Ghost of a Tale teszt - egér, egér, ki a házból!

|

Nem mindennap találkozunk olyan lopakodós kalandjátékkal, aminek egy egér a főszereplője, de a Ghost of a Tale nem csak emiatt különleges.

Új PS4-ed mellé most ráadásként kapod a God of Wart! Hirdetés

Létezik egy univerzum, amelyben az egerek legnagyobb ellenségei kivételesen nem a macskák, hanem a rájuk sokkal inkább hasonlító, ámde jóval testesebb és ocsmányabb rágcsálótársaik, a patkányok. Kevesen szeretik őket, hiszen bár szőrösek, egyáltalán nem simogatni valóan aranyosak, betegségeket hordoznak, harapósak, és legfőképp félelmetesek, ha lándzsa van a kezükben, testüket pedig páncél fedi. Még veszedelmesebbé teszi őket, hogy rendkívül szívósak, így mindent túlélnek.

Hirdetés

Lopvakusz krónikája

Igen, ebben a fantáziavilágban még az idők kezdete óta égő, pusztító armadával rendelkező zöld lánggal is képesek voltak birokra kelni - amivel szemben egyébként más állatfajok alulmaradtak -, és szépen kioltani azt, óriási hatalomra szert téve ezzel. Mivel az egerek anno árulással próbálták megvédeni saját királyságukat a végső enyészettől, nem annyira népszerűek a keménykötésű buckányok szemében, akik a klasszikus mesék elemeivel élve egy várba bevackolva tengetik hétköznapjaikat. Elég kevés információt kapunk a játék elején a történet hátteréről: gyámoltalan kis cincinünk feleségét elveszítve ennek a kastélynak a cellájában találja magát, és itt rostokol mindaddig, amíg egy rejtélyes segítő ki nem szabadítja. Persze nem fizikai valójában, hanem egy titkos üzenet és a tömlöc kulcsának becsempészésével. Innen bújunk az iszkirizőművész bőrébe, és indulunk nemes küldetésünkre, hogy megleljük egyetlen szerelmünket, de ehhez előbb ki kell jutnunk a börtönszintről a szabad levegőre a labirintusszerű folyosókon át, amelyek hemzsegnek a bundás strázsáktól. Megkezdődik hát a sompolygás, ugyanis mi túlságosan aprócskák vagyunk ahhoz, hogy szembeszálljunk az ellenséggel.

Mentsük, ami menthető!

A SeithCG kis fejlesztőcsapata által igazi hozzáértéssel nevelt Tilo kalandja, és bár folyton sötét kazamatákban, valamint nyirkos, föld alatti járatokban szaladgálunk, a helyszínnek van egy sajátos bája: a középkori, ódon udvarházak hangulatát idézi, a hozzápasszoló autentikus enteriőrrel. Mindemellett hősünk kis termete más perspektívából engedi láttatni a környezetet: folyton felfelé kell néznünk, és bármit el akarunk érni, mászhatunk, a tereptárgyak pedig, amelyeket ehhez néha egyik pontról a másikra cipelünk, többnyire még nálunk is nagyobbak. Apropó tereptárgyak: a játék fő célja, hogy sikeresen elsomfordálhassunk az éles metszőfogú csőszök ügyelő szemei elől, így fontos szerepet kapnak az utunkba kerülő ládák, kosarak, komódok, amelyekben elbújhatunk, amíg elmúlik a vész. Ráadásul ezek a tárolók igazi kincseket is rejthetnek - öltözékeket, életenergiánk visszatöltéséhez szükséges ételt, egyéb hasznos eszközöket -, mi több, mentési pontként szolgálnak. Ez utóbbi egy sajátos megoldás, ami megnehezítheti a dolgunkat, ha vissza kell szaladnunk, hogy keressünk egy közeli szekrénykét, amelyben eltehetjük a mókát másnapra, de erre a célra megfelel egy ágyikó is. Bizony, az egérkének olykor szüksége van pihenésre; nyugodtabb pontokon ejtőzhet egyet, ami megfelelő időzítéssel szintén előnyökhöz juttathatja, mert magától értetődően este úgy settenkedhetünk, mint Örkény novellájában a mérgezett pogácsa.

