak a fejezetek végére időzített boss harcok is, amelyekhez foghatóval ritkán találkozik az ember egy körökre osztott taktikai játékban. Példának okáért a brumak elleni küzdelemben négyfős csapatomat kettéosztottam, a párosokat pedig együtt mozgattam, hogy támogatást nyújthassanak egymásnak (legyen mindig valaki a közelben, aki hamar fel tudja szedni a földről súlyosan sebesült társát), ugyanakkor bármerre is forduljon a behemót, tűz alatt tudjam tartani fegyverrendszereit és gyenge pontjait. Eközben még kerülgetnem kellett a dög rakétatámadásait (az utolsó akciópontot kénytelen voltam mozgásra tartalékolni), valamint gránáttal beomlasztanom a sáskák utánpótlását szállító földalatti járatokat. Voltak pillanatok, amikor a torkomban dobogott a szívem, végig pengeélen táncoltam, és emiatt saját diadalomként éltem meg Diazék győzelmét.

Olajozottan működő gépezet

Gabe és Sid mellé néhány küldetés után csatlakozott Mikayla Dorn is, így hármójuk mellé már csak egy közkatonára volt szükségem, hogy teljes létszámú legyen a csapat, bár továbbiakat is felfogadhattam a nagyobb választék kedvéért. Sőt Augustus Cole személyében bizonyos feltételekkel (előrendelők és early adopterek azonnal megkapják) egy közönségkedvenc régi ismerős szolgálatait is igénybe lehet venni. A sztori koherenciája miatt (no meg azért, mert Sid és Cole kasztja ugyanaz) maradtam inkább az eredeti trojkánál, így egy support (szanitéc), egy vanguard (szívós bokorugró) és egy sniper (kell magyarázni?) lehetőségeit kiegészíthettem még egy scouttal (magát álcázni képes, agilis shotgunos), valamint egy heavy-vel (gépágyút cipel magával). A heavy nyert, ezért hamar állandósult a kedvenc négyesem, de bizonyos missziók megkövetelték, hogy változtassak az összetételen. Ettől függetlenül mindenkinek azt javaslom, hogy amikor csak lehet, mindig ugyanazokat a bakákat küldje bevetésre, mert fejlődésüknek és szintlépésüknek, újabb aktív és passzív képességek elsajátításának ez a kizárólagos módja. Azaz nem teljesen, mert némelyik jobb minőségű holmitól is remélhetünk passzív skillt a szokásos bónuszon (nagyobb tár, pontosabb célzás stb.) felül. Ettől függetlenül igaz a mondás, hogy aki a karavánnal marad, az lemarad.

Zsákmány persze jut bőven mindenkinek, mert egyrészt a küldetések teljesítéséért (a másodlagos célokért szintén) is kapunk, továbbá az olykor egészen nagy kiterjedésű, hol háború marta sebekkel teli, hol pedig kimondottan jó állapotban megőrzött (erre az a magyarázat, hogy voltaképp az első Gears of War előtt járunk) építményekkel teli pályákon felkutatott ládákban is találunk. Az egyetlen bökkenő, hogy a loot randomizált, csupán a minőség egyértelmű (common, rare, epic, legendary), és még azokat a darabokat sem tudjuk szemügyre venni, pláne nem igába fogni, amelyekre harc közben bukkanunk. Az páncéldarabok és fegyverkiegészítők cseréje ezért ugyanúgy két bevetés között zajlik, mint embereink öltözetének testre szabása.

Sikertörténet?

Valószínűleg mostanra már kiderült, hogy pokolian élveztem a Gears Tactics társaságában töltött időt és ha volt is bennem kétség, azokat a Lancerre applikált láncfűrésszel vagdosta cafatokra a játék. Úgy néz ki (rengeteg grafikai beállítással játszhatunk, hogy kihozzuk a maximumot a gépünkből) és úgy is szól (a fegyverhangoktól a zenékig minden ismerős), ahogy egy Gears-játéknak kell. Az újszerű ötletekkel feldobott, körökre osztott játékmenet pedig meglepően természetesnek hat, mintha mindig is ebbe a műfajba tartozott volna a széria. Emellett már most elérhető a kontrollertámogatás, ami nem túl meglepő annak fényében, hogy belátható időn belül Xbox One-ra is megérkezik. Alapvetően tehát minden adott, hogy sikerként vonuljon be a franchise történetébe a Gears Tactics, amennyiben a széria rajongói hajlandóak valami újat kipróbálni, a műfaj kedvelőit pedig nem tántorítja el a sztenderd 60 eurót is jócskán meghaladó árcédula.

Ügyfélszolgálati változás!
Gears Tactics
Ott még nem tartunk, hogy a Gears Tactics letaszítsa trónjáról az XCOM-ot, de veszélyesen közel került hozzá.
Ami tetszett
  • egyszerre akciódús és kellő taktikai mélységgel bíró játékmenet
  • alapvetően műfajidegen, mégis remek boss harcok
  • hangsúlyosabb történet
Ami nem tetszett
  • hiányoznak a stratégiai léptékű döntéshelyzetek
  • kissé meredek árazás
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)