Ruha teszi az egeret

RPG-elemekkel teletűzdelt alkotás lévén még tovább fejleszthetjük lopakodó képességünket a megfelelő ruhaneműkkel, sőt egész kosztümszettekkel. A lábujjunktól a fülecskénkig mindenre aggathatunk védőfelszerelést, amitől kaméleonként válhatunk eggyé az atmoszférával. Jó, azért nem kell annyira komolyan venni ezt, mert a patkányokat elég könnyű megvezetni. De tényleg. Véleményem szerint úgy lett összerakva a játék, hogy ne jelentsen túl nagy kihívást a kisebb gyermekeknek sem. A mechanika rém egyszerű: egy üres rombusz kezd el megtelni rosszakaróink feje felett, ami jelzi, hogy mennyire vagyunk számukra észrevehetők. Ha betelik, és a közepén megjelenik egy felkiáltójel, akkor futás, mert nincs sok esélyünk a túlélésre, amikor lesújtanak kicsiny testünkre. Az esetek többségében viszont lehagyhatjuk őket, és az első rejtekhelyre beugorva már meg is úsztuk, ezenkívül fedezékünkből könnyedén megfigyelhetjük mozgásukat. A tökfödő nélküli példányokat fejen találhatjuk az elhajított üvegekkel, és amíg ők tentikélnek egy meghatározott ideig, mi zavartalanul intézhetjük a dolgunkat. Természetesen erőteljesen függ a megszerzett tapasztalatpontoktól és cuccainktól az, hogy meddig bírjuk szusszal; számtalan passzív képességre tehetünk szert, ami növelheti például gyorsaságunkat, kitartásunkat, erőnket, észlelésünket vagy "láthatatlanságunkat", a holmik pedig még a mozgásunkat is befolyásolják. Néha felnevettem azon, hogy nehéz páncélzatban úgy lépkedtünk, mint az asszonyok, akik nagy szoknyában, egy rekesz sörrel a lábuk között próbálnak kiaraszolni a boltból, és parádés az a csörömpölés, amit közben felszerelésünk hallat - kijelenthetjük, hogy kizárólag védekezésre alkalmas.

Úttalan utakon

Sajnos nem vagyok a tájékozódás nagymestere, így a legnagyobb kihívás számomra az volt, hogy megtanuljak eligazodni a több szinten keresztül-kasul futó folyosók és járatok között. Igen, még térképpel is. Újabb rövidített útvonalak felfedezésével gyorsíthatjuk fel az előrehaladást, ami szuper, de engem alkalomadtán megkavart egy kissé. Hangsúlyozom, hogy csak engem. Ugyanakkor kimondottan tetszett, hogy igyekeztek megspékelni egy kicsit az amúgy időnként ellaposodó játékmenetet. Például botokat dobálva nyithatunk le csapóajtókat, kibabrálhatunk az ellenséggel, becsalva őket termekbe, amit aztán simán rájuk zárhatunk, vagy zászlókat égethetünk figyelemelterelésként. Emellett küldetéseink elég sokszínűek, nem marad egy szívesség sem viszonzatlanul.

A Ghost of a Tale gyenge pontjának inkább a párbeszédek megvalósítását érzékeltem. Kedves és/vagy érdekes meselényekkel akadhatunk össze: békákkal és egerekkel, de még a patkányok között is szövetségesekre lelhetünk. A dialógusok aranyosak, olykor dalra fakadunk, vagy rímeket faraghatunk, a párbeszédek alatt azonban csak a szöveget olvashatjuk egy külön ablakban, ezáltal egyik karakter sem kerül hozzánk igazán közel, illetve nem jön át a beszélgetés hangulata. Sajnálom, hogy nem került a játékba szinkron és néhány animáció, amikor fontosabb szereplőkkel találkozunk, ehelyett csak kevés mimikát közvetítő illusztrációkat kapunk, amelyek, félreértés ne essék, remekművek, végtelenül kedvesek, és passzolnak a fantasy stílushoz. Mindvégig arra gondoltam, hogy egy kis létszámú indie fejlesztőcsapattól nagyon szép eredmény egy ilyen sokrétű alkotás, és sikerült maradandó élményt nyújtaniuk Tilo kalandjával.

Ghost of a Tale

Szeretjük, ha egy tehetséges animátor szabad kezet kap az alkotáshoz.
PRO
  • Elragadó dark fantasy környezet
  • Öltöztethető, übercuki kisegér
  • A lopakodás fejleszthetősége különböző módszerekkel
Kontra
  • Helyenként ellaposodó játékmenet
  • A párbeszédek egyhangúsága
  • Kisebb beragadások, bugok
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.gamestar.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.